CsodaKert a Csodavárban

2014-10-20 | Intézmények| Korai fejlesztés

A nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrumot egy olyan régióban hozta létre a Down Egyesület, ahol a fogyatékossággal élő gyerekeknek kevesebb mint 5%-a kapta meg a szükséges korai fejlesztést, közülük is sokan az ország más városaiban, elsősorban Budapesten. Három évnyi megfeszített munka árán, több mint 50 önkéntes közreműködésével végül 2011-ben sikerült elindítani a közel 300 négyzetméteres Csodavár fejlesztőházat. Az intézményt több mint 20 millió forint magán és vállalati adományból szerelték fel teljes körű fejlesztőeszköz-parkkal.

 

 

DSCF9878

 

A Csodavár egyik különlegessége, hogy integrált játszóházat is működtet. 2013-ban már 63 sajátos nevelési igényű gyerek részesült itt komplex korai fejlesztésben, és közel 350 tipikus fejlődésű társuk vett részt az integrált játszóházi foglalkozásokon. A Csodavár látogatói számára már természetes, hogy a fogyatékosok és épek nem két külön világban élnek, hanem ugyanazokon az élményeken és örömökön osztoznak. Az elmúlt két évben 20, Csodaváras korai fejlesztésben részt vett, sajátos nevelési igényű gyerek került óvodába, mindnyájan integrált csoportokba.

 

A CsodaKert bejárata

 

A hároméves Csodavár legújabb projektje a most épülő CsodaKert. A CsodaKert terepet ad a szabad játéknak, a spontán mozgásnak, a természetes kíváncsiságnak. A gyerekek felfedezésre ösztönző, különleges anyagokkal, illatokkal, látvánnyal, hangokkal és egyéb tapasztalatokkal találkoznak, és az élmények észrevétlenül fejlesztik az idegrendszert, segítik a nagymozgás, a figyelem, az érzékelés és az összes tanulási részképesség fejlődését. A spontán, szabad játék minden gyerek számára kulcsfontosságú az idegrendszer optimális fejlődéséhez, de a Down-szindrómás gyerekeknél, akik csecsemő koruk óta strukturált, irányított fejlesztéseken vesznek részt, a motiváció fenntartásában és az énkép alakulásában is nagy szerepet kaphat, hogy a CsodaKertben saját maguk irányíthatják a tanulási folyamatot.

 

 

Egyensúlyozó pálya a CsodaKert belsejében

 

A Csodakert létrejöttét a Down Egyesület nagyrészt adományokból fedezi. A projekthez több módon is hozzá lehet járulni: Támogatom a CsodaKertet!

Vélemény, hozzászólás?