“Kiderült, hogy szeretik” – Down-szindrómás diák az ünneplés középpontjában

2016-05-13 | Down gyereket nevelek| Intézmények| Iskola

Egyik dolog jött a másik után, míg végül azon kapták magukat, az egész iskola azt ünnepli, hogy a 11 éves, Down-szindrómás diák a társuk lehet.

Laura Bolduc-Sanderson 11 éves kanadai kislány. A helyi Down-szindróma szervezet “Visages de lumière” azaz “A fény arcai” című kiadványában ő volt az egyike a bemutatott 21 Down-szindrómás gyereknek.

Iskolája igazgatója úgy gondolta, jó ötlet lenne közösen megünnepelni Laura szereplését. Miután azonban az osztályokat végigkérdezgette, kiderült, hogy Bár Laurát mindenki ismeri, a Down-szindrómáról nem sokat tudnak. Úgy döntött, az eseményt kihasználja a tájékoztatásra is.

Amikor mindez a kiadványt készítő szervezet tudomására jutott, több tucatot küldtek az albumból az iskolának, hogy Laura dedikálhassa és az osztálytársainak ajándékozhassa.

Az eseményen Laura szülei válaszoltak a gyerekek kérdéseire. Természetesen a kérdések a lehető legkülönfélébb dolgokra vonatkoztak, onnan kezdve, hogy szokott-e Laura a kutyájával játszani iskola után, egészen odáig, hogy a szülők mikor szereztek tudomást a Down-szindrómáról.

Az iskolának mindössze 67 diákja van és mindenki jól ismeri a másikat. Laura az egyetlen, akinek látható fogyatékossága van.

Laura legjobb barátja az osztálytársa, Emma, akivel a szünetekben játszva melegedtek össze.
– Laura nagyon aranyos és nagyon jó szívű – mondta Emma. – Nagyon-nagyon-nagyon kedves.
Szerinte a többi gyerek is tudja, hogy Laura más és vannak tárgyak, amelyekben segítséget igényel, de neki ez nem számít.
– Olyannak szeretem, amilyen és ez az, ami igazán számít. Laura nagyon jó ember – mondta Emma.

Az igazgatónő úgy látja, Laura rendkívül jól beilleszkedett a közösségbe.
– A gyerekek azt gondolják róla: “Igen, egy kicsit más, de ezzel nincs semmi gond.”

Laura édesapja a könnyeit nyelte, amikor látta, hogyan fogadják be a lányát a többiek.
– Amikor az ember látja, hogy ennyi barátja van – tudtam, hogy ennyi barátja van, de látni őket – hát az nehéz. Amikor én jártam iskolába, a gyerekek piszkálták egymást. A legkisebb különbségre is rászálltak. Nem tudtam, hogy Laurát hogy fogadják. De nagy örömömre kiderült, hogy szeretik.

Szöveg és képek innen