“Kedves doktor úr! Ön abortuszt ajánlott.” – Egy Down-szindrómás fiú apjának levele

2016-06-13 | Down-szűrés| Pozitív eredmény| Történetek

Egy anonim felmérés szerint a magzat Down-szindróma diagnózisának közlésekor az amerikai nőgyógyászoknak 23%-a túlozza el a Down-szindróma negatív következményeit, hogy a terhesség megszakítását elérje, vagy próbálja a szülőket aktívan rábeszélni az abortuszra.

 

Palmisanoék orvosa is közéjük tartozott, a házaspár azonban nem hallgatott rá. 18 év telt el azóta.

 

 

Kedves doktor úr!

 

Ön abortuszt ajánlott. Ön volt a nőgyógyász, aki a feleségem terhessége elején közölte velünk, hogy a fiunk Down-szindrómás lesz. Úgy vélte, vele borzasztó életünk lenne, nagyon alacsony életminőséggel, és határozottan azt ajánlotta, hogy szakíttassuk meg a terhességet. Miután úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a “fogyatékos” fiunkat, ön és a kollégái kizárólag megvetéssel határos hivatalos távolságtartással kezeltek minket.

 

Nem találkoztunk már 18 éve, de sokat gondolok önre, különösen most, amikor Silas a középiskolában végez. Most elmondom a történet folytatását, azt a részt, ami soha nem történt volna meg, ha hallgatunk önre.

 

Silas nagyszerű fiatalemberré cseperedett és több barátja van, mint el tudná képzelni. Díjakat nyert az iskolában (az év kóristája) és az Évfolyam-találkozó Királyává választották. A barátai között vannak tipikus fejlődésűek és sajátos nevelési igényűek is, és mindannyiukkal egyenlően bánik. Mindenhol népszerű és akárhova megy, jókedv kerekedik körülötte. Nagyon büszkék vagyunk rá, és boldogabbak nem is lehetnénk.

 

Ő hozta el az életünkbe a zenét, szó szerint és átvitt értelemben is. Világéletében hamisan énekelt, de mindennap játszik a szintetizátorán. Ha én és a feleségem néha táncra perdülünk a zenéjére, ragyog az arca a boldogságtól. Az ő zenéje a háttér az életünkhöz, egy szép dallam, ami a látványt kíséri. Bár a hangok néha hamisak, a zene tökéletes.

 

Az élet ennél szebb már nem is lehetne. Egy család vagyunk.

 

Amikor aznap kiléptünk a rendelőből, elmentünk a “dicsőségtábla” mellett. Ez egy faliújság több tucat fotóval, amelyen ön a frissen szült anyákkal és újszülöttjeikkel pózol. A kimerült, boldog anyák pár perces babáikkal, és ön még beöltözve, mosolyogva – mindez éles ellentétben állt azzal a javaslattal, amit épp most tett nekünk. Megsemmisítő volt amellett a fal mellett elsétálni. Nem felejtem el soha.

 

Azok a képek látszólag boldog életet és végtelen lehetőségeket jósoltak a rajtuk szereplő gyerekeknek. De vajon tényleg így lett? Statisztikailag valószínűsíthető, hogy ezeknek a családoknak egy része azóta már felbomlott. Mint ahogy az is, hogy a képeken szereplő gyerekek egy részének már meggyűlt a baja a törvénnyel, a drogokkal. Egész biztosan vannak köztük olyanok is, akik nincsenek jóban a szüleikkel. Másoknak esetleg csodálatos a személyiségük, de alárendelik a szüntelen teljesítménykényszernek, ami olyan sok fiatalt tönkretesz.

 

Boldogabb életük lett attól, hogy ők “normálisak”?

 

Lynne és én napokig nagyon sokat töprengtünk együtt, miután ön abortuszt javasolt. Elolvastuk a gyermekünkre váró lehetséges egészségügyi problémák hosszú listáját, és felemésztett minket a félelem és a bizonytalanság. Imádkoztunk. Sokat. Végül elfogadtuk a tényt, hogy a gyerekünk, ha megszületik, talán csak egy rövid ideig élhet.

 

Önző dolog úgy dönteni, hogy világra hozzuk, csak azért, hogy esetleg csak egy-két órát éljen? Lehet. De ha csak rövid élete lenne is, mi megtöltenénk szeretettel. Az óráit megtöltenénk kedvességgel, érezné a puszijainkat és a könnyeinket. Megismerhetné az anyját és az apját, hallhatná a hangunkat, hallhatná, ahogy éneklünk neki, és a legboldogabb élete lenne, amit csak adni tudunk, függetlenül attól, hogy milyen hosszú ez az élet. Azt akartuk, hogy átélhesse, mennyire szeretjük, és érezhesse, ahogy dédelgetjük.

 

Ez az egész egy kicsit különös, valóban. Ha az ember egyszer ezt elhatározza, már soha többé nem gondolja meg magát.

 

Silas nevelése sokba került. A vagyonunk utolsó morzsáit is felemésztette, és sokkal szerényebben élünk ma, mint régen. A vállalkozások, a házak és a tartalékok mind odalettek. Éveken át alig volt pénzünk… és akkor voltunk a legboldogabbak. A szórakozást felcseréltük örömre, a tárgyakat szeretetre. Óriásit léptünk előre és nagyot fejlődtünk. Szinte senki nem érti, hogy lehetünk ilyen elégedettek.

 

Azt remélem, doktor úr, hogy végül ön is bölcsebb lett. Bár tagadhatatlanul okos és sikeres, az arroganciájának ára van. Ön egy képzett orvos, nem jövendőmondó, és nem látja mit hoz később az élet. Mire alapozta azt a javaslatát, hogy szakíttassuk meg a terhességet? Félelemre? Tudatlanságra? Vagy megpróbálta kiszámítani, mennyit kereshet majd a gyerek, és azt hitte, ez egyenlő a boldogsággal?

 

Azt is remélem, hogy valamennyi hitre is szert tett. Ha nem is vallási értelemben, de legalább hinni kezdett a jövőben. A dolgok végül valahogy mindig elrendeződnek, és még ha az élet nem is a terveink szerint alakul, azért sok kincset tartogat. Hálás vagyok, hogy abban a megtiszteltetésben és kiváltságban lehetett részem, hogy felneveljem Silast. Soha egy percig se bántam meg. Olyan sok mindent tanított nekünk, amit nélküle sosem tudhattunk volna meg…

 

Látja, mindent elvesztettünk, de megnyertük a főnyereményt.
Nem fogom elküldeni ezt a levelet. Sosem küldöm el, pedig minden évben írok egyet. Nem mintha nem akarnék szóba állni önnel. Ön viszont nem is emlékezne rám.

 

Hogyan is emlékezne? Silast és Lynnet nem fényképezte le, hogy kitegye a dicsőségtáblára. Kár, mert ennek a történek boldog vége lett.

 

Silas tegnap délután elballagott a középiskolából. Elképesztő, hogy az iskola tanulói milyen tanulmányi teljesítményt nyújtottak. A sportolók magabiztosak és lélegzetelállítóak voltak. A kórus állami díjakat nyert. Szép és tehetséges emberek mindenhol. De a leghangosabb éljenzés, a leghosszabb taps, a hang, amit szívesen vinnék el utolsó emlékként erről a földről, az volt, amikor az egész sportcsarnok Silast ünnepelte.

 

 

Silas ballagásán

 

 

Szöveg és kép: Michael Palmisano

 

Vélemény, hozzászólás?