Ha tíz éve valaki ezt megmutatja…

2017-12-04 | Szirkablog

Tudom, hogy sok csodálkozásom abból származik, hogy az én elvárásaimat is húzza lefelé a Down-szindróma, és hogy tulajdonképpen semmi furcsa nincs abban, hogy Szirka úgy viselkedik, mint egy gyerek. (Nem tudom azt írni, hogy “közönséges” gyerek, mert ugyan hiányozni tényleg nem hiányzik belőle semmi lényeges, de pluszban ott van a markánsan eredeti egyénisége.) Szóval megint egy “semmi különös” poszt következik, nekem nagy örömökkel. (Sajnos 10 év múlvai “semmi különös” posztokat nem tudok most olvasni, pedig de jó lenne az is!)

Ármin autóversenye

András kérdezi Ármintól:

– Miért mondod, hogy négy van, amikor igazából fogalmad sincs?

Ármin egy pillanatig hallgat, de Szirkának van ötlete, meg emberismerete is:

– Hogy okosabbnak lássék.

Cserépkályhás szobabelső Szirkától

A november kegyetlenül sűrűre sikerült, alig van időm a gyerekekkel foglalkozni, ilyenkor látszik, mennyire elvannak nélkülem is. Ármin az Ikeában tányérokat elválasztó kartongyűrűket gyűjt,

Az Ikeába Szirka útmutatása alapján jutottunk el.

másnap a karikákat egymásba illesztve labdát készít. Szirkával egy kendőben görgetik, aztán játszanak egy meccset, hogy kinek az oldalán esik le kevesebbszer. Utána jelmezeket öltenek, Ármin minden jelmezhez verses belépőt ír. Amikor ő oroszlánként, Szirka meg nyuszifüllel jelenik meg, ezt üvölti oroszlánhangon:

Én vagyok a király,

a maskarám király!

Elmegyek most sétálni,

egy kis nyulat rágcsálni.

Innen csak egy lépés a színházi előadás, amihez a címet, dátumot szépen felírják a jegyekre

és két szobában berendezett helyszíneken, sok átöltözéssel előadják a saját színdarabjukat.

Díszlet: hullák a mocsárban

A királylány az oroszlánnal sakkozik.

A gonosz pókot Szirka alakítja,

legalább is, amikor Ármin legyőzi.

– Pedig milyen kedves, mosolygós pókocska volt! – jegyzem meg sajnálkozva, mikor elhullik a padlón.

Szirka felül haló poraiból és helyre teszi a dolgot:

– Az kaján mosoly volt!

Ármin meleg szívéről és empátiájáról:

Nagyon szereti, ha este ott vagyok mellette, míg elalszik, de most sokszor kijöttem, mert éjjel is dolgoztam. Egyik este tanakodok, hogy ma este jöjjek vagy holnap, ő is beleszól. Azt várnám, hogy maradásra kér, de azt mondja:

– Inkább ma maradj fenn, mert holnap egész nap elmenős dolgod lesz és ha az után éjszakázol, nagyon ki fogsz merülni.

Ármin szétvágta a szókereső játékot betűkre és rakott ki újabb szavakat. Ha ti sem ismertek a hosszabbik szót, nem csoda, ez volna az.

Szirkát ölelgetem, kedvesen mondom neki:

– Nagy leánykám!

A kedvesség viszonozva jó, Szirka is visszabecéz:

– Nagyanyám! – mondja és már közben tudja, milyen jó poén ez.

Egy matekos társasjátékban több trükkös feladvány van, olyasmik, hogy “A tányéron van 4 banán, 6 pogácsa és 5 mandarin. Ha megeszel 3 pogácsát, hány gyümölcs marad a tányéron?” Ezeket Szirka mind ügyesen megoldja (és nevet a csalafintaságokon), majd egy olyasmi jön, hogy “Anya sütött 8 túrós palacsintát, 3 lekvárosat meg 3 mákosat. Mennyi marad, ha az összesnek megeszed a felét?”

– Ugyanannyi, csak kisebbek! – vágja rá.

Amikor nevetve dicsérem az agyafúrtságát, még hozzáteszi:
– Lángelme vagyok.

Éjjel dolgoztam, így reggel később kelek, már megreggeliztek, mire kijövök. András dolgozik, a gyerekek a dupla dobókockákkal játszanak, Szirka épp kétjegyű számokat ad össze hangosan. Ez eddig is nagyon jó, de még azzal folytatódik, hogy Szirkának mellékesen annyit mondok, maradt egy kis tejbajsza a reggeliből és a játékról beszélünk tovább, mire a csaphoz szalad, lemossa és jön is vissza. Nem kell világosan megfogalmazni, és (háromszor) elmondani, hogy mit csináljon, csak egy utalást teszek és azonnal reagál.

Egy mostanában ritka színes Szirkától. Egy 15 perces szünetben rajzolta.

Ármin a könyvtárban ismerkedik egy velekorú kislánnyal, én a másik teremből hallom.
– Én is tanulok angolul – válaszolja Ármin valamire, amire még nem figyeltem.
– Németül? – kérdezi a lány.
– Azt nem.
– I’m a boy. My name’s Ármin. Nice to meet you.
– Ennyire nem tudok.
– Én annyira tudok angolul, hogy ha húsz éves koromban kiköltöznék, megálljam a helyemet tisztességes angliai polgárként.
Itt egy kis csend, azt hiszem méltán.
Aztán hallom még Ármint, ahogy a további legfontosabb kérdéseket felteszi:
– El tudsz olvasni egy hét alatt egy százoldalas könyvet?
Valamint:
– Mennyi lóvéd van?

Árminnak van két új kis barátja. Ezt nekik rajzolta.

Egy családos programon vagyunk, ismerős helyszínen, barátságos környezetben. A felnőtteknek előadások, beszélgetések vannak, a gyerekeknek kézműveskedés és sok hely szaladgálásra, kulturált tombolásra. A játszóban egy asztalon hagyjuk a gyerekek kulacsait, uzsonnáját (dobozok+fedelek, evőeszközök, alma zacskóban), és Andrással bemegyünk az utolsó beszélgetésre. Mi még beszélgetünk, amikor Szirka kipirult arccal bejön, magával hozva az összes ott hagyott holminkat, amit hiánytalanul összeszedett és belerakott a kiürült almás zacskóba, és elmondja, hogy a játszóból már ki kellett vonulni. Mire András kiment intézkedni, Szirka mindent teljesen önállóan elrendezett. Benn aztán a kis hároméves barátját tanítgatja, mutatja neki a labdákat, hogy melyik a blue, melyik a green.

Diszkógömb a táblán (Ármin)

Esti meséhez készülünk, hosszú történetet olvasunk épp, kérdezem, hogy emlékeznek-e, hol hagytuk abba. Szirka majdnem szó szerint elmondja az előző fejezet utolsó mondatát. Meglepve nézünk össze, ilyet eddig csak Ármin csinált. A történetben aztán megjelenik egy különös motívum, a sárkánnyá változott fiúnak többször is le kell vedlenie a bőrét, hogy visszaváltozzon. Eszembe jut, hogy hasonlót már olvastunk egyszer, csak kígyóval, de a többi részletre nem emlékszem. Árminnak egyáltalán nem is rémlik, de Szirka pontosan tudja és segít nekem is felidézni.

Gyurmáznak.
– Találd ki, mi ez!
– El sem tudom képzelni…
– Műalkotás!