“Down-szindróma? Hát csak rajta!” – Egy váratlan diagnózis után

2017-02-10 | Down babám született| Mire számíthatunk

“Az agyam leblokkolt. Nekem most tudni kellene, hogy ez mit jelent?” Csodás születés után váratlan diagnózis. Hogyan fogadja a fiatal anyuka?

 

Egy gyönyörű, kádas szülés után tartottam karjaimban a kisbabámat, és a férjem izgatottan adta hírül, hogy “Fiú! Fiú!” Elárasztott a tiszta boldogság és örömkönnyek indultak meg az arcomon. Csodáltuk a szépséges, tökéletes kisfiunkat, és elneveztük Harrynek.

 

Ez volt hétfőn. Nem sejtettük, hogy ez a hét érzelmi hullámvasútra tesz minket és vasárnapra minden megváltozik.

 

Éjjel a kórházban maradtunk. Azt mondták, majd a másnap reggeli vizit és az újszülött rutinvizsgálatok után mehetünk haza. Eljött a kedd, és mi egyre csak azt kérdezgettük, hogy mikor jön az orvos, hogy hazamehessünk, de mindig azt a választ kaptuk, hogy majd jön.

 

Amikor végre tényleg megérkezett, nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a vizsgálatban valami nem “rutin.” Magával hozott egy másik orvost is és tüzetesen vizsgálgatta Harry vonásait. Beszéltek valami “négyujjas barázdáról” meg “szandálárokról”, de én az egészet nem tudtam hova tenni. Amikor az orvos végzett, felénk fordult:

 

– Bizonyos vonásai 21-es triszómiára utalnak.

 

Az agyam leblokkolt. Nekem most tudni kellene, hogy ez mit jelent? Rövid szünet után hozzátette:

 

– Down-szindrómára.

 

Nem emlékszem pontosan, hogy miket mondott ez után – valamit Harry szeméről és a lábujjai közötti résről – őszintén szólva nem nagyon figyeltem. A gyönyörű babácskámat néztem, a szemem megtelt könnyekkel, és azt gondoltam: Miért kötözködik ez az orvos a kisbabámmal? Miért próbálja meg azt sugallni, hogy nem tökéletes?

 

 

 

Aznap és másnap is még a kórházban kellett maradnunk. Vért vettek Harrytől, hogy elvégezzék a genetikai vizsgálatokat. Szerdán este végre otthon lehettünk.

 

Azt mondták, az eredményekre pár napot várni kell, de amióta a lehetőség felmerült, mi biztosak voltunk benne, így felkészültünk az eredményre. Szombaton elmentünk a kórházba és leültünk egy szobában az orvossal.

 
– Sajnos az eredmények szerint fennáll a 21-es triszómia. Sajnálom.

 
Elmondta, mikor és hol kérhetünk segítséget, aztán magunkra hagyott minket és azt mondta, maradjunk, amíg szeretnénk.

 

Sírtunk. Azt hiszem, részben azért, mert végül megjött az eredmény, amire vártunk. Aztán még jobban sírtunk. Nem az eredmény miatt, hanem mert lelkifurdalásunk támadt, hogy sírtunk a diagnózis miatt, pedig azon el nem változtat, hogy Harry kicsoda. Én úgy hiszem, hogy a fiunknak ezzel a plusz kromoszómával kellett megszületnie, ugyanúgy, ahogy kék szemű lett, ahogy fiú lett vagy ahogy az apja állát örökölte. Hozzátartozik és mi teljes szívvel szeretjük őt.

 

Így visszagondolva már bánom, hogy nem kérdeztem rá az orvosnál, hogy mit sajnál. Miért gondolta, hogy sajnálkoznia kell, ha megmondja, hogy a fiam más? Mostanra ez már zavar.

 

Harrynél tökéletesebb kisfiút nem is kívánhatnánk. Mindenbe teljesen odateszi magát, igyekszik, és ennél többet nem kívánhatunk tőle. Mosolyog, gagyog és szereti a tejet – mint a többi hasonló korú kisbaba. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövője. Többségi iskolába jár majd? Képes lesz önállóan élni? Megházasodik egyszer? De ugyanezt kérdezhetnénk akkor is, ha nem lenne Down-szindrómás.

 

Senki sem tudja, hogy mit tartogat a jövő a gyereke számára. Mindannyian csak remélni tudjuk, hogy elég támogatást tudunk adni nekik ahhoz, hogy az életük teljes legyen szeretettel, vidámsággal, boldogsággal. Az előítéletekbe és tévhitekbe már beleütköztünk. Reméljük, hogy idővel a falakat le tudjuk dönteni és megmutatjuk a világnak, milyen csodálatos gyerek Harry. A Down-szindróma hozzá tartozik: nem határozza meg, hogy ki ő – próbáljon csak meg bárki mást állítani. Kihívás lesz, de készen állok rá.

 

Hát csak rajta!

 

 

 

Amanda Jeram

 

 

szöveg: theMighty
képek: Amanda Jeram FaceBook oldaláról

 

Vélemény, hozzászólás?