Megnyitottuk a tanévet. Nem is kicsit.

2018-09-30 | Szirkablog

Tapasztalataim szerint a szeptember csodálatos hónap. Lehet, hogy egyenesen a legszebb, de ha nem is a leg, az első 12-ben egész biztosan benne van. Az elfogultságom részben betudható annak, ahogy a tanévnyitóknak megadjuk a módját.

A hagyományos, táblás fénykép után első év szeptember 1.-jén a Margitszigetre rollereztünk el (és tulajdonképpen akkor fedeztük fel úgy igazán), aztán az Állatkertben ünnepeltünk, és idén… hát idén a horvát tengerparton koccintottunk az új évre, gyerekpezsgővel. Ezzel a léptékkel jövőre a Nemzetközi Űrállomást kellene megcéloznunk, de az sajnos nem telik ki a balatoni nyaralás beáldozásából (ezzel most nem ötleteket akarok adni, hogy hova emelkedjenek még a balatoni árak).

A kis szigetre mentünk el újra, ahol tavaly jártunk. A szezonon kívüliség is biztos hozzájárul ahhoz, hogy nem egy izzadó turistamassza hömpölygésében kell feloldódni, de az érzésről, hogy Gerald Durrell gyerekkorában járunk Korfun, azért határozottan gondoskodnak az ilyen strandok is:

A falucska pont a sziget csücskében fekszik, így négy strandja is van, ezekből kettő ilyen full nomád, van még egy csúszdás-öltözős, meg egy csúszdás-öltözős-zuhanyzós-büfés-mólós. Vagyis a hely tényleg minden igényünket és hangulatunkat kielégíti.

A táj a festő ecsetjére kívánkozott:

A kész képeslap:

Azért volt olyan kristálytiszta a víz, mert Szirka gondosan felmosta az egész tengert:

(Igazából a halakat hessegeti egy hálóval.)

Tanév elején szoktak kapni tanulást segítő eszközöket, játékokat is. A déli pihenőkben Ármin szorgosan gyűrte az új, 24 lapos LÜK készletet. Valójában a minták kirakására hajtott, a feladatok megoldása másodlagos volt. Szirka azért vág ilyen fura képet, mert a vendéglátónktól kapott cukorkát szopogatja. Mindennap kedveskedtek valamivel, és amikor Szirkát kapták el, mindig két marék édességgel tért vissza. Gondos anyaként ilyenkor megkérdeztem, hogy megköszönte-e és ő rendre azzal nyugtatott, hogy “Igen, mondtam, hogy köszönöm, ennyi elég lesz.”

Az idei bónusz egy kiscica volt a szálláson, akit a gyerekek Findusznak neveztek el.

A ház mögött pedig Ármin készített egy nyaraló-makettet kövekből és csigákból.

Ez akkor van, amikor az ember a homokos strandra hajtva túljut az emelkedőn és már lefelé gurul a rollerrel, és a hajtás meg a hőség izzasztása után a menetszél már kellemesen hűsíti, és akkor még ráadásul a tengert is meglátja. Ahogy Micimackó szerint a mézevést közvetlenül megelőző pillanat a legszebb a világon, még a mézevés pillanatainál is szebb, hát nekem ez itt a legszebb pillanat, a már majdnem odaérés pillanata.

Ezen a strandon most volt egy háló meg egy pálya, hogy ne csak céltalanul bukdácsoljunk a vízben. Hanem határozott céllal.

Szirkának kb. olyan labdaérzéke van, mint nekem (ha valami felénk repül, ösztönösen megijedünk és hadonászva próbáljuk a veszélyt elhárítani vagy elhajolunk, hogy az életünket mentsük), de derekasan helyt álltunk, még nyertünk is néha.

Útban a gyalogos strandra:

A kis remeterákok most is roppant mulatságosak voltak:

Most kevesebb lepke volt, mint tavaly nyár elején, de ezek legalább nem repültek olyan gyorsan:

A mólós strand erre szolgált:

Szirkának vicces technikája volt:

Árminnak meg nagy sebessége:

A déli pihenők miatt délután egész sokáig maradhattunk a strandon. Ahogy a nap láthatóan nyugodni készült, valahogy jól esett nekünk is hazakerekedni, egyszer sem volt vita vagy nyafogás, hogy ne menjünk még.

Ízre úgy tűnt, hogy a hatalmas adag fagyik csak cukorból, zsírból és állományjavítókból állnak. A valóság ezzel szemben az, hogy élelmiszer színezékből is.

Hazafelé megálltunk az egyik zadari strandnál és onnan berollereztünk a városba, víziorgonát hallgatni és a piacon finomságokat venni (gyümölcsöt, sajtot, olíva olajat). Az orgona mellett persze a Naprendszer modellt is megnéztük. Ilyen, amikor a gyerekek a Napon rollereznek: