12 makacs tévhit a Down-szindrómáról

2014-09-02 | A köztudatban élő képről| Ténytár

A Down-szindrómával és általában a fogyatékossággal kapcsolatban számos tévhit él. Ezek fennmaradását segíti, hogy igazolni látszanak az előítéleteket és a kirekesztő társadalmi gyakorlatot. A tények azonban mást mondanak.

1. Tévhit: A Down-szindróma súlyos szellemi fogyatékossággal jár.

Valóság: A Down-szindrómások különböző képességekkel születnek, többnyire enyhe vagy középsúlyos fejlődési lemaradással, néhányan a normál IQ tartományt is elérik. Bővebben: [1]

“Szellemi” fogyatékosságról ma már sem az orvostudomány, sem a gyógypedagógia nem beszél, az értelmi fejlődés lemaradását értelmi fogyatékosságnak hívják, a gyógypedagógiában értelmileg vagy tanulásban akadályozott gyerekekről beszélnek.
Bővebben: [2] [3]

2. Tévhit: Egy Down-szindrómás gyerek nevelése felőrli a szülők kapcsolatát.

Valóság: A jól kommunikáló, elfogadó légkörű családokat a krízishelyzetek közelebb hozzák egymáshoz. A sérült gyereket nevelő házaspárok többsége együtt marad, és köreikben összességében csak mintegy 6-7 százalékponttal magasabb a válások aránya, mint a tipikus fejlődésű gyereket nevelő pároknál. Down-szindrómás gyereket nevelő családokban a válás még kevesebb is lehet.
Bővebben: [4] [5]

3. Tévhit: Egy Down-szindrómás gyerek a családban túl nagy terhet ró a testvérekre.

Valóság: A gyerekek és a felnőttek döntő többsége büszke Down-szindrómás testvérére, kapcsolatuk jó és ezt fenn is akarják tartani. Down-szindrómás testvérük mellett érett gondolkodást, empátiát, elfogadást tanulnak és jobb kommunikációs készségekre tesznek szert. Saját bevallásuk szerint életüket gazdagította, hogy Down-szindrómás testvér mellett nőhettek fel.
Bővebben: [6] [7]

4. Tévhit: A Down-szindrómások legfeljebb kisegítő iskolába járhatnak.

Valóság: Ha a Down-szindrómás gyerekek többségi iskolákban, ép társak között tanulhatnak, nem csak ők teljesítenek jobban, hanem az osztálytársaik is.
Forrás: [8] [9]
Bővebben: [10]

5. Tévhit: A Down-szindrómások egész életükben felügyeletre és ápolásra szorulnak.

Valóság: A Down-szindrómás gyerekek óvodába, iskolába járnak. Mivel különböző képességekkel születnek és különböző körülmények között élnek, az önállóság különböző fokára juthatnak el. Néhányan csak minimális segítséget igényelnek a felnőtt élethez.

6. Tévhit: A Down-szindrómások legfeljebb egyszerű segédmunkák megtanulására képesek.

Valóság: A Down-szindrómások között van színész, táncos, festő, ruhatervező, pedagógus asszisztens, riporter, ápoló, zenész, jelnyelvi tanár, sőt még önkormányzati képviselő és polgármester is.
Bővebben: [11]

7. Tévhit: A Down-szindróma meghatározza a külsőt, a viselkedést és a képességeket is, így a Down-szindrómások alig különböznek egymástól.

Valóság: A Down-szindrómások ugyanúgy a saját családjukra hasonlítanak legjobban, mint mások. Különböző természettel, eltérő érdeklődéssel és egyéni tehetségekkel rendelkeznek.

8. Tévhit:
A fogyatékos gyerekeket nem lehet a többségi iskolákban oktatni, mert annak “a többi gyerek” látná kárát.

Valóság:
Az inkluzív oktatásban részt vevő többségi tanulók

• tanulmányi teljesítménye javul

• hatékonyabban tudnak együttműködni és kommunikálni

• jobban elfogadják az emberek közötti különbségeket

• reálisabb képet kapnak a “való életről”

• életre szóló tanulságokat kapnak az emberi jogokról

• jobban tudják kezelni saját hiányosságaikat

Forrás: [12] [13]

9. Tévhit: A fogyatékos gyerekek a speciális iskolákban fejlődnek a legjobban, hiszen ott pont azt a fejlesztést kapják, amire szükségük van.

Valóság: A többségi iskolában tanuló fogyatékos gyerekek jobban teljesítenek minden iskolai tárgyban és jobban is kommunikálnak. A szegregált iskolák az egész életre szóló társadalmi elkülönítéshez járulnak hozzá.

10. Tévhit: Az inkluzív oktatás megengedhetetlenül drága.

Valóság: Az inkluzívan oktató iskolák vagy olcsóbban vagy ugyanannyival működnek, mint a speciális iskolák. Ahol többet költenek, ott minden diák számára minőségibb oktatást nyújtanak és az egész iskola tanulmányi átlagai javulnak.
Forrás: [14]

11. Tévhit: Én nem vagyok fogyatékos, semmi közöm hozzájuk.

Valóság: Bármelyikünket érhet baleset és megöregedve elveszítjük korábbi képességeink egy részét. Ez az a kisebbség, amelyhez előbb-utóbb a legtöbben tartozunk majd. Amit a fogyatékosokért teszünk, azt magunkért tesszük.

12. Tévhit: A fogyatékosok csak elvesznek a társadalom erőforrásaiból.

Valóság: Tekintve, hogy mennyire korlátozza a társadalom a fogyatékosok életét, ez inkább fordítva igaz: a társadalom fosztja meg a fogyatékosokat az erőforrásaiktól. A fogyatékos emberek fontos értékekkel járulnak hozzá a társadalom gazdagságához – még anyagi értelemben is, ha engedik őket dolgozni. (Lásd itt és itt.)

Megosztható fotók a tévhitekről a Down Egyesület FaceBook oldalán.