“Egyetlen esélyt sem kapnak” – Iskolakezdés szorongó szívvel

2018-09-12 | Down gyereket nevelek| Intézmények| Iskola

Ha van gyereked, egy gondolatkísérletre kérlek. Gondolj arra, amikor beírattad a gyereked az iskolába (vagy amikor be fogod íratni, ha még kicsi). Gondolj bele, milyen érzés a tanítónővel, a leendő osztálytársakkal ismerkedni. Emlékezz vissza, milyen érzés volt az iskola első napjára felkészülni: hátitáskát, tisztaság csomagot venni, minden eszközt beszerezni, megtervezni az iskolába jutást. Lehet, hogy azt a jelenetet is elképzelted, ahogy az osztályba először belép és megtalálja a nevét egy fakkon vagy leültetik egy padba. És körülötte a többi gyerek is mind ezt éli át. Biztos, hogy sokan aggódnak is, de azt hiszem, a legtöbben izgatottak, hogy a gyerekük elérte ezt a mérföldkövet és kis óvodásból nagy iskolás lett.

kép innen

Most képzeld el, hogy valaki azt mondja, a te gyerekednek nem lehet ebben része. Nem mehet be abba az osztályterembe az első tanítási napon. Nem azért mondják, mintha bántani akarnának, dehogyis, a gyerekedtől “a saját érdekében” tagadják meg, hogy részt vehessen ebben a fontos, gyerekkori szertartásban. “Így a legjobb neki.” A te gyerekedet másik terembe, másik épületbe küldik. A te gyereked más. Speciális. Nincs helye a többi gyerek között.

Én is elvégeztem egy gondolatkísérletet. Mi történne, ha beíratnám a lányomat a körzetes iskolába, mint egy átlagos gyereket, és nem szólnék egy szót sem a Down-szindrómáról, tanulási képességet vizsgáló bizottságról, gyógypedagógiai intézményekről? Mi lenne, ha csak úgy megjelenne az első tanítási napon egy átlagos osztályban? Őszintén szólva úgy képzelem, hogy elszabadulna a pokol. Ránéznének, a címkéjét látnák és megrémülnének. Mert ott NINCS helye.

Már belefáradtam ezekbe a gondolatokba. Elegem van a társadalomból, az elfogultságból és az összes átkozott “jóindulatból,” ami együtt a szegregációhoz vezet. És különösen kimerítenek azok az emberek, akik a túlzott érzelgősség vádját sütik rám. Mert igazán hiszek abban, hogy a lányom iskolai inklúziója emberi jogi kérdés.

A fogyatékossággal élőkkel szembeni megkülönböztetés annyira belénk van ivódva (belém is), hogy időnként másodrendű állampolgároknak tartjuk őket. A jobb indulatúak segíteni akarnak nekik, de sajnálják is őket. A rosszabbak pedig tehernek tartják őket a társadalom számára, vagy egyenesen kevesebbnek egy embernél. Ugyan miért van annyi prenatális teszt a Down-szindróma és más genetikai eltérések kiszűrésére? Olyasmivel nem lehet pénzt keresni, amire a társadalomnak nincs igénye, a szűréseken pedig rengeteget keresnek.

De vissza a témához… Nem akarok olyan benyomást kelteni, mintha nem venném tudomásul, milyen képességei vannak a lányomnak, amelyekkel egy tipikus fejlődésű osztályban kell helytállnia. Tudom, hogy nem fog jelentkezni minden kérdésnél. Tudom, hogy a beszédét a legtöbben nehezen értik meg, amikor először találkoznak vele. Tudom, hogy mindig szüksége lesz segítségre a tanulásban, és lehet, hogy az értelmi fejlődésben sosem éri utol az osztálytársait. De azt is tudom, hogy gyorsabban tanul – és boldogabb – ha a többi gyerekkel együtt járhat iskolába. Tudom, hogy lesznek barátai. Tudom, hogy büszkén szerzi meg a legjobb jegyeket, amiket csak kemény munkával el tud érni. Tudom, hogy ha egy külön helyre kell járnia, és csak alkalmanként lehet együtt tipikus fejlődésű gyerekekkel, akkor NEM tartozik igazán közéjük. Csak egy vendég, egy kívülálló. Tudom, hogy sok tipikus gyerek szülei magától értetődőnek veszik, hogy a gyerekük köznevelésben részesül. Nekem harcolnom kell érte, hogy a lányom tényleg közösen nevelődjön a többi gyerekkel. És lehet, hogy veszítek.

Gondoljátok hát meg a “speciális” címkét, és értékeljétek újra a jó szándékotokat. Gondoljatok azokra a gyerekekre, akiket úgy zárnak ki a többiek közül, hogy egyetlen esélyt sem kapnak.

A fenti szöveg az Our Girl Gwyneth blogban jelent meg. Az édesanya, aki írta, azért harcol, hogy Down-szindrómás kislánya az iskolában ne csak alkalomszerűen vehessen részt a tipikus fejlődésű gyerekek óráin, ne különítsék el ideje nagy részében egy speciális osztályba. Magyarországon a legtöbb Down-szindrómás gyerek még korlátozottan sem lehet jelen a tipikus fejlődésű gyerekek osztályaiban, iskoláiban, jóllehet ehhez joga van.