A Down-szűrés eredménye pozitív, kislány
2013-07-22 | Down-szűrés| Történetek
“Megcsörren a telefon, látom az Istenhegyi Klinika. Jaaajjjj, esküszöm érzem, hogy baj van….túl hamar jelentkeznek….Egy kedves fiatal ember az a telefon másik végén, bemutatkozik, de nem fogom fel, hallom a hangján, hogy rossz hírt fog közölni.”
Az alábbiakban egy olyan blogból olvashatunk egy bejegyzést, amelyet egy Down-szindrómás magzatot váró édesanya írt a 15. héten érkezett a méhlepény mintavétel pozitív eredményéről. A bejegyzést változatlan formában közöljük, így tartalma és szóhasználata a DownBaba szerkesztőségének álláspontjától eltérhet.
2013. Július 17. 13.00
Megcsörren a telefon, látom az Istenhegyi Klinika. Jaaajjjj, esküszöm érzem, hogy baj van….túl hamar jelentkeznek….Egy kedves fiatal ember az a telefon másik végén, bemutatkozik, de nem fogom fel, hallom a hangján, hogy rossz hírt fog közölni. Így is van: Sajnálom, az eddigi vizsgálatok alapján a chorionmintavétel során beigazolódott, hogy Down kóros a baba. Kérdezem, hogy kislány vagy kisfiú? Kislány. Megköszönöm, leteszem a telefont. Ismét sokkos állapotban vagyok. Próbáljuk tiszta fejjel átgondolni ezt az egészet, mi legyen. Elvetessük? Megtartjuk? Megszüljem és örökbeadjuk? Mindegyik lehetőség annyira fáj…mindegyik fáj valamiért…..
Elvetetni? Az egész fizikailag és lelkileg a földre tesz. Egyszerűen képtelen vagyok rá, még ha élettel összeegyeztethetetlen lenne, de NEM AZ!! Csak fogyatékos lesz, sosem lesz 50-es IQ-nál több…..de attól lehet még boldog, élhet majdnem teljes életet, a sajátjai között…nem??? Szóval, nem….abortusz nem…
Megszülni és örökbeadni? Ez kb. olyan, mint az abortusz, csak még rosszabb…megszülök egy gyereket és adjam oda, esetleg úgy ha nem is látom, azonnal elviszik a kórházból. De akkor meg amíg élek ott van bennünk, hogy Úristen van egy gyerekünk valahol, vajon milyen lehet, vajon hogy fejlődik, hogy néz ki? És ott marad üresen örökre a lelkünkben egy űr, amit ha 6 egészséges gyerekünk is lesz még ezután, ezt az űrt nem „tömi be”. Szóval ez sem…nem….
Megtartani? Istenem…..tudom, hogy soha nem lesz agysebész belőle, talán normális ember sem soha, aki nem képes ellátni magát, nem tudom előre, hiszen minden attól függ mennyire lesz értelmileg fogyatékos. De mindig kevesebb lesz az „átlag” emberhez képest, akár milyen fejlesztésre viszem, akármit csinálok vele, ez egy állapot, ami gyógyíthatatlan és kész. Képesek vagyunk ezzel szembe nézni? Képesek vagyunk ezt nap, mint látni? Hogy ott egy emberi lény, aki a SAJÁT gyereked és nem tudsz neki segíteni, hiába hozod le neki a csillagokat, egy olyan állapotban van, amiből nincsen igazából kiút…SOHA…És ugyanakkor egyre többen írják azt, hogy igen is képesek saját életre, valamelyik dolgozik, külön háztartást tud vezetni és persze ott vannak azok az emberi tulajdonságok, amik sok”normális” emberből hiányoznak: Jószívű, kedves, őszinte, iszonyat sok önzetlen szeretet van benne, ragaszkodik, nem ismeri azokat a szavakat, hogy gonoszság, számítás, hazugság. Nem egy csodálatos emberről beszélünk akkor? Lehet, hogy az IQ-ja 50, de az érzelmi intelligenciája meg kitesz 100 embert is!!
Ugyanakkor ő amíg él, egy boldog ember lesz, semmit nem fog felfogni abból a világból amiben élünk, ő neki mindig mindene meg lesz szeretetben és boldogságban nő fel, sosem lesz a világgal, a politikával, bárkivel gondja…és imádni fog minket a szüleit, örökké egy kicsit „baba” marad…. Szóval ez lesz…
Most már nem kérdés többi, kistesó marad 🙂
Luca blogjának többi bejegyzését is érdemes elolvasni, mert a várandósság alatti vizsgálatokról is egyedülálló beszámolót ad. Az itt közölt bejegyzésig tartó rész megjelent a bezzeganyán, ahol sok olvasói kommentárt is olvashatunk a kérdésről.
