Szülés tévedésből

2013-06-02 | Down-szűrés| Pozitív eredmény| Történetek

Az alábbi történet szerencsére kivételes, sőt szeretnénk azt hinni, hogy ilyen meg sem történhet. Hogy mégis megtörtént, annyit jelent, hogy az ember életében nincsenek száz százalékos garanciák. Itt két család életét kapcsolta össze a véletlen, és az egyikben negatív amniocentézis után Down-szindrómás gyerek született.

 

betrongbungme11

A történetből változatlan formában közlünk részleteket, így tartalma és szóhasználata a DownBaba szerkesztőségének álláspontjától eltérhet.

 

 

Május 11-én írásban is megkapta a leletet: minden negatív, „kromoszóma direkt: 46 XY, a terhesség genetikailag kihordható”. Vagyis kisfia van, akinek nincs semmi veleszületett rendellenessége – Down-kórja pedig pláne nem lehet, akkor 47 kromoszómája lenne. Így nem számít a sok rosszullét, minden rendben lesz.

 

(…)

 

Délután háromkor Paulovics elvégezte a császármetszést. Áthívtak a Jánosból gyerekorvosokat is: segítsenek, ha kell. Bálint 1600 grammal született meg. Máriának meg se mutatták, azonnal mentővel átvitték a Tűzoltó utcai II . Gyermekklinikára. A kismamát este nővér ébresztette föl az altatásból, s ő azt mondta:

 

– Szerintem nem sikerült a magzatvíz-vizsgálat, azt hiszem: a gyerek Down-kóros.

 

Máriával megfordult a világ. Émelygett, hirtelen mindene fájni kezdett; vadul kavargott benne a düh és a kétségbeesés:

 

– Istenem, mindent megtettem, addig erőszakoskodtam, amíg mégiscsak elvégezték a magzatvíz-vizsgálatot, hogy kiszűrjék, ha van fejlődési rendellenesség, és most mégis… A kezemben volt a bizonyosság, a lelet: nincs semmi baja a gyereknek, akkor most hogyan… Kiadták a negatív leletet… hogy létezik ez?

(…)
– De hogy lehet olyan papírom, miszerint „46 XY kromoszóma”, amikor egy Down-kóros gyereknek 47 kromoszómája van?

 

– Fogalmunk nincs. Vagy összecserélték, vagy meg se csinálták, csak ráírták – nem tudjuk… mi sem értjük. Ez olyan vizsgálat, ami feketén-fehéren kimutatja: van Down vagy nincs.

 

Mária a férjével közösen úgy döntött: Bálintot nem adják intézetbe, vállalják az otthoni nevelés iszonyú feladatát. Legelőbb ő föladta pedagógus hivatását, bármilyen nehezére esett is; aztán férje is otthagyta a tévét és kitanult szakmáját. Végiggondolták: egy ilyen gyereknek nem elég egy társasház sokakkal közös kertje, arra van szüksége, hogy – nagy kertben, mászókával, füves területtel, homokozóval – állandó mozgásra legyen késztetve. Leköltöztek Lellére, a kertes házba, s nyitottak egy sportboltot: talán abból megélnek úgy, hogy a gyerekeknek is mindent meg tudjanak adni…

 

 

A teljes történet Dr. Kende Péter: “Mik vagytok ti, istenek?” c. könyvében olvasható, az elcserélt pozitív leletet megkapó anya történetéből itt találunk részleteket.

 

 

2 hozzászólás a(z) “Szülés tévedésből” bejegyzéshez

  1. Igenpicur

    Szeretném megkérdezni Dr. Kende könyvében mi az eredeti történet címe és melyik kiadásában találom az egész történetet? nekünk a 2005-ös gyűjteményes új kiadás van meg, de abban sehogy nem találom. Köszönettel, Eszter

Vélemény, hozzászólás?