Ezer Lámpás Éjszakája: Az eltűnt gyermekekért

2018-07-31 | Andiblog

Most az eltűnt gyerekek érdekében fogok írni.

 

Nagyon sok gyerek tűnik el, bármiféle szituációkból. Lehet akár családi veszekedés, verekedés, vagy a saját szülei verik. Illetve, olyan rossz emberek csábítják el, nem tudom miért. De felháborító, hogy ebben a világban milyen dolgok és helyzetek adódnak. Komolyan nem hiszem el, hogy miért pont a gyerekeken kell levezetni, hát nem csodálom, hogy eltűnnek.

 

Fotó: Bege Nóra

 

Nekem az a célom ezzel a bejegyzéssel, hogy megtaláljuk őket, és remélem, hogy ezzel tudok segíteni az eltűnt gyerekeken, hogy előkerüljenek a semmiből. Nem tudhatjuk előre, hogy milyen veszélybe kerülnek azok a gyerekek, akik elcsászkálnak, csak úgy magukban. Ezért azoknak a szülőknek szeretném felhívni a figyelmüket, hogy kéremszépen fogják meg a kezüket és soha ne engedjék el. A világ csupa rejtély, veszélyekkel. Például elrabolhatják, vagy kirabolhatják és erotikus helyzetbe is vihetik a rossz emberek a gyerekeket és a fiatalkorúakat is.

 

Ezen az Ezer Lámpás Éjszakáján sok sztárvendég lép fel, hogy ők is azzal üzenjenek az eltűnt gyerekeknek zeneileg és segítsék a visszatérésüket. Remélem, hogy a gyerekek vigyáznak magukra és nem állnak le beszélgetni idegenekkel, mert bármilyen ürüggyel elcsábíthatják őket.

 

És azt üzenem a gyerekeknek, hogy ilyen alakokkal, akik rosszat akarnak, azokkal nem szabad szóba állni. Ha engem egyedül elengedne anya, akkor én csak annyit csinálnék, ha leszólítanak, hogy elbújnék rögtön a legelső bokorba és onnan kérnék segítséget olyantól, akiket ismerek. Persze ezt be is tartanám. Jó, igaz kicsit túl barátságos vagyok, de ez csak azért van mert túlságosan is szeretem a gyerekeket és a kis kölyökkutyákat. Ezzel igaz elcsábítanának engem, de azért tudnám magam azzal is kontrollálni, hogy nem állok szóba idegenekkel. Igaz volt már rá példa még régen, hogy ismerkedtem idegenekkel, de már azóta megbántam ezt a szituációt. Viszont megígértem anyának, hogy soha nem állok szóba idegenekkel és azóta tartom az ígéretet.

 

Azt viszont nem tudom, ha elengedne engem anya akkor milyen veszélyes helyzetre számíthatok. Ezért megbeszéltük anyával, hogy fogjuk egymás kezét és vigyázunk egymásra amíg csak lehet, de én örökkön-örökké fogni fogom anya kezét, mert a szívemnek drága kincse és egy nagy ajándék nekem, megfogadtam, hogy mindig vigyázok rá.

 

 

Remélem sok gyerek olvassa ezt a bejegyzést és minél többen hazajönnek, mert a mottó úgy szól: Gyertek haza!

 

|

Vélemény, hozzászólás?