Az egyformaság gyönyörködtet

2019-07-04 | Szirkablog

Sok hibája van a magyar oktatásnak. Az egyik nagy lemaradása, hogy elzárkózik a differenciálástól, nem veszi tudomásul a tényt, hogy sokfélék vagyunk. Nem arra tanít, hogy mindenki a saját képességeiből hozza ki a maximumot és tanuljon meg együttműködni, hanem elkülönít és a különbségeket növeli.

Teszi ezt annak ellenére, hogy a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményben (amelyet Magyarország is aláírt és 2007-ben törvénybe iktatott) hazánk is vállalta, hogy az oktatás minden szintjét inkluzívvá teszi. 2016-ban az egyezményt kiegészítették a “4. számú általános kommentár (2016) az inkluzív oktatáshoz való jogról” című dokumentummal, amelyben nyíltan megfogalmazták, hogy “az inklúzió rendszerszinten valósítandó meg és differenciálást (egyénre szabott oktatást) igényel.”

A differenciált oktatásra azonban nem csak a fogyatékossággal élők inklúziója miatt van szükség. Tipikus fejlődésű gyerekek osztályaiban az átlag értelmi fejlettségéhez szabott, frontális tanítás a hétévesek közül csak minden harmadiknak felel meg, tizenkét évesek közül pedig már csak minden ötödiknek. Ez a fejlődés normális menetéből adódik, senkinek nem a hibája, egyszerűen ilyen különbözőek a gyerekek. Magyarországon (és ebbe most a laikus közönséget és a szülőket is beleértem) mégis az a masszív elvárás, hogy a gyerekek “együtt haladjanak,” teljesítményüket pedig ehhez az elvárt haladáshoz mérve “értékeljük.” Így aztán olyasmiért büntetik a gyerekek tömegeit, amiről eleve nem tehetnek, de nem is tudnak rajta változtatni, büntetés hatására sem.

A magyar iskolák álomosztálya (kép innen)

A köznevelési törvény most tervezett módosítása azzal fordítja az “együtt haladás” eredetileg is irreális és kontraproduktív elvárását egy abszurd és szürreális tragédiába, hogy ezt félévekre lebontva kívánja meg.

Ha megnézzük a mozgás, a gondolkodás vagy a nyelv fejlődésének mérföldköveit vagy fejlődési szakaszait, azt láthatjuk, hogy az első készségek néhány hónapon belül, a fejlettebbek akár több éves különbséggel alakulhatnak ki. Általában megfigyelhető, hogy minél idősebb korról és minél komplexebb készségről van szó, annál nagyobb a különbség az elsajátítás idejében.

A legtöbb gyerek egy éves kora körül kezd kapaszkodás nélkül, egyedül járni, de az önálló járás megjelenése 9-17 hónapos kor között bármikor természetesnek számít. Ez máris több, mint fél éves különbség, mégpedig teljesen tipikusan, “normálisan” fejlődő gyerekek között. Ha iskolában tanulnának meg járni, már szó szerint az első lépésektől képtelenek lennének tartani a féléves bontású követelményrendszert. És ha még osztályoznánk is őket az “átlagos” egy éves korban, akkor a 9 hónaposan járni kezdők addigra ötös tanuló profik lennének, míg a 12 hónaposan járók az első lépéseikre közepest kapnának (ez a szorgalom jegyet is lehúzza!). Azok pedig, akik még 15 hónapos korukban sem produkálnak, megbuknának, mielőtt egyáltalán járni tudnának.

kép innen

A bonyolultabb kognitív készségek természetes fejlődéséről elég keveset tudunk, mivel nem szoktuk hagyni, hogy ezek természetesen fejlődjenek. A rendelkezésre álló beszámolók és leírások alapján arra következtethetünk, hogy az olvasó környezetben felnövő gyerekek valamikor 4-11 éves koruk között válnak éretté arra, hogy megtanuljanak olvasni (legtöbben 5-9 éves kor között). Ekkor viszont megtanulnak direkt instrukció nélkül is, vagyis anélkül, hogy bárki noszogatná vagy “iskolázná” őket. Természetesen nem csak a kezdés életkora tér el ilyen nagyon, hanem az elsajátítás tempója is: a később kezdők gyorsabban jutnak el magas szintre. Akármit is gondolunk arról, hogy a gyerekeknek hogyan kell megtanulniuk olvasni (vagy hogy mennyire általánosíthatók a megfigyelések a 4-11 éves kor közötti spontán olvasástanulásról), afelől kevés kétségünk lehet, hogy az erre leginkább megfelelő életkor egyénenként több évnyi különbséget mutat.

A valóságosan ennyire eltérő módon fejlődő gyerekeket félévenként meghatározott iskolai követelményrendszerbe szorítani – és még “értékelni” is őket, hogy mennyire tudnak ennek a természetellenes, önkényes keretnek megfelelni – teljesen embertelen, semmiféle haszonnal nem kecsegtető, ellenben borítékolhatóan károkat okozó, s mint ilyen, ép ésszel felfoghatatlan intézkedés.