Korai fejlesztés otthon

2019-01-22 | Down babám született| Fejlődési területek

Azok a babák, akiket Down-szindrómával diagnosztizálnak, automatikusan bekerülnek a rendszerbe, és korai (majd későbbi 🙂 ) fejlesztésre járnak, ahol hozzáértő gyógypedagógusok tartják szemmel és irányítják a fejlődésüket – elvileg. De néha vagy még inkább néhol másképp alakul.

A minap olvastam egy pár hónapos Down-szindrómás baba anyukának az aggodalmait, s mintha egykori önmagammal találkoztam volna szembe. Talán segíthetek.

Viola betöltötte a második életévét, és habár szakértő fejlesztést mostanáig sem kapott, láthatóan mégis fejlődik: jár, beszél, „rajzol”, önállóan eszik. Nem tudok receptet mondani, csak leírni egy esetet – a miénket. Mi így csináltuk.

Válaszkész (kötődő) nevelés

Ennek az ősi-modern irányzatnak a híve vagyok. Nem propaganda-szerűen, csak valahol a második és harmadik gyerekem között kiderült (számomra), hogy mindannak, amit jónak tartok, ez az összefoglaló neve.

A csecsemőnek vannak igényei, amiket ösztönösen jelez, és én válaszként megadom neki mindazt, amit kér. Mert hiszem, hogy a beépített program jobban tudja, mi kell neki a fejlődéshez, mint én vagy az okos pszichológusok vagy az “öregek”. (Ez nem jelenti, hogy ők nem tudhatják, csak azt, hogy a gyerek még náluk is jobban ?). Ennek megfelelően egy csecsemőt nem lehet elkényeztetni, és ha az igényeit teljesítjük, akkor “elrontani” sem.

Szoptattam

Igény szerint.

Ez a kommunikáció első lépése: ő „szól” hogy éhes, és azzal, hogy komolyan veszem ezt a jelzést és válaszként adok neki, megerősítem benne azt, hogy érdemes szólni.

Hordoztam

A biztonságot adja nekik az anyai test melege, az ismerős szívverés. Az ismerős hang álmukban. És hogyan máshogyan lehetne szépen fejlődni, mint testi-lelki biztonságban? Hiszem, hogy a csecsemőt, aki az imént még a testem része volt, nem lehet csak úgy hipp-hopp kipakolni a rácsos ágyba. A gyermekeim hasonló véleményen voltak mind: nem is nyugodtak meg máshol csak mellettem. A fiaim éppúgy, mint Viola.

A hordozás további, fejlődésre gyakorolt előnye, hogy a folyamatos ringatózás nagyon előnyös és kívánatos folyamatokat indít meg a baba agyában, amelyek például az egyensúlyérzék és a beszédközpont megfelelő fejlődéséhez szükségesek. És ki hintázna többet, mint aki naponta több órát az anyja nyakában/hátán/ oldalán van…? Az is fontos, hogy ott volt, ahol én, látta, mit csinálok.  Ez is fejlesztő hatású. (Nem mellesleg a házi munka is könnyebben megy így. A baba nyugodt, a mama nyugodt: a fejlődésnek ez is elengedhetetlen feltétele.)

Együtt aludtunk

Nem csak Violával, mindükkel.

Megvannak ennek is a biztonsági szabályai. Ha azokat betartja az ember, akkor békésebb, biztonságosabb, meghittebb közös életet nem tudok elképzelni. Nem elkényeztetés! A cicamamák a példaképeim. 🙂 Figyelni kell a gyerek igényeit: egy idő után már nem tud nyugodtan aludni az anyja mellett. Akkor fokozatosan át lehet szoktatni egy saját helyre (kiságy). Vannak gyerekek, akik sokáig ragaszkodnak a testközelséghez (minél inkább erőltetjük az elválást, annál tovább). Viola másfél éves kora táján kezdte elunni mellettem. Voltképp egy hét alatt átköltözött az ágyikójába, s azóta is ott alszik békében egész éjjel. Nem kell megijedni, hogy nem tudjuk majd kirakni az ágyunkból! (Ez inkább azokra a gyerekekre igaz, akiknek nem lett megfelelően kielégítve a testközelség iránti igényük – ezt is tapasztalatból tudom ?.)

Együtt fürödtünk

Ez tűnik a legelvetemültebbnek, tudom, de mi így csináltuk. ? Na, jó, nem a kezdeti időkben, amikor még megfogni is alig lehetett pólya nélkül, és utána sem állandóan, de sokszor. Szépen beszálltam a kádba, a férjem pedig szállította a pucér gyereket, s mikor befejeztük, kivette őt. Jó volt ez „bőrözésnek” (=bőrkontaktus) is, de arra is, amire a babaúszás.  Az izmok kíméletes fejlesztésére, az egyensúlyérzékének is jót tett.

EC-ztünk

A többiekkel nem, de Violával ezt is csináltuk/juk.

Az EC az Elimination Communication rövidítése, segített szobatisztaságként is ismert, és nagyjából azt jelenti, hogy észrevesszük, ha a babának ürítési igénye van, és erre is reagálunk. Ezzel nagyon korán rá lehet szoktatni a gyereket arra, hogy jelezze ez irányú szükségét.

Talán meglepő a felismerés, de ha belegondolunk, a babák ezt éppen úgy jelzik. Egy bizonyos életkorban, 3-6 hónapos kor között kifejezetten látni a meglepetést a babák arcán, mikor „esemény van”.  Hamar megtanulják ezt időben észrevenni, és szándékosan jelezni is. Ez nem jelenti, hogy hat hónaposan szobatiszták lesznek, de nem is ez a lényeg.

Hogy én hogy jutottam arra, hogy nekigyürkőzzünk? A Down-szindrómás gyerekeknél különösen fontos (gyakran az integrált oktatás/nevelés feltéltele) és gyakran nehézségekbe ütközik a szobatisztaság. Engem leginkább az sarkallt, hogy minél előbb tegyek valamit az ügy érdekében, merthogy minél előbb rögzül a rendszer, annál biztosabb. És a kis belső izmoknak is jobb, ha minél előbb munkára fogják őket.

Énekeltem

Mindig.

Olvastam

Sokat. A nagyobb gyerekeknek hangosan. És mindig úgy, hogy Vilcsi is ott legyen (nem volt baj, hogy alszik).

Beszélgettünk

Mindig, de naponta többször programszerűen.  Az volt a fejlesztés: szembefordultunk egymással és beszélgettünk, ő közben figyelte a számat, én pedig hallgattam, milyen édes, ahogy próbálja kifejezni magát. És persze válaszoltam.

Pucérkodott

Egészen pici korától minden este biztosítottam neki nagyjából egy-egy órát, amit pelenka nélkül tölthetett (rendszerint fürdés előtt és egyszer délelőtt is). Ez is olyasmi, amit a többi gyerekemmel is csináltam. Úgy vettem észre, hogy könnyebben és szívesebben mozognak, ha nem korlátozza őket a ruha, pelenka.

Hagytam “rosszalkodni”

Amikor elkezdett önállósodni: mászni, járni, enni, engedtem, hogy próbálgassa magát, akkor is, ha annak volt némi veszélyességi tényezője, vagy nagy kosszal, felfordulással járt. Persze, nem adtam kést a kezébe, de ha felmászott a fotelra, ahonnan akár le is eshetett, akkor hagytam. Legfeljebb kezdetben odamentem, hogyha esik, elkapjam.

Gyakorlatokat végeztünk

Figyelemfejlesztés a kezdeti időkben

Legegyszerűbb a „csalizás”. Ez kezdetben csak annyit jelentett, hogy egy képet, tárgyat (eleinte fekete-fehéret, később színeset) látótávolságban- kartávolságban elhelyeztem, s hagytam, hogy felkeltse a figyelmét. Rábírni, hogy megérintse, magához húzza. Később távolabb tettem a tárgyat, hátha utánafordul/gördül, még később utánakúszik/mászik. Fontos, hogy csak annyira tegyük távolra a tárgyat, hogy a csalogató hatás megmaradjon. Ugyanezért fontos az is, különösen a kezdeti időkben, hogy ne legyen agyonzsúfolva a baba környezete mindenféle játékkal, mert ilyen esetben sokkal nehezebben koncentrál egyre.

A másik ilyen a követés, mikor egy tárgyat, ami már felkeltette a figyelmét (amit fixen néz), mozgatunk előtte, és arra ösztökéljük, hogy a mozgó tárgyat a szemével, fejfordítással kövesse.

Elbújás/eltüntetés: A baba elmélyülten néz egy tárgyat/képet, s mi elfedjük, letakarjuk azt egy másikkal. Majd pár másodperc múlva, mikorra biztosan észlelte a változást (esetleg fel is háborodott), visszaállítjuk az eredeti elrendezést (elvesszük a fedő képet/tárgyat).

Ennek egy változata a kukucs játék: itt a baba, hol a baba? Csak ekkor nem a tárgyat fedjük le, hanem a baba arcát egy kendővel (később az anyukáét), és arra ösztönözzük a gyereket, hogy rántsa le.

Még később: a figyelt játékot borítjuk le valamivel (kendő/vödör), és arra ösztönözzük a gyereket, hogy keresse meg alatta a játékot.

Mondókákra, énekekre, versikékre tornáztunk

„Sej-haj denevér”-re bicikliztünk, „Hinta-palintá”-ra húzódzkodtunk. „Zsipp-zsupp”-ra bölcsőztünk (oldalt hintázás), „Kakukk-kakukk”-ra lábfejkörzés és talpsimogatás volt. És így tovább! Ezeket egy időben naponta néha többször is elvégeztük.

Épp úgy, mint a különböző énekes, mondókás egyensúlyfejlesztő gyakorlatokat.

Weöres Sándor és néhány népi mondóka, ének volt ebben nagy segítségünkre.

Leültem a nagy ágyra felhúzott térdekkel, a térdemre fektettem a gyereket, és úgy mondókáztunk: a fejecskéjét tartottam, a fenekét ráztam.
 

 
“Fut-robog a kicsi kocsi”-ra lovacskáztunk (két lábammal egyszerre), “Megy a kocsi, fut a kocsi, patkó dobogás” -ra hol egyik, hol másik sarkammal ütöttem finoman a ritmust (ő meg döcögött). Énekeltünk is: ugyanígy döcögtettem a „Debrecenbe kéne menni” kezdetű dalra. A „Jön a kocsi most érkeztünk-re kicsit oldalra “ejtettem” őt, hol egyikre, hol másikra, mintha hirtelen lecsúszna a térdemről – de persze, közben fogtam. Mikor már nem kellett aggódnom, hogy leesik a térdemről, a második versszakra és mutogattam, hogy “jegenyefa”, meg “ingó-bingó”, meg hogy “csapzott tollát” és “siratgatja”.

„Ugráljunk, mint a verebek”-re magasra emelgettem.

Mutogatósok

A figyelemfejlesztés újabb lépcsőfokai. Míg ülni nem tudott, az autós hordozóban etettem, s egy-egy ilyen alkalommal mondtuk el ezeket a mutogatósokat. Ugyanekkor adtam a kezébe tárgyakat, amiket összeüthet. Azokra is voltak mondókák:

„Kip-kop kalapács, kicsi kovács…”

„Ki kopog, mi kopog…” (Nemes Nagy Ágnes: Szorgalom)

„Álmomban hol jártam…?” (Gazdag Erzsi: Álmomban)

“Nem ismert a fiára!” (Kis Bence)

Máskor csak lefektettem magammal szemben az ágyra, s úgy mondókáztunk.

Idővel egyre több ilyen mutogatós mondókánk, énekünk lett. Ha nem volt rá mutogatás, kitaláltunk egyet. Íme néhány példa:

A továbbiakat lásd ebben a videótárban.

Babajelbeszéd

Nagy lelkesedéssel indultam neki, egy tanfolyamon is részt vettem, de mire a következő kurzusra sor került volna, Vilcsi elkezdett beszélni. Megmaradtunk a „magunk módján” mutogatásnál, és pillanatnyilag úgy tűnik, ez elegendő is volt.

Konyhai fejlesztés

Minden, ami a konyhában a gyerek kezébe kerülhetett, az oda is került. Tésztaszedőtől kezdve az üres, de ki nem mosott joghurtosdobozig. És az utolsó néhány kanál ételt nyugodtan magára kenhette. (Folyik a víz a csapból, és mosógépünk is van.)

Gyerekközösség

Hébe-hóba eljárunk babaklubba. Nagyon jó hatással van Vilcsire, de sajnos csak ritkán tudjuk megoldani, hogy odaérjünk. Cserébe viszont van három testvére, akiknek ingergazdag társasága napi folyamatos fejlesztő  hatást jelent.

Ami biztosan jó lett volna

Babaúszás, játszóház, más gyerekekkel közös kézműves foglalkozás, állatok közelsége.

Ami nagyon jó, hogy nem volt

Televízió, telefonos játék, pedáns rend a lakásban, labortiszta konyha (idegbaj a maszat és rendetlenség miatt).

A Maszathegyen innen…

Segítő forrásaink

• “Down-szindrómás babáink/gyermekeink fejlesztése “ Facebook-csoport
• A DownBaba.hu cikkei
• Kissné Haffner Éva: „Benned a létra” című könyve, (Budapest, 2017.), melyet kifejezetten Down-szindrómás babák fejlesztéséről írt
• Deákné B. Katalin: „Anya, taníts engem!” Fejlesztési lehetőségek születéstől iskolakezdésig (Tudatos Szülő)

Bármiből lehet fejlesztőjáték 🙂

Nem recept, inkább biztatás

A fejlesztésre nem járó gyerekek is fejleszthetők!

Tahin Ráhel