Kéktúrás, életmódos

2018-11-25 | Szirkablog

Az alaptörténet az, hogy megvettük mindenkinek a kéktúra füzetet már 1-2 éve (azóta új van) és kóstolónak most végigjártunk egy rövidebb túrát a Budai-hegységben. A füzet szerint ez egy bő 14 km, a GPS ezt vitatja és 20-at állít. Hajlok rá, hogy a modern technikának higgyek, mert kipurcantam a végére.

A nehézség az volt, hogy novemberben vágtunk neki és bár az időjárás szeptemberi volt, de a sötétedés tartotta magát a naptárhoz, úgyhogy el kellett térni a szokott, ráérős, mindent jól megnézős, kiélvezős tempótól, hogy alkonyatra célba érjünk. Azért nem is írtam eddig róla, mert emiatt rögtön az elején annyira csúnyán összevesztem Szirkával, aki elbújt egy fánál és úgy kellett visszamenni érte, hogy ezzel adtam egy rossz színt az egész emléknek, azóta is nagyon bánom, hogy olyan tapló voltam. Utána nem volt semmi probléma abból, hogy sokat megyünk, én jobban elfáradtam, mint ő.

Az hagyján, hogy túraidő volt novemberben, de hogy le is kapott minket a nap, azt túlzásnak tartom.

Oroszlánszikla.

Nem kell már amiatt aggódni, hogy Szirka nem akar felmászni valahova Ármin után.

Hajó a láthatáron!

Szirka gondosan ügyelt rá, hogy a flamingója is világot láthasson.

A következő képhez kis kitérővel elmondom, hogy mindkettőjüknek voltak bőrgyulladásaik. A bőrgyógyász adott is rá krémet és a kenegetés hatására csökkentek is a tünetek, de olyan volt, mintha csak lefesteném, és ahogy kopik a festék, kilátszik alóla, hogy valami belül nincs rendben. Majdhogynem találomra kipróbáltuk, hogy elhagyjuk a tejet az étrendből. Először csak visszafogtuk a nyáron nagyon megszaladt tejivást és csak joghurtot, sajtot ettek tovább, aztán teljesen kiiktattunk mindent. Egyik szemem örül, mert a bőrpanaszok teljesen elviselhetővé szelídültek, a másik meg keservesen zokog, mert elég sok tejterméket fogyasztottunk és az átállás sok feladatot ad. Még az ellenpróba is megvolt, mert egy vendégség hevében jól elfelejtettem az egészet és betoltak egy csomó pizzát (sajttal), amitől visszatértek a tünetek.

Ez úgy kerül most ide, hogy amikor nélkülem mentek valahova és ott megkínálták őket sütivel, Árminnak nem, de Szirkának eszébe jutott rákérdezni. Mivel korábban nem volt különösebben megbízható az emlékezete, nagyon örülök, hogy mostanra sok olyan példa lett, amikor meglepően “ott van.” Sokszor már ő figyelmeztet engem, ha elfeledkezem valamiről, van, hogy Árminnál emlékszik jobban, figyel oda jobban, az esti örömösszeírásnál fürgén és hiánytalanul idézi fel a nap eseményeit. Valahogy éberebben, aktívabban van jelen.

Na és amikor túra közben meglátta ezt a kilátót a Hármashatár-hegyen,

felkiáltott:

– Ez a Károly kilátó! A Guckler kilátó!

Csodálkoztam, hogy ezt meg honnan tudja (amikor én sem tudtam), és kiderült, hogy olvasott róla a “Brúnó Budapesten” c. könyvben és egyszerűen megjegyezte. A nevet, a képet. Még mindig el vagyok képedve rajta.

Volt leírásunk is a túrához olyanokkal, hogy “egyszer csak elénk tárul majd a téglagyár látványa” és tényleg:

Azt is olvastuk, hogy hamarosan kiérünk az öregerdőből és egy fiatal erdőbe jutunk. Elég sokat mentünk tovább, ez már a 10. kilométeren túl volt, fáradtak is voltunk, megfeledkeztünk a leírásról. Ki más, mint Szirka volt az, aki szemfülesen, elsőnek vette észre, hogy átértünk a fiatal erdőbe, a vékony törzsű, alacsonyabb fácskák közé. (És este ő juttatta eszembe, hogy örültem a figyelmességének.)

Mostanában büszke vagyok rá azért is, amiért testileg olyan jó formában van(nak). Tegnap pakoltuk át a ruhásszekrényeket, fel kellett próbálni a régi ruhákat és a tavaly pocakon szétpattanó nadrágok most szépen gombolhatóak (mindkettőjükön egyébként). A mozgásterapeutánk azt mondta, hogy olyan formában vannak, mintha sportolni járnának. És amikor csak úszni meg lovagolni jártak, ezt nem mondta, sőt tavasszal azt ajánlotta, hogy kellene nekik valami sport. Ez a sport pedig a szabad mozgás lett: focizás, kidobózás, futás (Szirka is lefut már egy egész kört a futópályán), biciklizés, rollerezés, sportpályán gyakorlatozás, udvaron szaladgálás. Most, mióta a korai sötétedés meg a nyúlós idő beköszöntött, megcsappant a mozgás idő, de annyira szép az eredmény, hogy nagyon szeretném megtartani. Lehet, hogy a szénhidrát (főleg cukor) visszafogásával is sikeresebb voltam, és persze nyúltak is, így aztán van miben gyönyörködnöm 🙂 A nyúlás egyébként olyan hihetetlen mértékű, hogy tényleg nem is hiszem el egészen. Szeptember elejétől október közepéig Szirka másfél centit nőtt, Ármin meg két és felet, Szirka így alulról nyalja a 150 cm-t, Ármin meg felülről.

A mulatsághoz hozzájárult a pecsétkeresés és a pecsételés a kéktúra füzetbe. Ezen a képen van egy pecsételőhely, keressétek meg: