“Felveszel? Csak egy picit.”

2018-12-12 | Barátoknak| Család

Nem az az erős, aki maga alá tud gyűrni bárkit. Az az igazán erős, aki felemelni képes másokat!

 

 

– Apa, az a kislány mindig rángatja a kezem.
– Hát mondd meg neki, hogy nem szereted, ha rángatják a kezed.
– De már mondtam. Mégis rángat.
– És miért csinálja?
– Mert fura. És hiába mondom neki.
– Nem érti, amit kérsz?
– Nem.
– Akkor mondd neki újra és újra. Halkan és finoman, hogy ne ijedjen meg. Nem egyformán értjük meg a dolgokat. Azt is megfigyelheted, mikor rángatja a kezed. Ismerd meg jobban.
– Az orra is mindig folyik.
– És ezzel mit lehet csinálni?
– Adjak neki zsebkendőt?
– Ez remek ötlet.
– Tegyél a zsebembe.
– Varázsszóval, vagy anélkül?
– Lécci… Köszi… De játszhatok vele?
– Miért ne játszhatnál vele? Láttam az előbb, hogy olyan gyorsan fut, mint a szél. Van még kérdésed?
– Nincs.
– Akkor miért ácsorogsz még mindig itt?
– Felveszel? Csak egy picit.
– Csak egy picit.

 

Felveszem. Töltekezik. Töltekezünk. Most már lesz ereje neki is újra felemelni a világot.

 

 

A kislány ADHD-s, vele és édesanyjával két éve sokszor futottunk össze a játszótéren, és sokat beszélgettünk. Kellemetlenül érezte magát a közösségi helyzetekben, úgy érezte, zavarnak másokat. Azt mondta, hiába próbál nyitni, hogyha mások zárnak.

 

Csak azt tudom, hogy a valódi integrációban nem felzárkóztatás történik, hanem két működési mód egymáshoz való kölcsönös közelítése.

 

Minden gyermek működési módja más.

 

Sokszor tud olyan lenni a világ, hogy számunkra nem kényelmes. Ha minden olyan helyzet elől elfordulunk, ahol nem a mi kényünk-kedvünk szerint alakul a világ, azt fogjuk hinni, hogy az életet önmagunk számára kell kényelmessé tennünk. De a világot mindannyiunk számára élhetővé kell tennünk. Személyes határaink nem azért vannak, hogy befelé szűkítsük, hanem hogy kifelé tágítsuk azokat. A gyerekeknek ehhez erőt ad egy ölelés és a játék.

 

A játékban semmi sem kényelmetlen.

 

 

Komáromi Sándor, Fölnőttségek

 

 

Vélemény, hozzászólás?