Az életem olyan, mint egy vizsga, amire nem készültem fel

2017-09-08 | Család

Tegnap ezt a mondatot posztolta az egyik barátom. Magamra próbáltam a szavakat és tökéletesen illettek rám.

Nektek is kellett a nyári táborokban úszásvizsgát tenni a különleges karszalagért, amivel bemehettetek a mély vízbe is? Halálosan féltem ezektől a vizsgáktól.

Totyogó koromban (talán kis túlzással) majdnem megfulladtam. Egyik legkorábbi emlékem, hogy a víz alatt vagyok a nagynénémék medencéjében az államalapítás kétszázadik évfordulóján. Nem vesztettem el az eszméletemet vagy hasonló, és apám viszonylag sértetlenül emelt ki a vízből, de ettől kezdve egész életemben féltem a mély víztől, és nem tudtam egy úszástanfolyamot sem elvégezni, mert nem mertem a mély vízbe beugrani.

Attól függetlenül, hogy így az úszástudásom hiányos maradt, és hogy különleges képességem volt erőfeszítés nélkül a medence aljára süllyedni és ott maradni, a félelmem, hogy kimaradok valamiből, amiben a többiek részt vesznek, arra késztetett, hogy ne maradjak a sekély vízben. Így hát az elhatározás puszta erejére támaszkodva minden évben jelentkeztem a tábori úszás vizsgára – és le is tettem. Mindig azzal a meggyőződéssel indultam el, hogy meg fogok fulladni, de valahogy sikerült egész idő alatt a víz fölött tartani az államat, és megkaphattam a szabadság karszalagját.

És most így élek mindennap.

Amikor férjhez mentem és elkezdtem gyerekeket szülni, nem gondoltam, hogy ebből bármi más kijöhet, mint az átlagos 2,3 tipikus fejlődésű gyerek. Fogalmam sem volt, milyen közeli viszonyba kerülök majd olyan szavakkal, mint a “21. kromoszóma transzlokációja” vagy a “ganglion sejtek” vagy a “csontrögzítésű hallókészülék.” Vagy hogy majdnem minden nap egy “ússz vagy megfulladsz” stílusú vizsga lesz, amire nem készültem fel.

De itt vagyok, és be kell látnom, hogy még mindig nem fulladtam meg.

A vizsga mindennap más. Sokszor olyan simán átmegyek, hogy meg se kottyan. Máskor azonban a vízimentőnek kell bedobnia a mentőövet, sőt olyan is van, amikor meg kell kapaszkodnom a stégben és kimászni a vízből, mert az orromat sem tudom a víz fölött tartani. De a legtöbb nap átmegyek a vizsgán. Amikor épphogy csak sikerül, olyankor az önbizalmam elszáll, de nagyjából sértetlenül megúszom. Bár a félelemtől, hogy megfulladok, sosem tudok szabadulni.

Olyan az életem, mint egy vizsga, amire nem tanultam, de kezdem felismerni, hogy majdnem mindig átmegyek, még ha csak egy hajszálon függve is, és még az elbukott napokat is túlélem, hogy másnap újra próbálkozhassak. És azt hiszem, kezdek ezzel megbarátkozni.

Szöveg innen