Hogyan gazdagítják a világot a fogyatékossággal élő emberek? 2: Közvetlenül és alapvetően

2016-03-11 | A Down-Szindrómásokról| Felnőtt kor| Munka| Ténytár

Hogyan járulhatnak hozzá a fogyatékossággal élők a közösség gyarapodásához és milyen szerepet játszhattak az emberiség fejlődésében?

 

Lee Jones Lee Jonesról bővebben itt

 

 

Az előző részben láttuk, hogy a fogyatékossággal élők elsőre speciálisnak tűnő igényeiből mindannyiunk számára hasznos találmányok, újítások születnek, sok hozzátartozó pedig lelki gazdagodásról számol be. A fogyatékossággal élők azonban ennél aktívabban is képesek a közösségért tenni, és egészen alapvetően járulhattak hozzá ahhoz, hogy az emberiség ma épp ilyen legyen és egyáltalán rendelkezzen azokkal a vonásokkal, amelyeket alapvető emberi értékeknek tart.

 

 

Stephen Green, képviselőStephen Greenről bővebben itt

 

 

3. Dolgozó, alkotó fogyatékosok

 

A “fogyatékos ember = teher” mítosz egyik alapja, hogy a fogyatékosságot kiterjeszti az egész emberre, pontosabban az embert behelyettesíti egy mindenre kiterjedő fogyatékossággal: a mozgássérülttel hangosabban kell beszélni, a siket nem lehet túl okos, az értelmi fogyatékos a világon semmit nem tud, és általában egy fogyatékossággal élő nem lehet képes semmi hasznos dologra.

 

 

A fogyatékosság nem egy kétállású kapcsoló

 

A legtöbb munkában azonban a fogyatékosság nélkül élők sem nyújtanak minden területen kiemelkedő teljesítményt, így a fogyatékossággal élők többsége is képes arra, hogy ezeket a munkákat elvégezze. Többnyire nem is akárhogy: Ahol több a megváltozott munkaképességű munkavállaló, ott kevesebb a hiányzás, a munkahelyi baleset, és lassabban cserélődnek az alkalmazottak. Ezek a dolgozók hűségesebbek a céghez, jobban megbecsülik a munkalehetőséget és hatékonyabban dolgoznak, miközben betanításuk és az esetleges átalakítások költségei minimálisak. (Lásd még itt vagy itt.)

 

546910_525982644141938_611746402_nkép a Down Egyesület albumából

 

 

A DownBaba már eddig is számos olyan Down-szindrómás embert mutatott be, akik legalább olyan teljesítményt mutatnak fel, mint egy átlagember, vagy valamiben még ki is emelkednek: táncost, számítástechnika tanárt, üzletasszonyt és modelleket, életmentőket, családtagját gondozó testvért, vállalkozót, írót, pincéreket, ékszerkészítő művészt stb.

 

Premier Kultcafé, BudapestA budapest Premier Kultcafé dolgozói

 

Máshol is olvashatunk hétköznapi vagy éppen meglepő karrierrel bíró Down-szindrómásokról: szobrászról, fotósról, színészekről, zenészekről, riporterről, önkormányzati képviselőről vagy polgármesterről.

 

 

Baltazár színház, Graffaló

Fogyatékossággal élő színészek fellépése a Baltazár színházban

A Baltazár színházról bővebben itt

Kép forrása

 

 

4. Emberi mivoltunk

 

Egy elmélet szerint a fogyatékosság alapvetőbben járulhatott hozzá a mai ember kialakulásához, mint azt korábban gondoltuk. Az evolúciós folyamatok egy része csak nagy létszámú populációknál érvényesül, az emberiség fejlődése során azonban többször alakultak ki olyan helyzetek, amikor kis csoportok elszigetelődtek, és a szokásostól eltérő szelekciós nyomást tapasztaltak meg (ezt hívják üvegnyak-hatásnak). Ilyenkor nem az volt az egyetlen szempont, hogy a “legjobb gének” maradjanak meg: Aki nem érte be a választható kis számú partner jelentette kínálattal, annak le kellett mondania a szaporodásról. Ilyenkor előfordult, hogy rokonok vagy különböző fajok hoztak létre utódokat, ami gyakoribbá tette a fogyatékosságok előfordulását is. Elképzelhető, hogy így jött létre a szőrtelen test, a fára mászásra alkalmatlanabb lábfej, a gyenge állkapocs, ezért maradtak fenn a neurológiai és depresszív betegségekre való hajlamok vagy ezért kezdtek nagy fejű, hosszú ideig önállótlan utódok születni.

 

 

A szaporodás sikere nem merül ki abban, hogy utód születik, a gének továbbviteléhez azt is el kell érni, hogy az utód is tudjon szaporodni. Az ilyen “gyengébb” utódok felneveléséhez pedig találékonyabbnak, rugalmasabbnak, együttérzőbbnek és együttműködőbbnek kellett lenni. A hosszú utódgondozást támogatja a szülők egymás iránti elköteleződése és a szülő-gyerek közötti kötődés is. A “sérülékeny főemlős” (vagy “gyenge majom”, “vulnerable ape”) – elmélet képviselői elképzelhetőnek tartják, hogy az olyan jellemzően emberi vonások, mint a nyelvhasználat, absztrakció, együttérzés és altruizmus az elszigetelődés miatt létrejött fogyatékosságok mellékterméke: ezek a vonások a genetikailag sérülékenyebb populációk megküzdési stratégiáiként alakulhattak ki, a rátermettség alternatív formáit létrehozva. A legrátermettebb fajok ugyanis gyakran éppen azok, amelyek a genetikai hátrányokat is ellensúlyozni tudják.

 

Megan Abner, íróMegan Abnerről bővebben itt

 

A fogyatékosságra ma gyakran úgy tekintenek, mint genetikai fenyegetésre, de a kutatók szerint az emberiség múltjában valószínűleg a mainál nagyobb volt a fogyatékossággal élők aránya. Mi több, az ember korábbi állapotához képest fejlettebbnek tartott mai “norma” – amitől komolyabban eltérni fogyatékosságnak számít – , feltehetően a valamikori fogyatékosságok hatására formálódott épp ilyenné.

 

1170757_528771957196340_484538800_nkép a Down Egyesület albumából

 

 

Lehet, hogy elsőre könnyebb megoldásnak tűnik arra törekedni, hogy a fogyatékossággal élők jelentette “terheket” lerázzuk magunkról (ne szülessenek meg, ne járjanak ugyanabba az iskolába, ne keressenek munkát, ne tegyünk az akadálymentességért), de ezzel leráznánk magunkról a lehetőségeket is, hogy egy mindannyiunk számára élhetőbb, gazdagabb világot hozzunk létre. Együtt.

 

 

2 hozzászólás a(z) “Hogyan gazdagítják a világot a fogyatékossággal élő emberek? 2: Közvetlenül és alapvetően” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: "Meg akarjuk változtatni a világot" – Karen Gaffney beszéde a Down-szindrómáról - Down-szindrómával kapcsolatos hírek, információk, tények

  2. Visszajelzés: Egy kisbaba születésének margójára – és előre - Down-szindrómával kapcsolatos hírek, információk, tények

Vélemény, hozzászólás?