Hogy beszél

2015-01-10 | Szirkablog

Szirka babakorában is igyekeztünk mindent megtenni, hogy támogassuk a beszédfejlődését: más, tipikus fejlődésű babák hangját játszottuk le neki, babajeleket tanultunk vele, a korai fejlesztőben tanult szájerősítő játékokat játszottuk, masszíroztuk, válaszkészen gondoztuk, segített szobatisztaságot gyakoroltunk, tényleg mindent, amit csak tudtunk vagy reméltünk, hogy erre vezet. Nagyon ügyesen haladt, az első felismerhető szavakat tipikus időben mondta ki, az első mondatát egy évesen fűzte össze, jelekből. Aztán ez a fejlődés egy kicsit belassult. Nagyon sokáig egy-egy szótagos szavakat használt. Olyan sokáig, hogy nekem kétségeim voltak, fog-e valaha “igazán” beszélni. “Hát persze, hogy fog!” – mondta ilyenkor András.

Nem tett jót az a közösség, ahol elkönyvelték, hogy nem tud beszélni és a próbálkozásait figyelmen kívül hagyták, míg el nem hitte, hogy nem is érdemes megszólalni. Jót tett viszont a szófelismerés, amivel feszegettük a határokat: hosszabb szavakat “olvasott ki”, mint amiket spontán mondott, ez húzta előre. Feltűnő volt, hogy az “és” (illetve az “és”-es mondatok) felismerésének megtanulása behozta a beszédébe az összetett mondatokat.

Nagyon sok mesét olvasunk, vele is mindenki “normálisan” beszél, nem tekintjük kisbabának, így van lehetősége választékos szókincset megtanulni. (Most eszembe jut, amikor pici volt és olvastam a tanácsot, hogy egyszerű, következetes nyelvezetet használjunk, a dolgokat mindig ugyanúgy nevezzük meg, és szerettem volna ezt be is tartani. Egészen elszomorodtam, mikor észrevettem, hogy nem tudok úgy felhúzni rá egy árva nadrágot, hogy ne hagyja el a számat legalább három változat a nadrág, gatyó, naci vonalon. Szerencsére Szirka ügyesebb volt, mint én, vette az akadályt, megtanulta a nagyobb szókincset.) Az nem biztos, hogy azokat a választékos szavakat, amiket használ, nem csak átmenetileg használja és aztán elfelejti – a legtöbbről nem is tud kiderülni, hogy tartósan van-e eltéve. Ha azt mondja, hogy “hajadon lányokat” rajzol és meg is mondja, mit jelent, arra felfigyelek, de nem kérdezem meg két hónap múlva, hogy “Hogy is hívják azokat a lányokat, akik nem mentek férjhez?”.

Rajzolás közben is folyamatosan kommentálja, mi kerül a lapra. Itt iskolások viszik a táskájukban a kertes házat emberkével, virágokkal, a harcost, a tenger hullámait, a babát és a házat.

Előfordul, hogy valamit elfelejt, amit már jól tudott, főleg, ha ritkán beszélünk róla. Most, hogy az iskolában ilyen elképesztő sok időt tölt, vannak olyan élményei, amiket úgy akar elmesélni, hogy senki sem tudja kisegíteni, ha nem jut eszébe valaminek a neve. Próbálok találgatni meg gondolatot olvasni, de előfordul, hogy csak azt tudom, hogy valami nagyon jó dolog történt az iskolában, valamiben nagyon ügyes volt, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg a betűelemek rajzolásával érte a nagy sikerélmény vagy ezt már csak rám hagyta, mert rájött, hogy végképp elfelejtette, miért is dicsérték meg annyira.

Az, hogy nem úgy beszél, mint egy tipikus fejlődésű 8 éves, leginkább az artikulációján szembe(fülbe)tűnő. Még mindig elég sok hangot kever, néhányat egyáltalán nem is tud kimondani. Most betűnként olvasunk (nem szófelismeréssel) és minden olvasás egyben logopédiai gyakorlás is. Az olvasás hatására kezdett különbséget tenni kiejtésben a f és a v között, a l és a r között, de még nem mindig sikerül. Visszafelé sem működik még tökéletesen, ha azt olvassa, hogy “kéz”, azt a látvány ellenére is tudja úgy érteni, hogy “kész”, mert neki az egyformán hangzik. Kb. azt gondolja, hogy többféleképpen is le lehet írni. Végül is az egyes betűkből is van többféle alakú.

Az egyik a mindentvivő kedvencek közül a kömm. Kömmtálból vagy ölökbe, nem számít.

Az első igazi, bolti könyv, amit egyedül olvas. Még túl nagy feladat neki, de a mi családunkban nem szokás meghátrálni csak azért, mert valami lehetetlen.

Idegenek sokszor nem értik a sok hangcsere, elhagyás, betoldás meg a hadarás miatt. Itthon is sokszor elhangzik a “Nem értem, mondd lassabban.” Sokat beszél, gyakran meglepő dolgokat mond (nehéz kikövetkeztetni), gyorsan mondja, elnagyolja a kiejtését még annak is, amit lassan érthetően ki tud mondani. Erre a legjobb gyógyszer tapasztalatunk szerint az iskola, ahol csak úgy tudja magát megértetni a többiekkel, ha nagyon igyekszik. És ő igyekszik nagyon, mert beszélgetni akar az iskolában is.

Árminnal nagyon jó hatással vannak egymásra, és ez a beszédre is érvényes.

Amit tudtunk, megtettük azért is, hogy ne csússzon előre az alsó állkapcsa. Ez a nyelvlökéses nyelés következménye, amit nem sikerült megakadályoznunk. Most egy szilikonos-drótos “fogszabályozót”, trénert kell hordania (éjjel), hogy helyreálljon. Még tart a küzdelem és remélem, hogy mi nyerünk, bár néha vannak kétségeim, hogy jó kezekben vagyunk-e és azt csináljuk-e, amit kell. Sok kiejtési hibája ezért van (s-t ezzel a fogsorral szerintem gyakorlatilag lehetetlen kiejteni), ezek addig nem fognak meggyógyulni, míg a fogsora fordítva áll.

A “kisebbekhez illő” kiejtés és a “nagyobbakhoz illő” szókincs együtt furán keveredik és az ember bepuszilná a fejét, amikor arról magyaráz felhúzott szemöldökkel és felemelt mutatóujjal, hogy a golijja embelszabászú. Vagy amikor a meredek hegyoldalon tíz körömmel kapaszkodva bevallom, hogy nekem ez már félelmetes, és biztat, hogy Mama, szedd össze minden bátolszágodat, majd bevallja, hogy agazából én isz félek. Vagy amikor próbálom kibogarászni, hogy melyik betűnél járnak olvasásból és kiderül, hogy már vették a következőt is, a kérdésre, hogy miért nem mondta, ártatlan képpel bejelenti, hogy meglepetésznek taltogattam.

Emeletes ház, teljes berendezéssel, még a polcok is tele vannak.

Aztán vannak a Szirkaságok, amikre nem is keresem a magyarázatot. Pl. hogy a magánhangzóval kezdődő szavak némelyike elé betold egy mássalhangzót, a mássalhangzóval kezdődőknél meg lehagyja. Pl. lablak és luglik, de ümölcs és ölcség. Vagy hogy negistőkészen jön negisteni. Amikor leírom, amit mond, “rendesen” írom, mert örülök, hogy bármilyen formában le tudom írni, mert általában nincs alkalom mindig a géphez rohanni vagy papírt keresni, a fejemből meg kicsorog. Külön nehéz is a formát felidézni (és visszaadni), mert annyira a tartalomra figyelek. Sajnálom, hogy így ezek elvesznek, mert el fogjuk felejteni, milyen volt ez a fajta Szirka-beszéd. Nem mondom, hogy nem aggódom egy kicsit sem (az állkapcsa miatt nem is kicsit), de én igazából nagyon szeretem, ahogy beszél. Amíg szirkául mondja, addig az a jó, hogy szirkául van, amikor elmúlik, akkor meg az a jó, hogy megtanulta a sztenderdet.

A legjobb dolog a világon Szirkát meg Ármint hallgatni. Néha elfelejtem, milyen nagyon jó nekem, hogy fedél van a fejem fölött, dolgozhatok, tanulhatok, egészséges vagyok meg hogy itt van a többi ajándék, ami körülvesz, de az ő szövegük mindennap karácsonyt csinál.