Miért nem elég bizonyíték egy gyógymód hatékonyságára, ha kipróbálták és bevált?

2014-01-04 | A gyógyítás esélyeiről| Down gyereket nevelek| Egészség| Egészségügyi problémák| Ténytár

Az emberi észlelés egyik jellegzetessége, hogy a külvilágból jövő információt erősen szűrjük és korábbi tapasztalataink alapján értelmezzük. Vagyis, azt, amit látunk, hallunk, tapasztalunk, nem egyértelműen határozza meg, hogy mi történik “odakinn”, csak befolyásolja.

Itt egy nem létező háromszöget látunk

 

Töredékinformációkat szedünk össze, az elvárt egészhez hiányzó adatokat pedig az agyunk olyan zökkenőmentesen pótolja ki, hogy észre sem vesszük – sőt gyakran utólag sem hisszük el – a hiányukat. Pl. egy köhögéssel kitakart (tehát valójában el sem hangzó) hangot gond nélkül belehallunk egy értelmes szóba. Vagy mivel a természetben a tárgyak nem tűnnek el egyik helyről a semmibe, és nem bukkannak fel a semmiből egy másik helyen, ha ugyanazt a tárgyat egyszer itt látjuk, rögtön utána pedig egy kicsivel arrébb, akkor azt a tárgyat mozgónak észleljük. Ezért látjuk mozogni az egymás után felvillanó neonfényeket vagy a gyors egymásutánban vetített állóképeket a moziban.

 

Az ember agya rengeteg számítást végezve keresi az ok-okozati kapcsolatot az egyes események között, és az egymás után következő dolgokat automatikusan összefüggőként értelmezi, sőt általánosít is belőlük. Az ilyen egymásutániságok megfigyelése és megjegyzése nagyon hasznos egy olyan környezetben, ahol viszonylag kevés fajta elem gyakran ismétlődő interakcióban van. Ha ezt a követ elengedtem és a lábamra esett, nem éri meg fenntartani egy kíváncsi nyitottságot, hogy vajon legközelebb mi történik, ha egy másik követ engedek el a lábfejem fölött. Ez az összefüggés-kereső hajlandóságunk annyira erős, hogy még az egymást véletlenszerűen követő események közé is automatikusan odalátjuk az ok-okozatot (nem csak mi, még a galambok is), ami remek módszer a babonák kialakításához és makacs fenntartásához.

 

Egy ilyen készülékkel a koponyánkban nagyon körültekintőnek kell lennünk, ha azt akarjuk megállapítani, hogy van-e valódi összefüggés két esemény (pl. egy kezelés alkalmazása és a gyógyulás) között. Hétköznapi, összefüggésgyártó logikánkkal azt gondolnánk, hogy ha a beteg az alkalmazott kezelés után meggyógyult, akkor a kezelés kétségtelenül hatásos volt. Valójában nem is azt gondoljuk, hogy utána meggyógyult, hanem hogy a hatására gyógyult meg. Sőt úgy véljük, hogy ez a hatásos gyógymód más helyzetekben, más emberek számára is hatásos lesz.

 

• Pedig lehet, hogy az illető magától is meggyógyult volna, csak épp ennyi időnek kellett eltelni közben.

 

• Lehet, hogy nem a kezeléstől gyógyult meg, hanem a gyógyító eljárásokkal általában együtt járó valamilyen általános körülménytől (a hittől, hogy meg fog gyógyulni vagy a lelki támogatás stresszcsökkentő hatására).

 

• Az is lehet, hogy a kezelés olyan elemének a hatására gyógyult meg, amire nem tette rá a “kezelés” címkét, pedig valójában azok hatottak, amiket az egész folyamatban mellékesnek gondolt (nem a homeobogyók segítettek rajta, hanem a terápiás beszélgetés, ami alapján megkapta az “alkati szert”, vagy nem a különleges ruha segítette a mozgásfejlődést, hanem a mozgás, amit a ruhában elvégzett).

 

• Még az is lehet, hogy az illetőnek valóban arra a beavatkozásra volt szüksége a gyógyuláshoz, amit kapott, de másoknál ez nem fog működni, mert nem ugyanaz a probléma okozta náluk a hasonló tüneteket (pl. a vitaminhiányos Down-szindrómás gyerekek fejlődését segíthetik a vitaminkészítmények, de ez nem jelenti azt, hogy minden Down-szindrómás gyerek jobban fejlődik a táplálékkiegészítő vitaminoktól vagy hogy “a biztonság kedvéért” mindenkinek érdemes lenne ilyet szednie).

 

A megfigyeléseink megbízhatóságának növelése maga is olyan terület, amelyen számos megfigyeléssel pontosítottuk már a tudásunkat. Jelenleg a legmegbízhatóbb módszernek azt tartjuk, ha az összefüggések valódiságának megállapítására vagy kizárására kontrollált kettősvak vizsgálatokat alkalmazunk. Az ilyen vizsgálatok eredményeit a tudomány is elismeri, ezért a kutatók olyan esetekben is igyekszenek ehhez a lehető legközelebbi feltételeket megteremteni, amikor a kérdés nem olyan egyszerű, mint hogy x hatóanyag milyen testi hatásokat okoz.

 

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a tudományos bizonyítékokra való támaszkodás nagyon szűk látókörhöz vezet, mivel a gyógyulás (és a fejlődés) lelki aspektusait a földhözragadt, materiális szemléletű tudomány nem tudja megragadni, sőt ezeket nem is lehet tudományosan vizsgálni – így nem láthatja az “egész embert”. Valójában azonban a lelki működés egyben testi működést is jelent, utóbbinak pedig számos eleme mérhető (pl. a stressz kémiai jelei, a különböző agyterületek csökkent vagy megnövekedett aktivitása, élettani mutatók stb.) így könyvtárnyi olyan eredmény áll már rendelkezésre, amelyek a legkülönbözőbb pszichés hatásokkal és folyamatokkal (pl. hipnózis, pszichoterápia, placébó hatás, meditáció, kötődés stb.) kapcsolatban tesznek tudományos erejű állításokat.

Vélemény, hozzászólás?