agykéreg; női hang
2018-01-29 | Szirkablog
Nem tudom felszépíteni, a januárt betegséggel töltöttük (és még csak a januárnak van vége, a betegségnek nem), Szirka tüdőgyulladásig vitte, mindenki lázaskodik, köhög. Betegségkor azt szoktam mondani, hogy félárbocon vagyunk, de most az lenne a pontosabb, hogy a tenger fenekére süllyedtünk és a hajónk roncsát belepte a moszat. Azért pár morzsát összeszedtem, de inkább képeket és főleg decemberből. A színvonal miatt nem kell mentegetőznöm, mert azt a gyerekek biztosították most is.
Szirka az apját becézgeti:
– Te, organizmus!
– Szirka te tényleg vajas-mézes kenyeret kérsz hagymával? – kérdezem csodálkozva.
– Tényleg – feleli, és az arcomat látva megnyugtatólag hozzáteszi:
– Nem őrültem meg.
Ármin bejelenti, hogy ő legszívesebben öreg hippi szeretne lenni, aztán hamarosan elmegy zuhanyozni és bekeni a haját tusfürdővel, hogy taraja legyen. Tisztázzuk, hogy ezek szerint nem hippi akar lenni, hanem punk. Kis csalódottsággal megyek ki és még teszek egy megjegyzést, hogy szerintem a mindennapi hajmosás nem annyira jó ötlet (elnézést azoktól, akiknek ez a rutin, én sokallom a napi samponozást, egy ekcémára hajlamos bőrön különösen).
– Tudom, megreped tőle az agykéreg – feleli vidáman.
Ármin a szemüvegét keresve bekopog Szirkához a fürdőszobába.
– Záróra! – szól ki egy határozott hang.
Ármin egy elég drága Legós adventi naptárt kér, az lesz az egyezség, hogy akkor Mikulásra ne számítsanak édességcsomagra. Szirka is belemegy a dologba, bár neki nem olyan fontos az adventi naptár, és mint kiderül, a Mikulás látogatásáról sem tud lemondani: ahogy közeledik a nap, egyre izgatottabban várja a Télapót.
Árminnal beszélünk róla, hogy Szirka még hisz a Télapóban, és valami aszalt gyümölcs és mag alapú finomság csomagocskát mégiscsak összerakok az itthoni készletből. Szirkának ez bőven elég is, az a lényeg, hogy a látogatás meglegyen.
Valamivel később, amikor az asztalánál rajzolgat, azért megkérdezi, hogy kitől kapta a csomagot.
– Na kitől? – kérdezek vissza.
– Hát tőled, mert pirított volt benne a dió! – vágja ki vigyorogva.
– Akkor már nem is hisz a Mikulásban – fordul felém Ármin
– De hiszek! – tiltakozik Szirka olyan hangsúllyal, mintha azzal vádolták volna, hogy hűtlen lett egy barátjához. – Csak leszűrtem a következtetést!
Később, amikor néhány nap múlva még szóba jön a Mikulás, már úgy beszél róla, mint aki annál a következtetésnél maradt, hogy az öregúr nem egy valóságos személy.
Sűrűsödik az este, igyekezni kell, hogy minden kötelesség és kívánság is beleférjen. Amikor hallom, hogy a fürdőszobában túlságosan elszalad a vihánc, kiszólok nekik, hogy nem marad idejük a Szíriusz hallgatásra, ha hülyéskedésre pazarolják.
– Jaj, tényleg! – hallom Szirkát, aki erre gyorsan kispurizik és hagyja Ármint zuhanyozni. Kiérve megkérdezi:
– Mit mondtál?
– Mit hallottál? – kérdezek vissza, hiszen hallania kellett, ha így reagált rá.
– Hát… egy női hangot!