Hogy megrázzon, felébresszen és átformáljon – egy animációs film a befogadó szemléletért

2019-01-30 | Család| Down-szindrómával a világ

Minden gyerek játszani akar. Azok is, akik fogyatékossággal élnek. Az Ian című, többszörös díjnyertes animációs film, amelyet az idei Oszkár-díjra is jelöltek, egy játszani vágyó gyerek, a kirekesztés és a befogadás témáját járja körül – a legkisebbek és a legnagyobbak számára is jól érthető képi eszközökkel.

A film hátterében egy valódi, Ian nevű kisfiú élete áll, és édesanyja, Sheila Graschinsky törekvése, hogy a fiát a játszótéren csúfoló és kirekesztő gyerekeket elfogadásra tanítsa. Amikor felismerte, hogy befogadásra nem csak a játszótéren van szükség, írt egy könyvet és létrehozott egy alapítványt, hogy ezrek véleményét változtassa meg a fogyatékos emberekről. Felkereste Latin-Amerika egyik legnagyobb animációs stúdióját, a MundoLocot, hogy készítsenek a befogadásról egy olyan filmet, amit az egész világon megértenek.

– Nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy a film a lehető legegyszerűbb és legőszintébb legyen: hogy egy óvodás is megértse, de egy felnőtt is fedezzen fel benne jelentésrétegeket – nyilatkozta Gastón Gorali, a forgatókönyvíró.

Az Ian figurájában rejlő, mindenkire érvényes üzenet azonnal megragadta Goralit.

– Amikor legelőször találkoztunk [Ian édesanyjával], felébredt bennem a késztetés, hogy tegyek valamit, hogy részt vállaljak ebben. Ian története annyira őszinte, kemény, és mégis reménnyel teli. Az elidegenedés érzése mindnyájunk számára ismerős. Nem kell ahhoz a fogyatékosságot átélnünk, hogy a kirekesztést és a magányt megtapasztaljuk. Hogy olyan erők ellen kelljen harcolnunk, amelyek eltávolítanak attól, amit tenni szeretnénk, akik lenni szeretnénk.

A valódi Ian negyedikes, és más negyedikesekhez hasonlóan együtt szeretne játszani a többiekkel. De mivel vannak olyan gyerekek, akiknek szokatlan, hogy valakinek cerebrális parézise (központi idegrendszeri sérülése) van, kerekesszékkel jár és szemmozgásokkal irányított számítógéppel kommunikál, csúfolják és nem veszik be a játékba.

Ian szeretné, ha mindenki tudná: a hozzá hasonló gyerekek is tudnak játszani, ha a többiek befogadják:

– Tudok játszani és együttműködni – mondja.

Sheila Graschinsky számára az Ian üzenete túlmutat a hintákon és a csúszdákon. A történet egy fiúról szól, aki olyasmiért küzd, ami mások számára erőfeszítés nélkül elérhető. A fogyatékossággal élők rendszeresen küzdenek, hogy bejussanak a közintézményekbe, munkát kaphassanak, befogadja őket a társadalom. A nemzetközi figyelmet, amely a filmet övezi, Graschinsky úgy értelmezi hogy “lehetséges egy befogadóbb világ.”

– A film lehetőséget ad az egész társadalomnak, hogy lebontsuk a falakat, a korlátokat, és felszabaduljunk az előítéletek alól.