A Down-szindrómások elfogadása nem csak a kisbabákra vonatkozik

2018-10-10 | Család

Amikor a fiam, Alex megszületett, kötelességemnek éreztem, hogy minden ismerőssel tudassam, milyen drága kincs ő. Ebben nagy sikereket értem el, de visszatekintve be kell látnom, hogy ez inkább Alex sikere volt.

A Down-szindrómás kisbabák többnyire nagyon cukik, és Alex sem volt kivétel. Vele könnyű volt a Down-szindrómások mellett kiállni, és egy idő után az ebben elért sikerekre támaszkodva elkényelmesedtem. Az iskolával való folyamatos egyeztetés és a többi szülői feladat felemésztette az időmet, így aztán valahogy felszínesnek tűnt azért az elfogadásért küzdeni, amiben már úgyis része volt.

Ugorjunk előre 16 évet, és itt van Alex: szőrös a lába és a hónalja, mély a hangja és majdnem olyan magas, mint én. Mint a többi anya, én is úgy gondolom, hogy ő a legcsodásabb gyerek a világon, és nem kevésbé aranyos, mint kis korában. Ha azonban hozzávesszük a beszéd és a társas készségek súlyos lemaradásait, megbolondítva a kiskamaszkor érdekességeivel, hát nem mindig részesül abban a meleg fogadtatásban a külvilág részéről, amiben korábban.

De mint az anyja, el kell mondanom, hogy ő a legfigyelmesebb fiatalember, akit ismerek. Minden áldott este megkérdezi, milyen napom volt, és tényleg meg is hallgatja a válaszomat. Semmit sem szeret jobban, mint a főzést – kivéve az evést –, és vidáman segít bárkinek, aki kéri.

A számítógépes játékokban bámulatosan ügyes és szinte minden ismerőst meg tud verni majdnem minden játékban. Gyönyörű csavart labdákat tud dobni és hazafutni baseballban. (A sportos vonásait az apjától örökölte, nem tőlem.)

A többi kamaszhoz és felnőtthöz hasonlóan Alexnek is kijár az elfogadás. A Down-szindrómás emberek sokfélék, érdekesek és a közösségeink értékes tagjai. Saját vágyaik és érdeklődési körük van, és teljes, aktív, produktív életet élnek. Egyre többen próbálják ki magukat olyan foglalkozásokban, mint a színészet, modellkedés, vállalkozás és jelentős tehetségüket azoknak a közösségeknek a javára fordítják, ahol élnek. A közösségek élete pedig jobb lesz ettől.

Szöveg és kép: Ben’s Writing, Running Mum