A Down-szindrómások társas készségei

2013-03-28 | A Down-Szindrómásokról| Ténytár

A Down-szindrómások társas készségei különbözőek, hiszen ők is sokfélék. Sokszor azt gondolják róluk, hogy mindannyian barátságosak és közvetlenek. Valóban sokan számolnak be arról, hogy Down-szindrómás családtagjuktól, barátjuktól sokat tanultak a feltétel nélküli szeretetről, a megbocsátásról, a kedvességről, de ez nem jelenti azt, hogy ők sosem morcosak vagy rosszkedvűek vagy hogy ne kellene megtanulniuk a társas viselkedés szabályait.

Ugyanúgy különböző személyiségjegyekkel rendelkeznek és ugyanúgy az érzelmek széles skáláját élik át, mint mások. Rájuk is hat a környezetük és nekik is rosszul esik a kirekesztés vagy a csúfolódás. Bár általában ugyanúgy (vagy még jobban) szeretik a társaságot, mint bárki más, a társasági élet szabályait nekik is meg kell tanulniuk – kezdve onnan, hogy hogyan lehet a közös játékokba bekapcsolódni, kivárni a sorukat, segítséget kérni és segítséget nyújtani, hogyan lehet a konfliktusokat rendezni stb. Ezeket a készségéket mindannyian gyerekkorunktól kezdve tanulgatjuk és fejlesztjük; a Down-szindrómások ugyanúgy elsajátítják ezeket, csak esetleg lassabban és több segítséggel.

Mivel a társas érintkezés jelentős része szóban zajlik, a nyelvi lemaradás miatt ezen a területen is több türelemmel kell segítenünk a fejlődésüket. Sok függ attól is, hogy a környezet hogyan viszonyul a társas élet szabályainak áthágásához és az érzelemkifejezésekhez, és elvárja-e a Down-szindrómás gyerektől, hogy ebben a korának megfelelően viselkedjen. Szerencsés esetben kölcsönösen tanulhatunk egymástól: elidegenedett és személytelen világunkat felpuhíthatják a kedves simogatások, a felhőtlen mosolyok, és elgondolkodhatunk rajta, hogy miért is ne mutathatnánk ki egymás iránt a pozitív érzéseinket.

Az emberek éheznek az őszinte kedvességre. A Down-szindrómás Tim Harris vendéglője úgy hirdeti magát, mint “a világ legbarátságosabb étterme.” A kínálatban a reggeli és az ebéd mellett szerepel az ölelés is.

kép forrása: [1]