Az Egyszerű, a Gyors, és a Könnyű – A cipőfűző bekötése 3 remek módszerrel

2016-09-19 | Down gyereket nevelek| Fejlődési területek| Finommozgás| Mozgásfejlődés

A cipőfűző bekötése úgy, ahogy a legegyszerűbb, és ahogy a leggyorsabb  – ráadásul egy könnyített nyuszifüles változat.

 

A cipőfűző bekötése, azaz a masni kötésének megtanulása tipikus fejlődésű gyerekeknél öt éves kor körül kezd megvalósítható feladattá válni. Down-szindrómás, vagy a finommozgásban más miatt lassabban fejlődő gyerekeknél ez jellemzően évekkel később következik be. Olyannyira, hogy a klasszikus “sosem fog” átkok között sokszor a cipőbekötés is szerepelt, ahogy azt Karen Gaffney is említi ismert Ted-x videójában.

 

Amikor én óvodás voltam (még a múlt évezredben), nekem azt mondták, hogy ha nem tudom megkötni a cipőm, nem mehetek iskolába. Erre ijedten megtanultam a klasszikus nyuszifüles-rátekerős-másik-nyuszifület-húzós masni kötését, és lehúztam vele bő negyven évet, míg kiderült, hogy az életem egy hazugság!

 

Ez a masni ugyanis nem csak kibomlik (mert ugyanabban az irányban kötöm az alapcsomót, mint a hurkosat), de még fölöslegesen bonyolult és körülményes is. Arról nem is beszélve, hogy az iskola végül nem is bizonyult olyan végtelenül jó bulinak.

 

Ezért most jöjjön a cipőfűző bekötése úgy, ahogy a legegyszerűbb, és ahogy a leggyorsabb  – ráadásul egy könnyített nyuszifüles változat.

 

 

1. A legegyszerűbb

 

A legegyszerűbb(nek nevezett) módszer lényege, hogy az első, alapcsomó után kötünk mégegyet (fontos, hogy a másik irányban), de nem húzzuk rá rögtön, hanem a végeket visszadugjuk a hurokba, és az így kialakult füleknél fogva húzzuk meg a csomót.

 

Képekben:

 

aid7414-728px-tie-your-shoes-step-4-version-4

aid7414-728px-tie-your-shoes-step-5-version-4

 

aid7414-728px-tie-your-shoes-step-6-version-4képek a wikihow.com -ról

 

Videón:

 

 

 

2. A leggyorsabb

 

Az Ian-csomó, egyenesen Ian W. Fieggen képeivel illusztrálva. Jobb oldalon a fűzők láthatóak magukban, bal oldalon ugyanazok a lépések, ahogy az ujjakkal együtt kinéznek. Az eredmény egy jól tartó, szimmetrikus csomó, ami állítólag még a cipőfűzőt is kíméli (lásd: szempontok, amikre magamtól sosem gondolnék).

 

ianknot1 ianknot2ianknot3b ianknot4 ianknot5 ianknot6

 

 

Az elv ugyanaz , de a mozdulat egyértelműbb, könnyebb ezekkel a látványos tekerésekkel és a nagy csippentéssel:

 

cipokotes

 

 

3. Könnyített nyuszifül

 

Ezt a változatot pedig egy gyógypedagógus dolgozta ki a klasszikus nyuszifül megkönnyítésére:

 

 

 

Hogy kinek melyik esik jobban kézre, azt csak a próbálgatás dönti el. Végső esetben persze maradnak a tépőzáras cipők vagy az efféle kapcsok (“Hickies cipő” kereséssel a magyar forgalmazókat is megtaláljuk):

 

shop_kids

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?