Gyerekhétvége, Brazil projekt, kalandpark
2018-05-29 | Szirkablog
Gyereknapon sok mulatságban volt részünk. Tulajdonképpen gyerekhétvége volt inkább.
Szombaton egy Apával focizós, kincskeresős napot tartottunk. A kincskeresés témája a mostani nagy projektünk, Dél-Amerika volt, amiből leginkább Brazíliával és az Amazonas-medencével foglalkoztunk eddig. A tavalyi, Kína projekthez hasonlóan elég sok csatornán folytattuk a felfedezést, és már egy hónapja úton vagyunk.
Először is egy útlevelet készítettünk, hogy a világutazók dokumentálni tudjanak:
(A lap alján letölthető az üres változat)
Olvasgattunk a témában könyvekből, de voltak saját olvasmányaink is.
(A lap alján letölthető mind a 11 oldal + címlap, ez, az.)
Néztünk videókat, főleg természetfilmeket, de a kaucsukról, a portugál kiejtésről, a déli félteke csillagairól meg a riói karneválról is, utóbbi miatt természetesen tanultunk szambázni is. (NB: Nem megtanultunk, csak tanultunk…)
Készítettünk diorámát a trópusi esőerdő szintjeiről,
amihez levegőn száradóból gyurmáztak egy-egy kismajmot is (ez a Szirkáé, Ármin még be akarja festeni, mielőtt beteszi)
és a megfelelő szinteken majszoltunk kakaóbabot, brazildiót, és kedvenc broméliánkat, az ananászt is jelentőségteljesebben fogyasztottuk.
Főztünk brazil ételeket (a perui, egészben sült tengerimalac ötlete nem aratott osztatlan sikert), többek között avokádó levest, citromos-fokhagymás csirkeszárnyat rizses babbal, vajon sült fahéjas banánt, és kóstoltunk sűrített tejes brazil limonádét is.
Ezt a szakaszt zárta le most egy ismétlő keresztrejtvény. (A könyvek, videók és receptek listájával együtt benne van a letölthető anyagban.) Az ilyesmit Ármin nagyon igyekszik fejből megoldani, én meg igyekszem megnyugtatni, hogy azért készítjük az anyagainkat (portfólió), hogy nézegethessük, különben mi haszna lenne. Örülök persze én is, amikor Szirka fejből tudja, hogy Brazília hivatalos nyelve a portugál és az Egyenlítő mentén trópusi az éghajlat, de ugyanennyire örülök, amikor tudja, hol és hogyan találhatja meg gyorsan, ami nem jut eszébe.
Most egyforma keresztrejtvényt kaptak, ami azzal járt, hogy Árminnak sokat kellett várnia, míg Szirka is megfejtette mind a 22 kérdést – és összeolvasta a megfejtést, hogy az alsó lombkoronaszinten kell keresni a további nyomokat az ajándékokhoz (rögtön tudták, hogy a diorámában.) Teljesen leakalappal módon vették az akadályt mindketten. Szirka kitartóan igyekezett, Ármin pedig minden erejét összeszedte és kb. 5 évvel érettebben várakozott, mint amennyi egyébként telik tőle. Mivel nagyon várta már, hogy újra legyen kódolós feladvány, a kincskeresésbe került két ilyen is,
de ezeknél gyakorlatilag az első 3 betű után már kitalálta, mi a megfejtés. (Nyomozós típusú kincskeresés volt, minden állomáson ajándékkal.)
Voltak kért ajándékaik is, meg meglepetés is, és nagyon örülök, hogy minek örülnek legjobban: Ármint megleptem
és odáig van tőle.
Szirka kért
egy bonyolultabb, ún. felnőtt színezőt,
ami nagyon be is jön neki, és amikor meglátta, hogy
a babáinak lett egy kisbabája,
gyakorlatilag visított az örömtől.
Vasárnap aztán felkerekedtünk a Budakeszi Vadasparkba, Lénáékkal örülni és Ármin hő vágyát teljesíteni: kipróbálni a kalandparkot. A Vadaspark szomszédságában valami óriási rendezvény volt, érkezéskor abba botlottunk bele először és megrémültünk, hogy többszázan állnak sorba már kinn. Ehhez képest a Vadaspark valóságos gyereknapi zsúfoltsága megkönnyebbülést jelentett.
Az ünnep miatt mindenféle plusz játéklehetőségek is adódtak,
ezeket akkor kezdtük csak kihasználni, amikor Léna hazament aludni. Tőle egyébként gyereknapra azt kaptam, hogy Mamikának szólított 🙂 Mostanra nagyon szórakoztató jelenséggé nőtte ki magát, a másfél évével nagyon kreatívan beszél és mindent kommentál. És mindig Szirkát keresi, de Szirka meg úgyis vele akar lenni, úgyhogy ez szerencsésen lett összeillesztve.
Ármint ebéd közben meglepte egy cincér.
Amikor már jól elfáradtunk, nekivágtunk a kalandparknak. Nem voltunk még soha, sem a gyerekek, sem én. A felelősségvállalási nyilatkozatban a “szellemi és fizikai képességek” emlegetése miatt még az is átfutott az agyamon, hogy Szirkát felengedik-e egyáltalán. Ehhez képest még arra a pályára is mehetett volna, ami 6 m magasan van, hiszen elmúlt 10 éves és több, mint 140 cm, nincs titkos apróbetű. Hálistennek ez meg sem fordult a fejében. Az Árminnak is választható 2 pályából azért a nehezebbel kezdtük, ez 2-2,5 m magasan van (ergo kiállt a nyakam a végére becsületesen).
Ahhoz, hogy felmehessenek, a karabinerek felcsatolását kellett megtanulni (2 db, egymással szemben, plusz egy speckó a csúszáshoz). Szirkának ez sem volt annyira evidens, sem a kapcsolás, sem a szembefordítás. Az elején, amikor szaladgáltam kettőjük között
(később már Ármin önállóan oldotta meg az egész pályát),
Szirka rendszeresen kicsatolta mindkét karabinert és rögzítés nélkül matatott a magasban. Asszem, háromszor teremtettem le, fokozódó érzelmi töltettel, és már azon voltam, hogy leszedem és ennyi volt, amikorra abszolválta, hogy ezt komolyan kell venni. Visszatekintve a “leesel és meghalsz” fenyegetés nem csak azért volt rossz ötlet, mert hazugság volt (arra gondoltam, hogy ha felmegy a magasabb pályára és nem veszi ezt komolyan, tényleg annyi neki), hanem mert ezután minden állomáson és a köztük levő pályákon is többször el kellett mondanom, hogy “nem esel le,” “nem lesz semmi baj,” “engedd el a fatörzset nyugodtan,” meg “nem vagy magasan” (vonatkozó szakkifejezés: karma is a bitch, illetve folyománya: karma is only a bitch if you are). De nem csak ettől rekedtem be, hanem attól is, hogy folyamatosan kellett segíteni, hogy merre bújjon a kötelek alatt, hogy vezesse a karabinereket, hogy forduljon, mit csináljon. Neki komoly rejtvény volt minden újabb átcsatlakozás. Egyszer úgy egymásba gabalyította a karabinereit plusz egy gumikötelet, hogy csak az utána haladó tudta kibogozni neki, ő sem egykönnyen.
Ezen a ponton pedig a többi kalandparkozó türelmét köszönöm meg nagyon. És azoknak is köszönöm, akik éppen nem velünk, hanem más lassan haladókkal türelmesek: ÁSZOK VAGYTOK!
Szirka izgult, mit izgult, rettegett, teljesítőképessége felső határain balettozott fizikailag és mentálisan is – de megcsinálta, és boldog volt. Két pályán ment végig. És amikor a vége felé azon töprengtem, hogy a mögötte jövőkkel hogy lehetne nem kibabrálni, az én kimerevedett tagjaimat hogy lehetne életre kelteni, vagyis kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy milyen lassan halad és milyen sokat kell neki segíteni, hirtelen eszembe jutott, amikor két évvel ezelőtt annyira szívszorító volt látni, hogy elvesztette a bátorságát, a kíváncsiságát, a magabiztosságát. És akkor a kis izzadt fejére meg az igyekvő kis kezeire-lábaira néztem, és hallottam, ahogy a szokásos narrátori nézőpontból biztatja magát, hogy “…és összeszedi magát és megcsinálja, megcsinálja!”, na akkor a két vállamnál megfogva jól megrázott egy nagy könnyes sóhajtás, hogy “Nézd meg, mennyit haladtatok a két év alatt, mennyire visszakapta magát és mennyire visszakaptad te is őt!”
A katarzis után a hazaút volt a levezetés, benne egy majd 3 km séta (2 részletben), és 110 m szintkülönbség (felfelé). Még ekkor is elképesztően éretten viselkedtek, Szirka néha fellövött egy éhes vagyok vagy nagyon leizzadtam petárdát, de abszolút az elviselhetőség határain belül. Csak a hegynek-fel-szakasz közepén állt meg határozottan, hogy ő nem jön tovább. Teljesen megértettem, én is alig vánszorogtam már. De mi azért haladtunk, míg ő állt kitartóan, egy fának támaszkodva. Csak a második hátra fordulásnál indult el újra. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy most ez tényleg nehéz, de milyen hálásak nekünk a szerveink ezért a mozgásért: a tüdőnk, a szívünk, az izmaink, a csontjaink, még az agyunk is.
– És a fülünk?
– Az szinte tapsikol az örömtől!
A következő 500 meredek métert a különböző alkatrészeinkre való rákérdezés (a fülszőrt meg az orrcimpát nem tudom testrésznek hívni), az ő határtalan örömük ecsetelése és az ezen való kacarászás látta el üzemanyaggal. Olyannyira, hogy a végén még tettünk egy kicsi kitérőt az “erdőnkben” eldugott meggyfa felé, ahol nagy boldogságunkra finom érett szemeket találtunk. Vagy 15 darabot összesen, de senki nem kevesellte.
Lehet, hogy csak a memóriám gyengül, lehet, hogy a nagyok tényleg nagyon régen voltak már kicsik, de az is lehet, hogy ez volt életem legboldogabb gyereknapja.
Letölthető, üres felfedező útlevél (regisztrált olvasóknak):
Letölthető anyag Brazíliáról (regisztrált olvasóknak):
(Magyarból épp a felszólító módú igealakokkal foglalkoztunk, van benne egy ilyen feladat is.)
Kérlek, a letöltött anyagokat csak magáncélokra használd, ne árusítsd, ne használd pénzkeresésre, és ha meg akarod mutatni másoknak, ide küldd őket, ehhez a blogbejegyzéshez, ne direktben a letöltéshez.
Ha tetszik az anyag, szeretnél még ilyenekhez jutni, és megteheted, adományozz tetszés szerinti összeget a Rejtett Kincsek Down Egyesületnek és az üzenetbe írd be: DownBaba letöltés. Köszönjük!
Visszajelzés: Év végi hol-tart-most-Szirka, 4. osztály - Down-szindrómával kapcsolatos hírek, információk, tények