színház címkéhez tartozó bejegyzések

Baltazár színház

Család | Down-szindrómával a világ | Felnőtt kor2013-10-14

A Baltazár Színház az ország első és mindezidáig egyetlen fogyatékos művészekből álló színházi társulata. 12 Down-szindrómás és sajátos igényű színész és további tucatnyi színházi szakember közössége. A csoport vezetője – és egyben alapítója – Elek Dóra franciaországi színházi tanulmányai során, illetve konkrétan egy értelmi sérültekből álló, belga színtársulat előadását látva határozta el a program elindítását. Tovább