Pörög a nyár,

2018-08-21 | Szirkablog

mégpedig magas fordulatszámon. Olyannyira, hogy az eddigi “kedd – kísérlet” mellé be kellett vezetnünk a “péntek – pihenő” rutint is (és gondolkodom a “szerda – szünnap” hozzáadásán) mert nem bírjuk a saját tempónkat.

Semmi különös, csak mindenkinek zajlik a maga fejlődése, ami feladatokkal jár. Nem csak a hétköznapi evés-ruházkodás-lakás áldásos terhei, a napi INPP gyakorlat mindkét gyereknek meg az “életen át tartó tanulás” mindnyájunknak, hanem olyasmik, mint hogy Szirkáról egy hallási figyelem vizsgálat kapcsán kiderült, hogy a jobb fülével nem hall tökéletesen, és azon az oldalon az arcüregében is találtak valami szutyit, úgyhogy most inhalálunk, fújunk, szívunk, csöpögtetünk, gyógyszerezünk. Más természetű, napi többszöri kezelést igénylő szálak is futnak, és jönni-menni is kell.

Például mert itt a csillaghullás. Kimentünk kicsit a városból, kérdezze meg csillagászát, gyógyszerészét. Már sötétben értünk ki, mert a GPS-t is megkérdeztük, és jobban hallgattunk rá, mint kellett volna. A sötétben botorkálva kerestünk egy viszonylag sima helyet, ahova leterítettük a plédet (később kiderült, hogy a motozás egy alattunk levő egérlyukból jött), de nem mindannyiunkat vonzott a heverészés gondolata. A fiúk inkább tűzifát gyűjtöttek és szép kis tüzet raktak.

A balról benyúló, szabálytalan virslinek látszó tárgy a Pettson és Findusz szakácskönyvéből származó nyárson sült kenyér. Egész finom lett egyébként, éjszakai majszoláshoz ideális. Végül is én láttam a legtöbb hullócsillagot, a gyerekek izgalmasabbnak találták az éjszakai kalandozást.

És könyvtárba is kell járni, ha csak lehet, rollerrel.

Ármin hátára fordult bogarat lát az úttesten, habozás nélkül megáll, és botocskát hoz, hogy segítsen neki megfordulni.
– Ez túl vastag neki – mondja és gyorsan vékonyabb ágat keres. A bogárka végre megfordul.
– Futrinka! – mondja és megkönnyebbülve, szeretettel néz az eliszkoló bogár után, mint egy szülő a gyerekére, akinek épp most fordult jóra a sorsa.

Meg itt volt például a Táncoló Tűzmadár tábor, vagyis nem itt, hanem Szentendrén. Ez úgy nézett ki, hogy bepakoltuk a tartalmas tízórait és kora reggel felkerekedtek. A táborban jó társaság és jó mesék várták őket, amikhez ilyen illusztrációkat készítettek:

Ármin

Szirka

Addig én összepakoltam az ebédet meg az uzsonnát, és kettőre értük mentünk, hogy együtt strandoljunk a Dunánál. Estig pancsoltak, homokoztak, akkor hazautazás, esti rutinok, ágyba zuhanás és másnap korán reggel az egész elölről. Fárasztó volt, de kihagyhatatlan.

Az életben nem minden fekete-fehér. Ez a két gyerek most éppen mégis.

Amikor vége lett, én másnap korán reggel újra elindultam (csodás volt a kihalt városban, a reggeli langyban rollerezni), mert egy tornát kell megtanulnom, ezúttal a saját egészségemért. Ez egy négy órás móka volt, hazafelé már éreztem, hogy az utolsó tartalékokat emésztem, és nagyon-nagyon vártam a lefekvést.

Minden perc kínszenvedés volt, csak agonizáltam a nappaliban. Amikor Szirka is kiment mosdani, azt hittem, hogy már csak a fogmosás meg az inhalálás van hátra, a meseolvasás, aminek a lerövidíthetőségében erősen reménykedtem, már megváltás lesz.

Végre Szirka is kijön a zuhanyzásból, de leül az asztalhoz. Rosszalló gyanúval kérdezem, hogy mit csinál.
– Vacsorázok.
– Te még nem vacsoráztál meg?! – kiáltok fel valódi rémülettel. – Jézus Mária!

De aztán inkább megpróbálom elviccelni, ezért hozzáteszem:

– Szent József! És minden szentek!

Ármin besegít:
– Meg Júdás és az inkvizítorok!