Down-kór vagy Down-szindróma?

2013-05-08 | A Down-Szindrómáról| Ténytár

A 21. kromoszóma triplázódásával járó genetikai eltérést korábban az orvosi szövegekben és a köznyelvben is Down-kór néven emlegették. A Down-szindrómások javuló társadalmi elfogadottságát természetesen kísérő nyelvi folyamat következtében a naprakészebb források ma már a Down-szindróma kifejezést használják. Mi ennek az oka?

 

Miért fontos, hogy milyen nevet használunk?

 

Az alacsonyabb társadalmi státuszú csoportokra, köztük az értelmi fogyatékosok különböző csoportjaira használt elnevezések gyorsan “kopnak”: amint közismertté válnak, az emberek elkezdik velük egymást bántani. A szó pedig felveszi azt a jelentést, amiben használják: lenézést, megvetést, sértést fejez ki. Ha ezen túl úgy szeretnénk a csoportról beszélni, hogy nem bántjuk őket, másik szót kell használnunk rá. Ma már meglepő, de százötven évvel ezelőtt orvosi kifejezés volt a buta, a hülye, a gügye is.

 

Új szavakat használunk azért is, mert másképp gondolkodunk ezekről a csoportokról: bővülnek az ismereteink és elfogadóbbá válik a társadalom is.  Mára azt is tudjuk, hogy az elnevezésekben is tükröződő hozzáállás nem csak udvariassági kérdés: a több tiszteletet kifejező névvel magasabb elvárásokat közvetítünk, s ezek magasabb teljesítményszinthez vezetnek. Egy kevésbé bántó név használata nem sok fáradságba kerül, a korábban kirekesztett csoportok pedig így az egész közösség hasznára lehetnek.

 

 

a kép forrása

 

 

Miért jobb a “Down-szindróma”, mint a “Down kór”?

 

A kórnak negatívabb a hangulata, a rendellenes minőséget hangsúlyozza, a szindróma csak tünetegyüttest jelent. A kór “helye” a kórház, oda kell elkülöníteni a különböző kórokban szenvedőket. Szindrómában nem szokás szenvedni, az csak van az embernek. Sok érintett nem szívesen hallja a Down-kórt, míg a szindrómától kevésbé idegenkedik – ami bőven elég indok arra, hogy akik jó szándékkal akarnak hozzájuk szólni, vagy róluk beszélni, azok az utóbbit használják. Ha fontos, hogy a Down-szindrómával kapcsolatban naprakész információkat szerezzünk, érdemes olyan forrásokat keresnünk, amelyekben nem a régi, “Down-kór” szerepel, mivel ezek jó eséllyel nem a legfrissebb szakirodalomra támaszkodnak.

 

 

Vélemény, hozzászólás?