Két kerekű, de nem kerékpár: Rollerrel a járdán

2018-05-18 | Szirkablog

“Ha elindulunk, nem addig megyünk, míg el nem fáradunk, hanem míg oda nem érünk.”

Sok fáradság után nagy örömmel számoltam be arról, amikor Szirka megtanult rollerezni. Tanulnivaló azért ez után is maradt még. Kicsit lennék csak élelmesebb, már a nyomdafestéket szagolgathatnám “A roller, mint komplex fejlesztő eszköz” című könyvemen.

Ahogy a technikában minden részletet külön kellett tanulni onnan kezdve, hogy a hajtó lábat milyen rövid ideig és milyen kis felületen kell a talajhoz érinteni, a támaszkodó lábat milyen gyorsan kell kinyújtani – ezer apróság tudatosításán és gyakorlásán (meg néhány esésen) át jutottunk el a többé-kevésbé folyamatos haladásig. Először inkább csak kevésbé, mert emelkedők és lejtők vannak, elfáradás van, meleg van, hosszú az út. És ehhez még jött, hogy a környezetünkre is más szinten kell figyelni. Rollerrel minden apró luk, repedés, bukkanó, faág, nedves folt, lehullott levél veszélyes lehet. Általában nem túl forgalmas helyeken járunk, de azért jönnek szembe, mennek előttünk, és meg kellett tanulni, hogy a “Figyelj a gyalogosokra!” nem azt jelenti, hogy a szembe jövő arcába bámulva egyenesen felé hajtunk, és az utolsó pillanatban hajszálnyira elkanyarodunk mellette.

Mára eljutottunk oda (és nem tudom elhessegetni a gyanút, hogy az őszhöz képesti nagy ugrásnak köze van az új mozgásterápiához), hogy ami tavaly több megállásos, épp csak teljesíthető, komoly távnak számított, az mára kótyomfitty. Ősszel pl. az Állatkertbe úgy mentünk el, hogy a Széll Kálmán és az Oktogon között villamosra szálltunk és még így is olyan fáradtak voltunk, mire odaértünk, mintha végeztünk volna az Állatkerttel is. Most végig rollerrel mentünk (kb. 8 km), noszogatás, panaszkodás, leállás nélkül, és aztán frissen jöttünk-mentünk az Állatkertben is egész nap. Korábban nem lehetett semelyik hídon átmenni anélkül, hogy a sétáló (vagy teljesen leálló) Szikrára ne kellett volna várni az emelkedős szakaszon, ma már ő mondja magának, hogy “Váltott láb, kitartás!” és tartja a tempót velem.

Így hát ha csak tehetjük, rollerrel közlekedünk. Óvjuk a természetet, az egészségünket, és tanulunk: közlekedni, egymásra és magunkra vigyázni, figyelni, veszélyt felmérni, felelősséget vállalni, gyorsan dönteni, a testünket irányítani, aktívan ott lenni a jelenben, felkészülnek lenni arra, hogy nem tudunk mindenre felkészültek lenni. Vannak emelkedők, ahol keményen hajtani kell, vannak lejtők, ahol technikailag és figyelemben kell nagyon ott lenni, vannak lépcsők, ahol cipelni kell a rollert, és bár nagy szükség esetén legtöbbször fel lehetne ugrani valamilyen közlekedési eszközre, azért ez inkább csak elméleti lehetőség: ha elindulunk, nem addig megyünk, míg el nem fáradunk, hanem míg oda nem érünk.

Alapszabály, hogy úgy közlekedünk, hogy senkinek ne okozzunk kellemetlenséget, ne ijesszünk meg senkit, különösen vigyázzunk a gyalogosokra. Minden alkalommal azzal indulunk el, hogy mi vagyunk a gyorsabbak, a mi kötelességünk jobban figyelni, akkor is, ha a gyalogosok váratlanul és hirtelen váltanak tempót, irányt. Nem az ő dolguk félrehúzódni, hanem a mienk. Ha mégis elengednek, megköszönjük szépen. És ha bármi gond lenne, mindig mi kérünk elnézést, mindegy, kinek van igaza.

A roller a KRESZ szerint a babakocsival tartozik egy kategóriába, nem a kerékpárral. Közlekedési eszköz, de nem jármű, az vonatkozik rá, ami a gyalogosokra. Csakhogy a rollert a gyalogosok járműnek élik meg, így aztán mindenhol útban vagyunk: a gyalogosoknál gyorsabbak tudunk lenni, ezért előfordul, hogy nem örülnek nekünk, de már a kerékpárosok számára is olyan veszélyforrást jelentünk, mint a bicikli úton kóválygó gyalogosok. Kerékpár útra ezért csak akkor megyünk fel, ha nincs más választás, ahogy a gyalogosok is csak olyankor haladhatnak ott, ha nincs járda. A legszabályosabb és egyben a legkevésbé veszélyes számunkra és mindenki más számára is, ha a járdán közlekedünk. Mi még nem okoztunk balesetet, és bár Szirkát már szorították le gyalogosok (a kerékpár sávról!) úgy, hogy elesett és megsérült, általában gond nélkül osztozunk a járdán. Mi is nagyon vigyázunk, és sok kedves emberrel találkozunk, akik meg ránk vigyáznak. Nem egyszer mosolyogva nézik végig, míg a kis bukósisakos csapat elgurul mellettük.

Mostanában valahogy mégis úgy alakult, hogy a szokásosnál több önkéntes forgalomirányítóval találkoztunk, akik nem tudják, hogy a roller nem számít járműnek, még kerékpárnak sem, és hogy nekünk a járdán KELL közlekednünk. Például a bácsival, aki kilépett a csoportból, akikkel elfoglalták az egész gyalogos sávot, és aki terpeszben, széttett karral megállt a rollerrel közeledő (majd lassan, zavartan megálló) Szirka előtt, és azt kérdezte tőle, hogy “Na, hol a bicikli út?” Vagy a nénivel, aki mellett teljesen szabályosan és veszélytelenül gurultak el a gyerekek, és akinek mégis volt jobb ötlete, hogy hol kellene inkább lenniük – bár neki lehet, hogy simán csak a gyerekek ellen volt kifogása, közlekedési eszköztől függetlenül (v.ö. Frásznéni).

Annyira alkalmazkodunk, amennyire csak tudunk, de sajnos még így is előfordul, hogy nem mindig számítjuk ki jól, hogyan tudunk a legkevesebb vizet zavarni, és olyankor megállunk, és ki kell kerülnünk egymást. A néniknek, bácsiknak és magunknak is azt kívánom, hogy nagyobb baj ne érjen soha bennünket, mint hogy ki kell kerülnünk egymást vagy el kell viselnünk, hogy más is ugyanazt a járdát használja.

Lehet, hogy kevésbé lennének idegesek, ha tudnák, hogy nem szabályszegésből vagyunk ott, de egy kicsit azt gondolom, hogy nem kell ahhoz a KRESZ-t ismerni, hogy türelmesek és kedvesek legyünk egymással. Nagy a világ, elférünk benne mind. Ugye?

Korábbi Szirka cikk | Újabb Szirka cikk