Miért szeretitek a Szirkablogot?

2015-10-06 | Szirkablog

“Lehet ezt mosolyogva is csinálni.” Visszajelzések a blog olvasóitól

Október a Down-szindróma hónapja. “Egy kis plusz. Hogy jobb hely legyen a világ.” Ez a blog a mi kis pluszunk köré épült fel. Először ugye azt hittük, hogy ez a plusz a fölösleges kromoszóma vagy maga a Down-szindróma. Aztán szerencsére kiderült, hogy Szirka másban hozott pluszt nekünk is, de a blog révén nektek is:

Nekem nagyon sokat adott a Szirka-blog. Amikor Zsófi megszületett, semmit nem tudtam a Down szindrómáról, és emiatt természetesen nagyon meg voltam ijedve. Aztán ajánlották a blogodat, és elkezdtem olvasni. Egy picit beleolvastam, aztán sokáig semmit nem akartam a témáról olvasni, még nagyon friss volt a dolog. Inkább a maga valójában akartam ismerkedni Zsófival, és nem a Down-szindrómával.

Pár hónap eltelt, mire újra tovább olvastam a blogodat, és ekkor már be is tudtam fogadni. Reményt adott, hogy lehet “normálisan”, akár boldogan is élni ilyen helyzetben, és hogy minden probléma kezelhető, nem kell pánikolni semmin. A gyerekszáj-bejegyzések is nagyon tetszenek, megismertettek egy Down-szindrómás gyerek gondolataival, amikről szintén semmit nem tudtam, hogy milyenek lehetnek, és nagyon megnyugtató volt, hogy milyen okosak, kedvesek és humorosak ezek a gondolatok.

Bodó Erika

Már nem is emlékszem hogyan találtam rá a blogra, talán valami fejlesztést kerestem a lánykámnak, vagy csak úgy böngésztem. A leírt történetek és a tárgyilagos, kedves beszámolók miatt a blogon ragadtam és évek óta olvasótok vagyok. Be tudtál és tudsz bemutatni egy számomra ismeretlen világot, a problémákat nem elhallgatva, mégis a megoldásra fókuszálva. Megismertem egy csodás kislányt, Szirkát, aki már nem is olyan kicsi 🙂 A blog olvasása közben szert tettem nagyon sok hasznos ismeretre is. Nem csak ezért, de ezért is, sok ilyen blogra lenne szükség, mert aki olvas benneteket észrevétlenül is nyitottabb lesz az élet dolgaira.

Galyó Tünde

Azért szeretem a Szirkablogot, mert mindig érzelmeket vált ki. Sírok, nevetek, meghatódom, örülök és szomorú is vagyok néha, de minden esetben valahogyan jobban szeretek tőle. A többi honlapot pedig Szirka miatt olvasom, mert jó tudni, hogy élnek azok, akiktől jobban szeretek.

Melocco Anna

5 éve olvasom Szirkát, mióta az akkor 3 hónapos kislányom pöttyös és lázas lett. A google titeket dobott ki a problémámra… Olvasgattam az írásodat, hogy ti hogyan éltétek meg a lázas betegséget a kisbabáddal. Aztán láttam, hogy ez már régebbi bejegyzés (2010 nyarán volt) és elkezdtem visszaolvasni a blogot. Megtudtam, hogy Szirka Down-szindrómás és átéltem az írásodon keresztül (egy 3 hónapos kislány anyukájaként), hogy hogy éltétek meg, hogy Downos babátok született. Az ember ilyenkor akaratlanul is elképzeli, hogy milyen lett volna, ha neki mondják meg a diagnózist, vagy mit érzett volna, amikor az rokonok, ismerősök esetleg sajnálkozva néznek rá… Aztán láttam, hogy milyen gyönyörű és édes kislány lett belőle, és hogy kistesója született, akinek nem okoz semmiféle problémát, hogy Downos tesója van…sőt!!! És láttam, hogy fejlesztéssel mit el tudtatok érni, és sok ötletet loptam tőletek, amit megcsináltam a nem Downos kislányommal is (képolvasás, számkártyák stb.). Azóta is Szirka rajongó vagyok és BÁRMIKOR elfogadnék egy olyan kislányt, mint Ő! Okos, csupaszív, vicces… Büszkék lehettek rá! Írásaid megváltoztatták a Down-szindrómásokról bennem élő képet. Élvezettel olvasom családotok történeteit, sokat nevetek, sokat tanulok. A kislányom azóta 5 éves lett és ő is ismeri Ármint és Szirkát… Ő is köszönhet nektek: nem látja Szirkát másnak, csak egy átlagos kislánynak, aki szereti a babákat, a a tündéreket, a havat a kirándulást, akárcsak ő. Minél több ember ismeri meg a blogodat, annál több ember fog erre rájönni.

Wandraschek Kati

A Szirkablog volt, ami a kezdeti sokkon átlendített.

Csoszóné Bors Diána

Akkor kezdtem olvasni a Szirka blogot, amikor Lilit vártam. Előtte nem sokat tudtam a Down-szindrómáról, csak azt, hogy az biztos valami rettenetes csapás lehet, ha annyira szűrni kell, és örültem, hogy minket nem érint a dolog. Aztán valahogy ráleltem a blogodra, és azt láttam, hogy itt van egy gyönyörű, okos, ügyes, tüneményes kislány, hát ki a fene a világon ne örülne egy ilyen gyereknek? Aztán amikor magas lett a Down kockázata a terhességem alatt, és mintát akartak venni, nem engedtem. Azt gondoltam, akkor is ugyanúgy fogok örülni ennek a babának, ha Down szindrómás lesz. Rengeteget tanultam tőled és Szirkától!

Berki Katalin

Mindig is szerettem összeszedett, intelligensen és humorral megírt blogokat olvasni. A babablogok közül kiemelkedett Szirkáé, amit nemcsak az írások, hanem maga Szirka személye tett különlegessé, ahogy az alcím mondta, egy nem mindennapi kislány mindennapjai bontakoztak ki.

Egy idő után nekem huszadrangú dolog lett a Down-szindróma, azért lettem törzsvendég, mert szerettem olvasni ennek a szép, kíváncsi és okos kislánynak a kalandjait, aki mosolygós, élénk kisbabából azóta okos iskolássá serdült. Szerencséje van, mert a családtagjai okosak, szeretik: okosan szeretik.

Az életben olyan sokszor próbálunk megfelelni a saját magunk és a társadalom által kreált nyomasztó (fel)tételeknek. A blog nagy tanulsága számomra, hogy az élet nem egy kipipálandó tétel lista. Nem mindig kapunk meg mindent, amit szeretnénk, s amit természetesnek vettünk, hogy megvan, egyik pillanatról a másikra elveszthetjük. De nem is ez a boldogság záloga. Hanem hogy abból hozzuk ki a maximumot, amink van, annak örülünk, ami lehetséges. S ebben a tekintetben Szirka dúskál a kincsekben. Az egész blogot ismerve szinte hihetetlen, hogy sokan nem vállalnának be egy “ilyen” gyereket, mert az élete – és azoké is, akik ismerik és szeretik – irigylésre méltó.

Nagy Ágnes

Nem vagyok érintett, de a dolog megérintett. Nem csak a régen volt ismeretség révén, hanem mert mindig jó látni, ha a dolgokat természetesen, szeretettel, humorral kezelik és így a nehézségekben is meg lehet a szépséget láttatni, amivel a “nehézség” maga el is illan…

Héty Péter

Akkor kezdtem olvasni a szirkablogot, mikor Szirka beszélni kezdett. Gyorsan megmutattam a videókat a gyerekeimnek, mert nagyon aranyos volt – nekik akkor ennyi elég volt, én meg mesélhettem nekik a kislányról, akin egyáltalán nem látták, hogy más lenne, mint a többi baba.

Viszont onnantól rendszeresen néztük a videókat meg a képeket, a szólásait idézgettük – de én már nem a cukiság miatt olvastam (volt abból otthon is :)), hanem mert tanulni akartam belőle nevelést, együttélést, türelmet, küzdelmet. Igen élvezetes stílusban, napra készen, a rászokás veszélyével ír a szerző 🙂 Sose fogy ki a humorból és a váratlan szófordulatokból (egyik első kedvencem a “szülők olimpiájának agyonbecézgezés versenyszáma”).

Amikor már ketten folytatták a kalandokat, a blog meg egyszer csak átköltözött, az izgalmak helyett a felhőtlen szórakozást kaptam 🙂

Valahogy nem gondoltam arra, hogy én egy Downos blogot olvasok.

Bálits Éva

Én a mindig őszinte és fantáziadús gyerekszájat szeretem, a melegséget, a kedves kiscsalád hangulatot, a szülők gyerekek irányába mutatott nyílt és őszintén kíváncsi, komolyanvevő hozzáállását, hogy ez a blog majdnem hogy csak mellékesen szól a Down-szindrómáról (azt pedig segítőkészen, nyíltan, biztatóan teszi, ahogy minden mást).

Fóber Dóra

Azelőtt kezdtem el olvasni a blogot, hogy bármilyen közöm lett volna a Down-szindrómához. Egy ismerős ajánlotta, és itt ragadtam, mert annyira kedvesek és vidámak voltak a történetek. Akkoriban még egy lélekölő multicég marketingese voltam. De – úgy tűnik – időközben kinyílt a szívem. Így amikor már szabadúszóként dolgoztam, és egy volt multis kollégám megkeresett, örömmel vállaltam el a Down Egyesület rendezvényszervezői feladatait. És hogy meglepődtem, amikor kiderült, hogy az egyik közvetlen kollégám Szirka édesapja…! A blogot persze azóta is olvasom, csak most már tudom, hogy tényleg léteznek a mesebeli szereplők.

Daniella Strell-Török

A Szirkablog nekem nagyon fontos volt, most is az.

Egy gyerek fejlődését végig követni éveken át, ennyire részletesen soha nem adatott meg. Visszajelzést is kaphattam az együttes munkáról. Élveztem a humort, a képeket, rajzokat. a stílust.

A DownBaba cikkei megerősítésként is sokat jelentettek. Szoktam ajánlani olyan szülőknek, akik pici babákat nevelnek. Hiánypótló a Tudástár. Mindig várom a folytatást.

Kissné Haffner Éva, gyógypedagógus

A Dada munkában rendszeresen használom és rendszeresen ajánlom az összes új családnak a a DownBabát, a Szirkablogot és a Tudástárat is. Szerintem nagy segítség. Van, ahonnan egy-egy írást külön is kiemelek, hogy azt mindenképpen olvassák el.

Steinbach Éva, a Down Dada szolgálat fődadája

Kedves Andrea! Az én gyermekem nem DOWN baba… mégis mint gyermekét nevelő anya nagyon sokat jelentett olvasni a leírtakat. A gond, a baj, az információ hiánya, az öröm a sikerélmény a mindennapi dolgokhoz tartozik a látássérült, hallássérült, halmozottan sérült, Down szindrómával élő és egészséges gyermekeknél is. Több levelező listában is benne vagyok és nagyon jó az információt megosztani és segíteni ezzel. Az ember tartozik ezzel valahova, és ez nagyon jó! Rájön, hogy nincs egyedül!!! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A LEHETŐSÉGET! Kívánok további jó munkát és időt a blog és a tudástár írásához!!!!!!

Kakusziné Tamasy Ildikó,

egy 22 éves, halmozottan sérült gyermek anyukája

Amikor Petim megszületett s megtudtuk hogy Down-szindrómás, a neten a Szirkablog volt ami kijött a keresőben. A blogod adott erőt 7 és fél éve, hogy túléljem a sokkot, hogy van élet a Downnal. Hogy nem is csúnya egy Down-szindrómás gyerek – rettegtem anno, hogy jellegzetes arca lesz – ma már mosolygok ezeken. De a Szirka blog olvasása közben jöttem rá, hogy lehet ezt mosolyogva is csinálni. Majd megtaláltam Steinbach Évit, s a listát. Nekem az első lépcsőfok a blogod volt.

Zsankó Dubiel Anikó