Örömösszeírás tanév végén
2016-06-19 | Szirkablog
A napi rutinunk része, hogy esténként felidézzük (és leírjuk) az örömteli pillanatainkat. Nem mintha csak örömteli pillanataink lennének, és nem mintha azok közül mind eszünke jutna este, de így azzal zárjuk a napot, hogy milyen szép volt. Mint amikor egy szép csokrot gyűjtünk a rétről, hogy még egy kicsit ragyoghasson a kirándulás emléke a lakásban. Akkor is, ha szúrt a bogáncs vagy néha túl melegen sütött a nap, és ha nem is szedhetünk le minden szép virágot. A lényeg a csokor.
Most, a tanév végén, hasonló érzéseim vannak a Gyermekek Házával kapcsolatban is. A GYH tényleg egyedülálló és a mi életünkbe is egyedülállóan értékes tapasztalatokat, értékeket, kapcsolatokat hozott. Íme hát a személyes öröm-csokrom, amit most a Gyermekek Házának köszönök, elsősorban a tanárainak, de a szülőknek és a gyerekeknek is:
• Elsőnek azt, hogy itt ez tényleg így együtt van: tanárok–gyerekek–szülők
• és hogy szülőkből is ilyen remek csapatot hoztak össze.
• Hogy az egészet kitalálták, működtetik.
• Hogy egyáltalán befogadtak minket, pedig ez külön fejtörést, külön szervezést jelentett.
• A Legjobb Barátot. Hogy mennyire legjobb, ahhoz csak annyit, hogy nekem nem volt ilyen mélységű barátságom ennyi idős koromban.
• A többi barátot. Fiúkat, lányokat vegyesen, akik szívesen vannak együtt Szirkával és akikkel ő is szívesen van együtt.
• Hogy a “Ma nincs iskola” után a megszokott válasz a “Kár!”
• Amikor a szülőin nem az a hír, hogy ki milyen jó matekból vagy magyarból, hanem hogy a gyerekek milyen jól tudnak együttműködni, milyen szívesen segítenek egymásnak.
• Hogy az iskolai szabályokról Szirka nagyobb tisztelettel beszél, mint közönséges állampolgár az ország törvényeiről.
• Hogy Szirka lelkes olvasó maradt.
• Amikor a tanárok azzal dicsekszenek, hogy a gyerekek milyen jól tudnak vitatkozni.
• A mindennapos játszóterezést, a hosszú óraközi szüneteket.
• A sok kirándulást és terepmunkát.
• A szülinapi meghívások izgalmát. És a bulikat.
• Hogy bátran el merem engedni Szirkát “a világba”.
• Hogy az iskolában is lehet kömmtárba járni.
• Amikor Szirka találkozik a Legjobb Barátjával és úgy ölelik egymást a megállt időben, mintha évek óta nem találkoztak volna.
• Hogy a tanároktól én is tanulhatok (pl. önállóságra nevelést).
• Amikor az egyik tanár izgatott büszkeséggel meséli a folyosón, hogy Szirka először csinált meg egy nehéz feladatot.
• A tanárok hitelességet és kongruenciáját (ezt is bámulattal tanulom).
• Hogy a segítségnyújtásnak, az odafigyelésnek ilyen becsülete van a közösségben, és a társas készségek tanulása legalább olyan rangot kap, mint a tantárgyaké.
• Hogy Szirka tipikus fejlődésű kortársak között tanulhat, velük beszélgethet, velük játszhat.
• Hogy a tanárok szeretik Szirkát és Szirka is szereti a tanárokat.
• A közös fejtöréseket, hogy hogyan lehetne még jobb.
• Amikor megkeres egy osztálytárs anyukája, hogy iskola után átmehet-e Szirka játszani. Aztán egy másik. Aztán egy harmadik.
• Hogy a tanárok még arra is külön figyelmet fordítanak, hogy mi, szülők elégedettek legyünk az iskolával – és a gyerekünkkel is.
• Amikor Szirka levelet ír valamelyik barátjának. Amennyi csak egy A4-es lapra elfér.
• Hogy a szülőiken folyton dicsérik a gyerekeket.
• Meg az órákon is.
• Meg a folyosói kétperces beszélgetések alatt is.
• Hogy a motiváció fenntartása fontosabb, mint a “haladási sebesség.”
• Amikor kirándulni mennek és Szirka mindennel jól boldogul, még vásárolni is tud, sőt hoz is haza a pénzből. Meg az ajándékcsokiból is majdnem az egészet.
• Hogy Szirka a napi örömök közé minden hétköznap este bediktálja legalább két iskolai barátját, néha többet is és/vagy a tanító néniket is.
• Hogy nem tudok olyan hosszú köszönet-csokrot összeszedni, amiről úgy érezném, hogy visszaadja a rét szépségét.