“Az élet szép, menteni kell”
2017-10-22 | Szirkablog
Egyike azon beszélgetéseknek, amelyeket milyen jó lett volna a kisbabás magamnak megmutatni, vagyis egy semmi különös, teljesen hétköznapi beszélgetés, aminek én mélyen örülök:
Megszólal a zene, Szirka megkérdezi:
– Tudod, ki énekli ezt? Halász Judit! Voltam a koncertjén, amikor ott volt az egész iskola.
– Emlékszem, egy kismajmos dalt tanított nektek.
Kicsit elgondolkozik.
– Igen. Föl, le, föl, le – idézi fel mutogatva, aztán leül, de még eszébe jut:
– Bence is ott volt.
Kis idő múlva megkérdezi, hogy a verset ki írta a dalhoz.
– József Attila. Az a címe, hogy “Altató” – felelem.
– Írt még más verset is?
– Írt még sokat, de inkább felnőtteknek.
– Van még gyerekeknek?
A “Mama” jut eszembe, meghallgatjuk.
Elmesélem, hogy engem gyerekkoromban is nyugtalanított ez a vers, annyira kényelmetlen, kizökkent érzés volt, hogy nem veszik fel a síró kisgyereket. És azt, hogy “nem szidott,” akkor én is pozitívumként tudtam felfogni, most meg szinte megüt: nem elég, hogy nem veszi fel, még meg is kéne szidnia. Persze tudom, sokat dolgozott, nehéz volt neki, de akkor is milyen felállás ez. Azt is elmondom, hogy József Attilának egész életében hiányzott a szeretet, bele is betegedett és annyira elkeseredett, hogy élni sem akart tovább. Felidézzük a sokszor látott szárszói emlékművet, most elmondom, miért vannak rajta vonatkerekek.
Szirkát rázza meg jobban, szinte felháborodva mondja:
– Az élet szép, menteni kell!
– Szeretet nélkül nem olyan szép.
– Az igaz – feleli elgondolkozva.
Végül beugrik, hogy Sebő Ferencnek van egy egész József Attila lemeze, csak szörnyű régen nem hallgattuk már, most milyen jól jön. Kertész leszek, Kedves Jocó, Rejtelmek, gyerekfülbe valók.
Ilyen jó móka a felületi feszültség
Egy másik olyan, amiben semmi különös nincs, egyszerűen csak örülök, hogy ilyeneken jár az esze, hogy emlékszik, hogy kérdez:
Táncolnak, a mozgásuk követi a dinamikus zenét. Szirka egyszer csak gondol egyet:
– Hogy hívják a harcos lányokat?
– Amazonok.
– Lányok, ugye?
– Igen. Az amazonokra gondolsz?
– Igen. Amazon vagyok – és beáll támadóállásba.
– Hol hallottad ezt? – csodálkozom.
– Egy doktoros könyvben.
– Doktor Dolittle – szól közbe Ármin. – Én is emlékszem.
– Ide ülök melléd – mosolygok Szirkára.
– Megtiszteltetés – mosolyog vissza.
– Készítettem neked teát – kedveskedek neki.
– Nagyon kedves anyuka vagy. Megható.
Ebből aztán sztenderd köszönőformulájává nőtte ki magát, hogy “Köszönöm! Szinte meghat.”
Ármin kicsit más energiaszinteken tolja:
Szirka tejet akar inni.
– Szólj, ha segítség kell, lehet, hogy a felső polcról kell új dobozt venni – ajánlkozik András.
– Egy lány eléri, amit akar! – hárít Szirka.
Lábujjhegyen tényleg eléri a lány, amit akart, de a gyárilag lezárt kupakot nem tudja lecsavarni.
– Ez férfimunka – nyújtja át a dobozt az apjának.
Még a múlt hónapban kirándultunk egyet a Mátrába:
Megfejtés: Ásványokat gyűjtöget, elsősorban kvarckristályokat.