Ne dicsérd a gyereked csak azért, mert fogyatékossággal élő gyerekkel játszik!

2017-02-28 | Barátoknak| Család

“Azt, hogy valaki egy fogyatékossággal élő gyerekkel játszik, nem kellene valami hősies és kivételes dolognak beállítani.” Ellen Stumbo írása.

Előfordul, hogy egy gyerek fogyatékos társával játszik, amire a szülők büszkék: meg akarják dicsérni a barátkozásért, és valami ilyesmit mondanak: “Milyen aranyos vagy!” “Ez nagyon kedves tőled!” “Te milyen jó fej vagy!” “Neked arany szíved van!” “Nagyon büszke vagyok rád!”

Igen, az igaz, hogy nem minden gyerek szánja rá az időt, hogy lelassítson és olyan gyerekekkel játsszon, mint az enyémek (vagy egy Down-szindrómás és egy idegrendszeri sérült gyerekem). Tisztában vagyok ezzel, és amikor a gyereked játszik az enyémmel, örülök. Hálás vagyok a viselkedéséért. És szeretném ezt a barátságot támogatni, ahogy – gondolom – te is.

De hadd mondjak el valamit őszintén. Nem szeretnék ezzel rossz érzéseket kelteni, csak szeretném megmutatni, hogy az ezekhez hasonló kijelentések mit mondanak nekem, a fogyatékossággal élő gyerek szülőjének, és mit üzennek a gyerekeimnek. Amikor azt mondod, hogy a gyereked azért csodálatos ember, mert játszik az enyémmel, abban a pillanatban ő már nem csak egy másik barátot lát az én gyerekemben, hanem valakit, aki más, akit a fogyatékossága határoz meg, aki valahogy “hibás,” és akivel csak egy kivételes gyerek játszhat, barátkozhat. Tudom, hogy nem ezt akarod mondani, tényleg tudom, de a szavaid ezt mondják.

Köszönöm, ha arra bátorítod a gyereked, hogy mindenkivel barátkozzon és fogadja szívesen a különbségeket. Sajnos azonban, ha azért dicséred, hogy milyen kivételes, amiért a gyerekemmel játszik, két dolgot sugallsz:

1. A barátság a te gyerekedről szól, arról, hogy ő milyen csodálatos ember, a fogyatékossággal élő barát csak díszlet lesz ennek a nagyszerűségnek a kifejezéséhez.

2. Egy olyan mentalitást helyezel előtérbe, amely a fogyatékossággal élőket elválasztja a többiektől és kevesebbnek láttatja őket, mint másokat. Ők a fogyatékosok, a mások, a sajnálatra méltók, mi pedig segítünk nekik.

Ettől mindjárt úgy érzem, mintha a te gyereked sajnálatból játszana az én gyerekemmel, nem pedig barátságból.

Ugyanígy megdicsérnéd azért is, ha egy tipikus fejlődésű gyerekkel játszana? Valószínűleg nem. A középső lányom eléggé tisztában van ezzel és ezt mondta:
– Miért nem látnak engem is csak embernek? A tesóm barátait senki sem dicséri meg, amiért játszanak vele!

A szavainknak nagy a hatalma. Formálják a gyerekeinket, a hozzáállásukat, a szemléletüket.

Természetes, ha meg akarjuk mutatni a gyerekeinknek, hogy büszkék vagyunk rájuk, és ha meg szeretnénk erősíteni, amikor pozitív vonásokat látunk bennük. De azt, hogy valaki egy fogyatékossággal élő gyerekkel játszik, nem kellene valami hősies és kivételes dolognak beállítani. Legyünk büszkék arra, hogy a barátot látják a másik gyerekben, nem a fogyatékosságát, és segítsünk, hogy ez így is maradjon. Például azzal, hogy dicséret helyett ilyesmi kérdéseket teszünk fel: “Láttam, hogy Nikivel játszottál, mit játszottatok?” “Jól megnevettetted Karcsit, elmesélted neki az új viccedet?” “Mi volt a legjobb, amikor Misivel játszottál?”

Szabad-e egyáltalán a különbségekről beszélni? Ha helyénvaló, akkor igen! Még az is lehet, hogy a gyereked például megkérdezi, hogy a Down-szindrómás lányom beszédét miért nehéz megérteni. Ha a gyerekeidnek kérdései vannak, egész biztosan fel fogják tenni! De teljesen más, ha egy szülő azt mondja: “Nagyon kedves tőled, hogy Nórival játszol, pedig neki sérült az idegrendszere.” ahelyett, hogy azt mondaná: “Megkérdezted Nóritól,, hogy akar-e megint fogócskázni?  Úgy láttam, eléggé elfáradt és nehezen tudott veled lépést tartani.”

Tanítsuk azt a gyerekeinknek, hogy ha más gyerekekkel játszanak  – akkor is, ha azok a más gyerekek fogyatékossággal élnek – az a barátságról szól. A tiszta barátságról. Ha azért akarod megdicsérni a gyereked, mert jó barátként viselkedik, dicsérd úgy, ahogy akkor dicsérnéd, ha akármelyik gyerekkel lenne kedves, annak képességeitől függetlenül.

“Nagyon kedves vagy, hogy Matyinak adtad az utolsó darab csokidat!”
“Kicsim, milyen aranyos vagy, annyira tetszett az a dal, amit Timinek énekeltél. Nagyon örült neki, én meg még jobban! Elénekelnéd még egyszer nekem is?”
“Annyira jólelkű vagy, olyan jó látni, hogy minden barátoddal ilyen kedvesen bánsz!”
“Nagyon jó fej vagy, én biztosan megsértődtem volna, ha egy barátom kinevet, de te olyan könnyen vetted az egészet és csak játszottatok tovább.”

Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket a gyerekeinkben erősíteni szeretnénk.

Kövesd te is a gyereked példáját, köss új barátságokat, akár fogyatékossággal élőkkel is. Nem leszel tőle kivételes ember, csak egy kicsit gazdagabbá tesz, hogy van egy új barátod.

kép és szöveg: Ellen Stumbo