mérigombinsz; százhatvanszor; örömösszeírás

2016-01-24 | Szirkablog

Vendégségben vagyunk, Ármin sütiért sorakozik.
– Mazsolásat vagy mazsolátlant kérsz? – kérdezi András.
– Először? – kérdez vissza Ármin reménykedve.

Aztán szénsavas vízzel felüdített szörpöt kér és amikor megkérdezik tőle, milyen kövei vannak otthon, azt feleli, kissé professzoros hanghordozással:
– Hát, se szeri, se száma a köveimnek.

Beltéri kirándulás…

Szirka még mindig / már megint űrhajó-építési lázban ég, de a múltkori nagy kartondobozt kukáztuk, mert én meguntam, hogy sok helyet foglal, András meg azt, hogy mindig neki kell valamit bütykölni rajta és semmi se elég jó:
– Mindennel bajod volt, hogy nem férsz bele, hogy nincs benne motor, hogy nem ment fel a holdra…
Szirka feltartott mutatóujjal közbeszól:
– De fog!

… piknikkel

Szirkának vannak különös és nagyon konkrét kívánságai. Egyik este felsóhajt:
– Egy Szofi nevű nővért szeretnék!

Innen talán kicsit érthetőbb, miért nem tudom én azt elképzelni, hogy egy szülő mindent megenged a gyerekének.

Máskor egy nagyonkedvenc helyre készülünk, várva várt találkozás reményével megtejszínhabozva, már mindenki a kabátoknál, cipőknél, amikor Szirka csüggedten lerogyik a székre és kijelenti, hogy ő bizony nem megy sehova rúzs meg kézitükör nélkül. Végül bizony jött ezek nélkül is, mert ilyesmit nem tartunk a kamrában, de az első adandó alkalommal megleptem. Ő is engem a profizmusával:

Hölgy

– Hogy van a lábikód? – kérdezem Szirkát.

– Már jobban – feleli, és még hozzáteszi:
– A kelleténél.

Örömösszeírás

Már többször emlegettem, hogy esténként összeírjuk, ki minek örült aznap. Némelyikünknek memóriagyakorlat, némelyikünkben a pozitív életszemléletet erősíti, kinek mire van szüksége. Általában az az első lépés, hogy Ármin gyorsan bemondja: “örültem Anyának meg Apának”. Szirka sokszor az egész családot és a kedvenc osztálytársakat, tanító néniket is felsorolja, és amikor hozzánk ér, kapunk becézést meg ölelést is, aztán a végén még hozzáteszi: “örültem jómagamnak”.

Néha nekem jut eszembe valami, aminek tudom, hogy nap közben örültek, de estére megfeledkeznek róla. Most azonban csak viccelődni akarok a heringfilés vacsorával:
– Jól hallottam, hogy vacsorára heringfülét ettetek?
– Örültem! – vágja rá Ármin fáradtan.

A határidőnaplóból néha a névnapokat is felolvasom, sokszor Szirka kéri, hogy mondjam meg, “kinek a napja van”.
– Ma Auguszta napja van – mondom egyik este.
– Mondd meg jobban! – kéri Szirka türelmetlenül.
– Auguszta.
– De mi? Egy állatka?

Szirka némely estéken annyira fáradt már, hogy csak nyöszörög, nem mond semmit. Nem tudok neki segíteni sem, hiszen egész nap nem volt itthon, nem tudom, mit csinált.
– Nem történt veled semmi jó az iskolában? – próbálok tapogatózni.
– Éppen ez az! – csattan fel. (És én örülök, hogy megszólalt.)

Szünet után kipihentebb, más a válasz:

– Mi volt a legjobb az iskolában?

– Hát a’ együttlevés!

Máskor még a babák is akarnak örömöket mondani:
– Örültem magamnak, azaz kinek is, hogy is hívnak…

Pedig a névadás folyékonyan megy, a kismajom neve kapásból Banán, a nagy Kókuszdió, a nyuszikát pedig Sárgarépának hívják. Ármin is ott van a névadásban, már mutattam Háromszáz Forintot, a rablót, de talán még nem került elő Leonárdó, a Vincsi és Cölöp, a rideg artikulátlan.

Amikor a waldorf ovis legófigurákat készít…

Szirka babát öltöztet (elég gyakran, egyébként):

– Kipróbálom, ráfér-e a babafelöltő.

Nekem kedveskedik:
– Egy mama vagy, aki aggódik a gyereke után.

Ármin meg az apját dicséri:

– Glutinérzéked van!

Saját megálmodású skorpió járgány (Ármin)

Ármint matekilag mostanában a szorzás és a százasátlépés foglalkoztatja. Legózás közben hozzám fordul:

– 80 meg 80 az 116? – kérdezi.

Végigmegyünk rajta szokás szerint: összeadja a 8+8-at, képzeletben hozzáír egy nullát (ehhez a 16-ot le kell írnia), és nagy örömmel mondja be a helyes eredményt. Én persze büszke vagyok az egészre elejétől a végéig, meg hogy egyáltalán ilyen kérdések foglalkoztatják, de ő már folytatja is:

– Akkor százhatvanszor verjünk a hátába, hahhhahaha! – és diadalmas kacarászással kivonul.

Kaptak a gyerekek egy ilyen papírbászínházat. Ármin saját készítésű háttér előtt meséli a saját kitalálású meséjét.

Megbeszéljük a gyerekekkel, hogy fürdés után mesét hallgatunk. Ármin jön ki hamarabb, persze Szirkát is megvárjuk.
– A mese? – kérdi számonkérően, ahogy belép.
– Ezt úgy mondod, mintha már be kellett volna kapcsolnom – felelem kicsit sértődötten. – Éppen téged vártunk vele.
– Szeretnék mesét hallgatni, légy szíves.
– Ez már mindjárt másképp hangzik.
– Elfelejtettem a hangsúlyt! – magyarázza gesztikulálva.

Kalapszemű Lego denevér és papagáj (Ármin)

A Bóbitát hallgatjuk, Ármin felnevet.

– Ez vicces! Ha törpekirályfi, akkor nem lehet lány!

– Zsanér… – ízlelgeti Ármin a szájában a szót – milyen péndzet kaptunk a játszóházban?

(Szülinapra voltunk hivatalosak egy játszóházba, ahol bizonyos játékokat csak zsetonnal lehetett használni.)

– Hallgassunk egy kis nyugodt keleti zenét! – javasolom a gyerekeknek egy zaklatott nap délutánján. Bele is egyeznek, de amikor bekapcsolom, Szirka emeli a kifogást:
– Én a mérigombinszot akartam. Az is keleti!
Ha a keleti széllel érkezett, mi más lenne.

Márkustól kaptak egy adag foszforeszkáló robotot, ami még az előző generációs Star Wars őrületből maradt meg, az ő gyerekkorából: