A diákok szárnyalnak, mióta az iskolában nincs jutalmazás

2017-11-11 | Down gyereket nevelek| Fejlődési területek| Magatartás| Társas fejlődés

A  jutalmazás jó ötletnek tűnik a viselkedés befolyásolására és a legtöbb iskolában bevett eszköznek számít. Matricákkal, karkötőkkel, összegyűjthető és jutalomra beváltható jópontokkal, vagy nyilvános dicsérettel próbálják ösztönözni az őszinteséget, nagylelkűséget és a hasonló pozitív vonásokat, és “rávenni a problémás gyerekeket, hogy ne akarjanak annyira problémásak lenni.”

A jutalmazásra és büntetésre alapuló nevelési módszer egyszerűnek és hatásosnak tűnik, különösen a nehezen kezelhető gyerekeknél. Sokan úgy gondolják, hogy a gyerek azt a viselkedést fogja megismételni, amit jutalommal erősítenek meg, és azt kerüli, amiért büntetést kap.

Bizonyos fajta viselkedések jutalmazása azonban nem hogy hiábavaló, hanem egyenesen káros. Daniel Pink a motivációról szóló könyvében a külső jutalmaknak hétféle hátrányát írja le:

 
• rombolják a belső motivációt (vagyis még a kezdetben örömteli tevékenységet sem önmagáért végzi többé az ember, hanem csak jutalomért)
• fékezik a teljesítményt
• korlátozzák a kreativitást
• rossz hatással vannak a magaviseletre
• csalásra ösztönöznek
• függővé tehetnek
• rövid távú gondolkodásra késztetnek

 
“A rutinszerű, odafigyelést nem igénylő feladatok jutalmazása hozhat valamelyes eredményt, de az olyan feladatokat jutalmazni, amelyek alapvetően érdekesek, kreatívak, nemesek, nagyon veszélyes játék” – írja Pink. Marvin Berkowitz, a Missouri-St. Louis Egyetem pedagógia professzora szerint pedig “a jó viselkedés ösztönzésére a külső jutalom a legrosszabb és leghatástalanabb eszköz.”

Egy középiskolában Florissantban, Missouri államban úgy döntöttek, hogy hallgatnak a kutatókra, és változtatnak a jutalmazó gyakorlaton. A diákok nem kapnak többé gumikarkötőket, ha valami jót tesznek, és nem gyűlnek össze havonta, hogy nyilvánosan kiemeljék azokat a diákokat, akik nagyszerűen viselkedtek, például kiemelkedő felelősségvállalást tanúsítottak.

A változás 2007-ben kezdődött, Stephanie Valleroy igazgató kezdeményezésére, aki egy továbbképzésen hallott arról, hogy a jutalmak károsan hatnak a jellemfejlődésre. A változások menedzselésére iskolai bizottságot hozott létre, és az évek során a kollégáit is elküldte hasonló továbbképzésre. Az átállás nem volt mindenki számára zökkenőmentes.

– Hogy érted azt, hogy nem osztunk ki több karkötőt? – kérdezgették a kollégák.
– Úgy, hogy nem, és kész – felelte az igazgató.

Mivel Valleroy ekkor már húsz éve vezette az iskolát, a szülők megbíztak benne és támogatták.

A külső jutalmak helyett a tanárok ettől kezdve arról beszélgettek a gyerekekkel, hogy mi zajlik bennük, mi hajtja őket. Ahelyett, hogy csak annyit mondtak volna nekik: “ezt nem szabad,” emlékeztették őket az iskola küldetésére és szabályaira, amelyeknek középpontjában a tisztelet, a felelősségvállalás és a lelkiismeretes munka áll. A tanárok gyakran megkérdezték a diákoktól, hogy az adott helyzetben miért felelősek ők személyesen. A helyi tantervbe beépítették az önkéntes munkát is, amelyben az iskolát, a közösséget, az országot vagy a világot segítő projektekben kellett részt venni. A havi, nyilvános dicséreteket négyszemközti bátorítások váltották fel.

 
– Félrevontam a gyerekeket és elmondtam nekik, hogy észrevettem, milyen nagyszerű munkát végeztek ebben és ebben, de ez csak egy megjegyzés volt, nem egy szózat a mennyből.

A gyerekeket nem csak hogy nem rázta meg a jutalmak elmaradása, hanem kifejezetten jól fogadták az új, jellemépítő tanulási módszert. Egymás között is elkezdtek felelősségről és tiszteletről beszélni. A korábban csendes diákok gyakrabban vállalkoztak feladatokra és többet segítettek az osztálytársaiknak. Az önkéntes projekteknek szintén drámai hatása volt: a gyerekek örömöt leltek abban, hogy másoknak segítenek és felismerték, hogy vannak olyan képességeik, amelyeket érdemes a közösség szolgálatába állítani.

– Jelentősen megnőtt tantárgyakban nyújtott teljesítményük, javult a figyelmük és aktivitásuk a tanórákon – mondta az igazgató, és hozzátette:
– A sikerben nagy szerepe volt a külső jutalmak elhagyásának.

Érdekes módon a változás épp azokra hatott legpozitívabban, akiknek a legtöbb érzelmi támogatásra volt szükségük, akik a legtöbb feladatot adták a tanároknak, és akiknél a leginkább használták a külső jutalmakat. Egyszerre csak segíteni akartak más osztályokban is, vezető szerepekre vállalkoztak és sokan beszéltek arról a ballagáson, hogy milyen sokat fejlődtek.

 
– Hihetetlen volt látni ezt a növekedést – mondta az igazgató, aki azóta nyugdíjba ment, de utóda is folytatja a megkezdett munkát.

Különösen figyelemre méltó, hogy a jellemépítést jutalmak nélkül megvalósító intézmény egy 180 fős, speciális iskola, miközben az ilyen iskolákban általában a szokottnál is erősebben támaszkodnak a külső jutalmazás rendszerére. A legtöbb diák ebben a középiskolában állami támogatásra szorul és sokan nevelőszülőkkel élnek, mégis 89% érettségizik, 87% mondja azt, hogy biztonságban érzi magát az iskolában, és a hiányzások aránya mindössze 10%.

Az igazgatónő szerint a külső jutalmak elhagyása más iskoláknak is javára válna.
– Paradigma váltást igényel, de abszolút megvalósítható.

A KQED cikkének szerkesztett változata, kép innen