4 fontos alapelv a mozgásfejlődés támogatásához

2018-09-28 | Down gyereket nevelek| Fejlődési területek| Mozgásfejlődés| Nagymozgás

Patricia Winders a Down-szindrómás gyerekek nagymozgás fejlesztésének elismert szakértője, a szülőket és szakembereket segítő könyve minden érintett számára hasznos segítség. Az egyes gyakorlatokon felül (amelyekről pl. itt és itt volt szó) összefoglalja azokat az alapelveket is, amelyek a hatékony segítségnyújtást támogatják. Ezekkel azért is érdemes megismerkedni, mert másfajta tanulási folyamatok támogatásában is hasznosíthatjuk őket.

A Down-szindrómás gyerekek is azt akarják, mint minden más gyerek: mozogni, felfedezni a környezetüket, kapcsolatba kerülni az emberekkel és a játékokkal. A testi akadályok azonban útjukat állják. Ezeknek a leküzdéséhez célzott segítséget adhatunk, és az így elért siker további mozgásra, gyakorlásra fogja őket ösztönözni. A gyakorlás megerősíti az izmaikat és így egyre kevesebb segítségre lesz szükségük, míg végül önállóan is el tudják végezni a mozgást.

Vegyük például ezeket az eseteket:

Egy 2-3 hónapos baba, aki a játékokat nézegeti az ágyában, nem tud értük nyúlni, mert nem képes a fejét a középvonalban tartani és gyenge izomtónusa miatt nem tud felnyúlni. Ha azonban kitámasztjuk a fejét és a karját, a játékot pedig a megfelelő helyre tesszük, már meg tudja azt érinteni.

Egy gyerek, aki már megtanult ülni, nem tud felállni, mert nem elég erős ahhoz, hogy a kezén és a térdén megtartsa magát, és úgy álljon fel, ahogy a gyerekek általában szoktak. Ha azonban egy kis zsámolyon ülve kap egy kapaszkodási lehetőséget (pl. megfoghatja egy szennyeskosár szélét), már fel tudja magát húzni állásból ülésbe.

A hatékony segítséghez az alábbi dolgokra van szükség:

1. Megfelelő motivátor

Az a jó motiváló eszköz, ami felkelti a gyerek figyelmét és mozgásra készteti: lehet egy vonzó játék, távkapcsoló, de akár egy családtag is, aki játszik vele. A jó motivátor kiválasztásához tudnunk kell, hogy mi érdekli a gyereket, de az is fontos, hogy mit akarunk gyakorolni. Ha pl. ülni tanul a gyerek, nem jó ötlet csörgővel csalogatni, mert ha azt megrázza, elveszítheti az egyensúlyát és felborulhat. Ha viszont felülve megnézheti, hogy elmutogatunk neki egy mondókát, közben marad energiája az egyensúlyára figyelni.

2. A gyakorlási idő kiválasztása

Inkább gyakoroljunk kevesebbet, de annak az idejét válasszuk meg körültekintően: akkor biztassuk a gyereket mozgásra, amikor kipihent, aktív, érdeklődő, jó kedvű. Néhány nyitott, érdeklődő perc kihasználása többet ér, mint akár egy óra kínlódás. Az új mozgások felkínálásához válasszuk az aktívabb időszakokat, ha pedig a gyerek fáradtabb, könnyebb pozíciókat gyakoroljunk. Meg kell tanulnunk értelmezni a finom testi jelzéseket, hogy észre vegyük, mikor van itt az ideje a gyakorlásnak és mikor volt belőle elég.

Amikor új mozgást tanul, először csak arra motiváljuk, hogy végrehajtsa, a pontosítást hagyjuk későbbre. Például először csak arra biztatjuk, hogy önállóan lépjen, később, ha ez már jól megy, megtaníthatjuk arra, hogy kevésbé széles alapon járjon. Az a fontos, hogy a mozgást elkezdje, a túl sok beavatkozás, javítgatás elveheti a kedvét.

Patricia Winders és egyik kis tanítványa a Linda Crnic (cq) Institute for Down Syndrome megnyitóján, 2008. szeptember 22. (fotó Linda McConnell ©)

3. A gyakorlatok kiválasztása

Mindig a gyerek fejlettségi szintjének megfelelő gyakorlatot válasszunk, aminek a végrehajtására van esélye. Ugyanakkor ne pazaroljuk az időt arra, hogy olyasmit gyakoroltatunk vele, amit már magától is jól tud. A nehezebb és a könnyebb gyakorlatokat felváltva és játékkal kombinálva végezzük. Ha látjuk, hogy a gyerek elfáradt, néhány perc játék után próbálkozzunk újra és ha akkor sem akar gyakorolni, várjuk meg a következő aktív periódusát.

Ha az egyik oldalát szívesebben használja, engedjük, hogy azzal gyakoroljon, míg az adott mozgást meg nem tanulja. Például ha jobban szeret jobbra fordulni, hagyjuk, hogy mindig arra forduljon, míg meg nem tanul forogni. Majd később megtanul balra is átfordulni.

Próbáljuk ki a mozgásokat mi magunk is, hogy jobban értsük a lépéseit.

4. A mozgáshoz való viszony

Patricia Winders a nagymozgásokkal kapcsolatos viselkedésük, hozzáállásuk alapján két csoportba osztja a gyerekeket: a megfigyelők és a mozgásért mozgók csoportjára. A két hozzáállás közötti különbség 6-12 hónapos korban válik egyértelművé, és utána is megmarad. Amikor egy gyerek megtanul kúszni vagy mászni, a szülők hajlamosak azt hinni, hogy a gyerek mozgásért mozgó, de a járás megtanulásánál újra meg fog mutatkozni, ha valójában megfigyelő: a mozgásért mozgó gyerek megkockáztatja az önálló lépéseket, míg a megfigyelő óvatos, és csak akkor lép, ha biztos benne, hogy meg tudja magát tartani. A mozgásért mozgó gyerek akárhány elesést elvisel és tovább próbálkozik, a megfigyelő azonban néhány botlás után felhagy a próbálkozással.

Ha ismerjük a gyerek nagymozgáshoz való viszonyát, hatékonyabban tudunk neki segíteni a tanulásban: előre tudjuk, mely feladatokat találja vonzónak, melyektől idegenkedik majd. A gyakorlást kezdhetjük a vonzó feladatokkal és haladhatunk a kevésbé vonzóak felé, és a legjobb motivátorokat félretehetjük az utóbbiakhoz. A kétféle feladattípust váltogassuk és legyünk nagyon türelmesek: gyakoroljunk és a gyerek végül mindet meg fogja tanulni.