Szobatisztaságra való érettség Down-szindrómás gyerekeknél

2014-08-12 | Down gyereket nevelek| Fejlődési területek| Önellátás fejlődése| Szobatisztaság

A Down-szindrómás gyerekek többsége az átlagnál valamivel később válik szobatisztává. Akivel nem gyakorolják a csecsemőkori segített szobatisztaságot, annál ugyanúgy meg kell várni a szükséges készségek beérését, mint a tipikus fejlődésű gyerekeknél.

 

A szobatisztaság kérdésével rendszerint két éves kor körülig nem szoktunk foglalkozni. Egy sérült csecsemő gondozása mellett az ember nem vesz előre olyan feladatot, ami nem feltétlenül sürgős, így aztán – bár tudjuk, hogy a Down-szindrómás gyerekek általában később és nehezebben lesznek szobatiszták -, örülünk, hogy ez nem a jelen gondja, és reménykedünk, hogy a mi gyerekünknél ez nem lesz nagy probléma. Aki olyan szerencsés, hogy időben megismeri a  csecsemőkori segített szobatisztaság lehetőségét, és az erőforrásait is úgy tudja csoportosítani, hogy ezt kipróbálja, egy sérült gyerek nevelésének speciális élethelyzetében különösen lényeges előnyök megtapasztalása mellett Damoklésznek ettől a kardjától is megszabadul. De milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak ilyen korán lépni?

 

A mi kultúránkban megszokott másik módszer alapja, hogy megvárjuk, míg a gyerek megérik a szobatisztaságra, azaz különböző értelmi, nyelvi, mozgásos, érzékelési és társas készségei olyan szintre jutnak el, hogy lényegében csak meg kell neki mutatni, hogy melyik lépést mi követi. Mivel ekkorra mindent tud már, ami kell hozzá, optimális esetben gyorsan és zökkenőmentesen szobatiszta lesz.

 

Miből látszik, hogy egy gyerek megérett az önálló szobatisztaságra?

 

• tud ülni, járni (felöltözni, levetkőzni)

 

• megérti és teljesíti az utasításokat

 

• szülei viselkedését utánozza

 

• a tárgyakat a helyükre teszi

 

• önállóságát kifejezi azzal, hogy nemet mond

 

• legalább 2 órán át száraz marad

 

• széklete rendszeres és bejósolható

 

• arckifejezéssel, testtartással vagy szavakkal jelzi, ha üríteni készül

 

• kényelmetlenül érzi magát a piszkos pelenkában

 

• érdeklődik a szobatisztaságra szoktatás iránt

 

• kéri a bilit és a bugyit

 

 

Mikor várható, hogy ezek a készségek megjelennek?

 

Mindezeknek a készségeknek a megjelenését a különböző szerzők tipikus fejlődésű gyerekeknél 18 és 30 hónapos kor közé teszik, Down-szindrómásoknál azt javasolják, hogy legalább három éves korig várjunk. Attól függően, hogy mennyire vesszük szigorúan a fenti listát, ennél sokkal tovább is várhatunk. Mivel a pelenka hordása a húgyúti fertőzésektől az óvodai elutasításig különböző problémákat okozhat, a szülők érthetően azt szeretnék, ha minél kevesebbet kellene várni.

 

Vannak, akik ebben a hosszúra nyúló várakozási időben megpróbálnak néhány elemet (pl. ébredés után biliztetés, az ürítés spontán ritmusának megfigyelése) alkalmazni a csecsemőkori segített szobatisztaság eszközei közül, hiszen azokhoz nincs szükség ilyen fokú testi és mentális érettségre. 3-4 évesen ezeknek már nincs olyan erőteljes hatása a szobatisztaság kialakulására, mint csecsemő korban, mégis megkönnyíthetik a várakozást és segíthetnek rávezetni a gyereket, hogy mit várunk tőle. Arra azonban számítani kell, hogy ha csecsemő korban az érés kivárása mellett döntünk, akkor az önálló szobatisztasághoz tényleg ki kell várnunk minden részképesség kialakulását. A segített szobatisztaságot gyakorló csecsemőknél azok a részképességek, amelyeknek a spontán beérésére egyébként éveket kell várni, lényegesen hamarabb kialakulnak (pl. a székletürítés néhány hét alatt rendszeressé és kiszámíthatóvá válhat), de ehhez szükségesek azok a csecsemőkori élmények, amelyekből megtanulhatják, hogy az ürítéssel kapcsolatos testi érzetek fontosak és azokra a környezet reagál.

 


Ez a két éves Down-szindrómás kislány, aki itt a babáit bilizteti, kb. 10-11 hónapos korára lett segített szobatiszta.

 

források: [1] [2] [3] [4]
további hasznos info angolul: [5] [6]

Vélemény, hozzászólás?