Találkozás más Down-szindrómás gyereket nevelő családokkal

2013-11-28 | Down babám született| Ki segíthet?| Más szülők

Egy frissen érkezett Down-szindrómás baba szülei számára a sorstárs segítség, az információk és a lelki támogatás forrásai lehetnek azok a családok, ahol szintén Down-szindrómás gyereket nevelnek. Nem mindegy azonban, hogy milyen elvárásokkal tekintünk az ilyen találkozások elé.

 

A Down-szindrómás gyerekek születésével és nevelésével kapcsolatos tapasztalatok, érzések feladatok és megoldási lehetőségek többségében nem közismertek. Sok család akkor találkozik először ilyesmivel, amikor a saját Down-szindrómás gyerekük megszületik. A sokkot épp az okozza, hogy ezzel hirtelen egy ismeretlen – és félelmetes – terepre kerülünk, ahol nem tudjuk, mi mit jelent és hogyan működik.

 

A Down-szindrómásokkal kapcsolatban még mindig sok lealacsonyító és téves sztereotípia él, a várandósság során a kismamákat szinte arra trenírozzák, hogy a Down-szindróma a legrosszabb, ami a családdal történhet. Az Interneten jelenleg is sok elavult és félrevezető információ lelhető fel a témában, sőt időnként még az egészségügyben dolgozóktól is lehet ilyeneket hallani. Ezek nem segítenek a friss szülők helyzetén.

 

Ha azonban egy olyan családdal találkoznak, ahol az első megrázkódtatás már elmúlt, akkor a saját szemükkel láthatják, hogy a dolgok egy ilyen szokatlan kezdés után is a helyükre tudnak kerülni: közönséges emberek közönséges szülei tudnak lenni különleges gyerekeiknek. Nem állt meg az életük, az új szülők számára most még lehetetlennek látszó feladatok megoldását ők már legalább is elkezdték, és túl tudtak lépni a saját határaikon és előítéleteiken. Átélték, hogy meg lehet tanulni ebben az új életben navigálni: elkezdték felfedezni, honnan lehet információt és támogatást szerezni, hogyan lehet elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem lehet változtatni, hogyan lehet arrébb tolni a mozdíthatatlannak látszó akadályokat, és hogyan lehet olyan dolgoknak örülni, amiket korábban kudarcként éltek volna meg.

 

 

A Down-szindrómás gyereket nevelő családok között életreszóló barátságok alakulhatnak ki. Kép forrása: [1]

 

Azok a pozitívumok, amiket a tapasztaltabb szülők megéltek és megosztanak, egy új szülő szemében azonban nem feltétlenül tűnnek mindig olyan egyértelműen pozitívnak. Néhány nappal vagy héttel a gyerek születése után a szülőkben még élnek azok a képek, amelyeket az “egészségesnek” várt gyerekükről építettek fel. Ha a más családokkal és a nagyobb Down-szindrómás gyerekekkel való találkozásban arra keresnek bizonyítékot, hogy a Down-szindróma el fog múlni, és az életük szakasztott olyan lesz, mint korábban, akkor csalódni fognak.

 

Amíg arra figyelünk, hogy mi nincs, mi hiányzik, mi “sérült”, addig idegen lehet a világ, ahol a legkisebb lépés, a legkisebb “van” is örömünnep. Amíg azt gondoljuk, hogy vége van a világnak, ha a gyerek nem indul el egy éves kora körül, addig nem értjük, miért zokog boldogságában az anya, akinek három éves gyereke megtette az első lépéseket. Majd amikor a mienk kezd totyogni (akármennyi idősen is), mi fogunk örömünkben zokogni, de addig még sokat tanulunk a gyerekünkről, magunkról, a világról és arról, hogy mi az igazán fontos az életben.

 

Vélemény, hozzászólás?