Hogyan védjük meg a Down-szindrómás fiunkat a molesztálás veszélyétől?

2017-02-23 | Down gyereket nevelek| Társas fejlődés

Hogyan lehet gondoskodni egy nem beszélő gyerek biztonságáról, ha egy olyan kiszolgáltatott csoportba születik, akik között a statisztikák szerint különösen nagy a molesztálás kockázata? Anne Penniston Grunsted írása.

Kisgyerek koromban molesztáltak. A trauma kettős sebet hagyott: egyik maga a zaklatás élménye, a másik, hogy olyan környezetben nőttem fel, ahol biztonságosabbnak látszott együtt élni a molesztálással, mint beszélni a rettenetről. Egy hétéves kisfiú anyjaként az egyik legfontosabb motivációm megakadályozni, hogy az áldozattá válás családi hagyomány legyen nálunk.

Mielőtt Bobby megszületett, már utánajártam, melyek a biztonsága megteremtésének leghatékonyabb módszerei. A párommal megegyeztünk, hogy nagyon figyelünk majd arra, kikkel kerül kapcsolatba. Tudtuk, hogy a molesztálók olyan gyerekekre vadásznak, akik a társas kapcsolatok peremén vannak, akik nem tudják kinek elmondani a titkaikat. Elhatároztuk, hogy erős, magabiztos hangot adunk a gyerekünknek: olyat, ami nem teszi őt vonzó áldozattá.

Aztán Bobby megszületett, és kiderült, hogy Down-szindrómás. A tanácsok többsége olyan módszereket ajánl a biztonság eléréséhez, amelyek nem alkalmazhatóak egy alig vagy nem beszélő gyerekre, akinek olyasmikben is felnőtt segítségére van szüksége, hogy kimenjen a vécére. Hogyan lehet elmagyarázni a “jó érintés” és a “rossz érintés” fogalmát egy olyan gyereknek, akinek segíteni kell a feneke kitörlésében?

Amikor nagyobb lesz, meg tudjuk majd tanítani neki, hogyan tud ő maga egészséges testi kapcsolatokat fenntartani. Most azonban a biztonsága még elsősorban rajtunk múlik. Az állapota növeli a molesztálás kockázatát, de nem akarjuk, hogy emiatt kevesebbet tapasztalhasson meg a világból. Ezért felépítettük a saját éberségi filozófiánkat.

1. A hangját az is hallathatja, aki nem tud beszélni.

Bobbynak elég nagy szabadságot adunk abban, hogy eldöntse, ki érintheti meg a testét. Például sosem kérjük, hogy pusziljon vagy öleljen meg valakit, ha nem akarja.

Azt azonban nem engedhetjük meg neki, hogy ő döntse el, együttműködik-e az orvosokkal és ápolónőkkel. Több nagy műtétje volt és rendszeresen jár szakorvosokhoz. Utálja. Legutóbb vért kellett tőle venni, teljes erőből ordított, zengett a váróterem. Az asszisztens arca elsötétült, amikor meglátott minket. Attól félt, hogy küzdeni kell majd a tű beszúrásával, de amikor bementünk a laborba, nagy meglepetést okoztunk neki. Bobby továbbra is sivalkodott, de odatartotta a karját és megengedte, hogy levegyék a vért.

Elmenőben rámosolyogtam:

– A mi családunkban az a szabály, hogy együttműködünk az orvossal, de nem teszünk úgy, mintha jó érzés lenne, amit csinálnak velünk.

Tudom, hogy vannak olyan orvosok és ápolónők, akik sokkal jobban szeretnék, ha nem engedném neki, hogy kiabáljon. Rövid távon a kiabálás segít neki, hogy a helyzet feszültségét levezesse. Hosszú távon pedig nagyon fontos dolgot tanít neki: Ha nem akarod, hogy valaki hozzád érjen, kiabálj, ahogy csak bírsz.

2. Légy “az a szülő”

Amikor Bobby kisebb volt, egy nap egy kék folttal jött haza. Nem sérült meg komolyan és először azt gondoltam, nem szólok semmit. A párom reakciója viszont az volt, hogy hívjuk fel a tanárt és kérjünk magyarázatot.

Először zavarban voltam, nem akartam, hogy egy tanár, akit tisztelek, megvádolva érezze magát. De aztán eszembe jutott, hogy az én zaklatásom azért folytatódhatott éveken át, mert olyan felnőttek vettek körül, akik nem akartak kellemetlenséget.

Így hát hallgattam a páromra. Nem vádaskodunk, de ragaszkodunk hozzá, hogy magyarázatot kapjunk. Bevállaljuk, hogy mi vagyunk a kellemetlen szülők. A tanárok is tudják ezt. De ami még fontosabb, bármelyik potenciális molesztáló, aki az iskola környékén ólálkodik, tudja, hogy a legkisebb jelre megjelenünk és kérdéseket teszünk fel.

Erre a hírnévre könnyű szert tenni. Nem kell mindennap fellépnünk, de minden hónapban sem. De amikor kérdéseket teszünk fel, akkor elég határozottan ahhoz, hogy az nyomot hagyjon.

3. Bízz az ösztöneidben.

A párom korábban gyerekmolesztálási ügyekben nyomozott. Észreveszi a molesztálókat és a veszélyes helyzeteket. Én gyerekmolesztálás áldozata voltam. Ismerem a molesztálók lélektelen tekintetét. A fiam ösztöneit még nem kendőzik el a társas finomkodások. Nem ismerünk fel minden molesztálót, de ha a páromnak vagy nekem rossz érzéseink vannak valakivel szemben, vagy Bobby elutasít egy felnőttet, azt tiszteletben tartjuk.

Az ártatlanság vélelme a bíróságra való. Ha valakit gyanúsnak érzel, ne beszéld rá magad.

4. Nézz utána, kikre bízod a gyereked.

Mindenkinek, akivel Bobbyt kettesben hagytuk, leellenőriztük a hátterét. Nem állítom, hogy ez atombiztos, de könnyű megtenni és a nyilvánvalóan veszélyes embereket ki lehet vele szűrni – közben mindenki másnak is megmutatni, hogy odafigyelünk.

5. Ne feledd, kinek tartozol felelősséggel.

Tudom, hogy vannak olyanok az évek során megismert tanárok és adminisztrátorok közül, akik nem örülnek annak, hogy ennyire rajta tartjuk a szemünket Bobbyn. Ahogy az orvosnál viselkedik, az nem általánosan elfogadott vagy megbecsült.

Mindent összevetve népszerűbbek lennénk, ha nem kérdezősködnénk tovább, vagy ha csendben megülnénk az orvosi beavatkozások alatt. De akkor Bobby a peremen lehetne.

Egy rakás társadalmi szokás tartja vissza a szülőket attól, hogy túl sokat kérdezzenek. Még a többi szülő is összezár, lenéző megjegyzéseket tesz a “kellemetlenkedő” szülőkre vagy fél rossz hírbe keverni egy felnőttet azzal, hogy kérdéseket tesz fel.

Az én dolgom, hogy a fiam biztonságára ügyeljek. Ha ehhez kellemetlen kérdéseket kell feltennem, akkor legyen. Nem vádaskodom ész nélkül. Nem rohanok, hogy az élete minden percébe beavatkozzam, de mindig figyelek.

Nem szeretem ezt a munkát. Még nehezebbé teszi a tudat, hogy minden erőnkkel sem tudjuk teljesen garantálni a biztonságát. De még mindig jobb, mintha ölbe tett kézzel várnánk és remélnénk, hogy nem történik semmi rossz. Down-szindróma ide vagy oda, állunk a harc elébe.

Anne Penniston Grunsted

kép és szöveg: rolereboot.org