8 tipp bölcsődés és óvodás korra, ha a gyereked más, mint a többiek

2017-11-03 | Down gyereket nevelek

Ha a gyereked más, mint a többiek, a fontossági sorrendben elöl legyenek a játszórandik, készülj fel a többiek kíváncsiságára és mindig hallgass a megérzéseidre. Hallie Levine írása.

Amikor megtudod, hogy a gyereked sajátos nevelési igényű vagy eltérő fejlődésű lesz – akár születésekor, akár az első években – sok mindent kell feldolgozni. Én első kézből éltem ezt át, amikor nyolc és fél évvel ezelőtt megszületett a lányom, Johanna, vagyis JoJo, aki Down-szindrómás. Amint túltettem magam a megrázkódtatáson és alkalmazkodtam az újfajta normalitáshoz, rögtön megint egy rázós úton találtam magam: a bölcsődés és óvodás korban. És amellett, hogy minden gyerek más és más (sajátos nevelési igényektől függetlenül sem ugyanazok a megoldások működnek minden családban), mégis ezeket tartom a legfontosabbaknak:

Ne borulj ki, ha a gyereked lassabban fejlődik

JoJo életének első évében úgy éreztem magam, mintha állandóan egy fejlődési táblázatot tartanék a kezemben. Sasszemmel figyeltem, hogy eléri-e a mérföldköveket és megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor felült vagy gagyogni kezdett, és magamban stresszeltem, amikor nem kezdett mászni 8-9 hónaposan, mint a barátnőim gyerekei. Bár az első 12-18 hónapban a legtöbb tételt kipipálhattam a listán, aztán azonban a fejlődés elkezdett egyre jobban lelassulni, addig a pontig, hogy már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Sosem felejtem el, amikor négyévesen más gyerekekkel játszott, és míg a többiek kifinomult szerepjátékokat találtak ki a Barbie babájukkal, Jojo továbbra is kézigránátnak használta a sajátját. Hogy ez fájdalmas látvány volt-e számomra? Igen. Őt zavarta? Nem. Nagyszerűen mulatott. Nem könnyű megtanulni az egónkat az ajtóban letenni, de néha pontosan erre van szükség.

Legyen a gyereked tipikus fejlődésű társak között, amennyit csak lehet

Amikor Jojo kétéves lett, elkezdtem neki bölcsődét keresni, mint minden más anyuka, akiket ismerek. Csakhogy én nem tudtam, hol lenne jó helyen. Sok más, eltérő fejlődésű gyereket nevelő szülő arra biztatott, hogy speciális bölcsődét keressünk. Fel is kerestem egyet és tetszett is, de úgy éreztem, az én lányomnak nem ez lenne a megfelelő környezet. Úgy láttam, hogy mindenhol felnőttek veszik körül és kísérik minden mozdulatát, én pedig azt akartam, hogy önállóan tanuljon. Jojo nagyon társaságkedvelő volt és úgy éreztem, hogy sokat nyerne azzal, ha tipikusan fejlődő kortársak között lehetne. Végül egy “sima” bölcsibe ment, ahol egy bébiszitter volt a “segítője” és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Sokat haladt a beszédben, megtanult csendben ülni a körben és ami a legfontosabb, barátokat szerzett, akik a következő években is kitartottak mellette. Ami elvezet a következő ponthoz…

A játszórandik a legfontosabbak

Előfordul, hogy a más gyerekekkel való játék fontosabb még a terápiánál is. Nem hangzik túl hihetően, igaz? Végül is egy eltérő fejlődésű gyereknek minden ébren töltött percét azzal kell töltenie, hogy azokra a készségekre tanítgatjuk, amelyekkel az életben boldogulhat, nem? Nos, néha a legjobban a kortársak példáján tudják legjobban megtanulni az új dolgokat. Én ezt a magam kárán tanultam meg. Jojo nagyjából két éves volt, amikor intenzív beszéd- és evésterápiába kezdtünk. Ez azzal járt, hogy hetente háromszor fel kellett keresnünk a logopédust. Emiatt kimaradt a játszócsoportból, a táncból és más vidám dolgokból, amikre járatni akartam, de így nem maradt rájuk idő. Néhány ezer dollárral később be kellett látnom, hogy ez a terápia nem válik be. Amikor először mentünk játszócsoportba, Jojo nem akart késsel-villával enni – amíg meg nem látta, hogy a többiek mind így esznek. Akkor egy pillanat alatt megtanulta.

Mindig hallgass a megérzéseidre

Amikor Jojo az óvodából az iskolába készült, különböző vizsgálatokon kellett részt vennie. Ezek nem sikerültek túl jól: az intelligencia teszt közben lefagyott és szörnyen rosszul teljesített. Az eredmények alapján egy kilenc hónaposnak megfelelő szinten állt. Jó szándékú barátok és rokonok arra biztattak, hogy ne törődjek ezzel, de én tudtam, hogy a lányom többre képes. Elvittem egy egyetemi fejlődéskutató intézetbe felülvizsgálatra. Itt leesett az állam, mit ki nem hoztak belőle. Ennek a vizsgálatnak az eredményét felhasználva meg tudtam győzni az iskolát, hogy több foglalkozáson vehessen részt és megfelelőbb oktatási célokat jelöljenek ki számára.

Ne görcsölj a szobatisztaságon

Amikor Jojo két éves lett, órákat töltöttünk a kis, rózsaszínű zenélő bilin, történeteket olvastunk, énekeltünk, és bár mindketten jól mulattunk, egyáltalán nem volt még kész a szobatisztaságra. A Down-szindrómával – és néhány más fejlődési eltéréssel – alacsony izomtónus jár együtt, aminek következményeképp több időbe kerül a szobatisztaság elsajátítása. Akárhányszor szaladtunk is Jojóval a zenélő bilihez, akárhány matricát adtam is neki, a kicsi teste még nem állt készen. A pelenkától végül is középső csoportra megszabadultunk, de a teljes szobatisztaságot csak nagycsoportban értük el. Visszanézve belátom, hogy az egész mindkettőnk számára stresszes volt. Ha türelmesebb lettem volna és egy évet még várok, sok feszültséget (és mosást) megspóroltunk volna.

Egy hasznos alternatíva:  Csecsemőkori segített szobatisztaság

Készülj fel, hogy meg fognak nézni

Amikor Jojo picike volt, a babakocsiban a legtöbben nem figyeltek fel rá, talán csak néha egy-egy jó szándékú, nagymama-típusú, kisbabáknak gügyögő néni a bevásárlóközpontban. De ahogy nőtt, egyre gyakrabban vettem észre az emberek szemében, amit én magamban “A Nézés”-nek hívok: azt az ideges villanást, mielőtt feszengve elfordulnának. Amikor észreveszem, hogy valaki bámul, rámosolygok, és bemutatom neki Jojót. Vagy visszamosolyognak és beszélgetni kezdenek velünk, vagy zavarba jönnek és elsunnyognak.

Barátkozz meg más gyerekek kíváncsiságával

Jojo kisbabakorától járt egy játszócsoportba. Amikor a többiek óvodások lettek, kérdezősködni kezdtek: Jojo miért nem beszél? Miért nem szaladgál velünk a játszótéren? Miért kell neki segíteni a bújócskában? Miért nem eszik egyedül? Ezek a kérdések sokszor fájtak, de láttam, hogy a gyerekek nem gonoszságból kérdeznek, hanem kíváncsiságból. Már 2-3 évesen felismerik, hogy vannak, akik “másak.” Nekünk, felnőtteknek kell elmagyaráznunk nekik: a különbségek értékesek, nem szégyellni valók. Még ma is nagyon törekszem rá, hogy amikor Jojo barátai kérdeznek, olyan nyíltan és egyenesen válaszoljak, ahogy csak tudok.

Szánj időt magadra

Ezen a listán utolsó lett, de igazából elsőnek kellene lennie. Ahogy a gyereked egyre nagyobb lesz, eljöhet az idő, amikor néhány órát már nem tölt otthon. Állj ellen a kísértésnek, hogy ezt az időt takarításra vagy fejlesztőeszközök, képes napirend gyártására fordítsd. Legyen ez a te időd, akár edzőterembe mész el, akár manikűröshöz, akár a barátaiddal találkozol. A gyerekeink számára a nap 24 órájában elérhetőeknek kell lennünk, ezért ha alkalom adódik egy kis szabadidőre, használjuk ki a magunk építésére. Amíg a gyerekünk fontos dolgokat tanul a bölcsődében, óvodában vagy iskolában, mi is megtanulhatjuk magunkat regenerálni.

 
Hallie Levine
Szöveg innen, képek Hallie Levine blogjából