A Google nem mondja meg, milyen lesz a Down-szindrómás gyereked

2015-09-25 | Down babám született| Down-szűrés| Mire számíthatunk| Pozitív eredmény

Azoknak a szülőknek, akik most kapták meg gyerekük Down-szindróma diagnózisát

Emlékszem, amikor az első babánkat vártuk, alig győztük kivárni, hogy megtudhassuk, fiú-e vagy lány. Úgy éreztem, soha életemben nem voltam még olyan izgatott. Amikor végre elértük a várva-várt napot és megtudtuk első gyerekünk nemét, megnyugodtam… egy fél percre. És már azért türelmetlenkedtem, hogy végre lássam, milyen arc tartozik majd a névhez, amit választottunk neki. Egy csomó fölösleges pénzt költöttünk a 3D ultrahangra, ami alapján még mindig nem tudtam elképzelni, hogy fog kinézni a lányom. A második lányunknál ugyanilyen izgatottan és türelmetlenül vártam, hogy meglássam a pofikáját, de ekkor már sikerült lemondanom a drága külön felvételről, és kicsit türelmesebben vártam, hogy akkor nézzük meg hivatalosan, amikor a világra jön.

A harmadik alkalommal azonban nem csak a baba nemét tudtuk meg az ultrahangon, hanem azt is, hogy a 21-es kromoszómából három van a sejtjeiben. Meg akartam tudni, mire számíthatok: gyorsabban indítottam el a Google keresést, mint hogy kimondhatnám: “Down-szindróma.” A következő néhány hónapot olvasással töltöttem. Máris tiszta szívemből szerettem a kislányomat.

A sok-sok kutatás után pontosan tudtam, kit várok. Hónapokon át olvasgattam újra meg újra, amit milliószor leírtak más-más szavakkal: egy laza izomtónusú, lapos orrú babánk lesz, akinek mandulavágású a szeme, kilóg a nyelve, görbe a kisujja, egy egyenes vonal van a tenyere közepén és rövid kis nyakacskája van. Feltehetően nem fog túl jól beszélni, ha beszél egyáltalán. Valószínűleg sokáig nem indul el és minden bizonnyal eléggé le lesz maradva minden elképzelhető területen. Ugye? Hát nem!

Felsorolhatnám most, hogy mi mindennel cáfolta meg a statisztikákat a lányom, KC és sok más Down-szindrómás ismerősünk, de inkább hadd mondjam el, hogy ha arra kerestem volna rá, “mire számíthatok a tipikus fejlődésű lányaimnál”, hát biztos, hogy nem azt találtam volna, amivé lettek. Nem tudtam volna meg, hogy egyiküknek gyönyörű, barna, mandulavágású szeme van, hihetetlenül szeret tanulni és elképesztő a memóriája. Sehol nem olvastam volna, hogy a másik lányunk minden alkalommal megnevettet amikor megszólal (főleg, amikor éppen valami galibát csinált), és sehonnan nem tudtam volna meg, hogyan ragyog fel a szeme, amikor meglát egy szupercsajos, hercegnő ruhát.

Ugyanígy azt sem találtam volna meg soha a Google kereséssel, hogy KC mennyire lelkesítően hat ránk, hogy teljes szívével szereti a babákat, a babazsúrokat és Batmant, vagy hogy milyen szívesen hallgatom majd a kedves hangocskáját, főleg, amikor a konyhában a lábamnál álldogál és azt énekli, hogy “guacamole, guacamole”. Sehonnan nem tudtam volna kideríteni, míg vele nem találkoztam, hogy az a plusz kromoszóma eszembe sem fog jutni, amikor meglátom az ellenállhatatlan mosolyát.

Az az igazság, hogy nem lehet “kiguglizni”, kik lesznek a gyerekeink. Csak akkor ismerjük meg őket, amikor már minden nap velük vagyunk. Én azt tapasztaltam, hogy a kromoszómák számától függetlenül fantasztikus emberek, akik beragyogják az életemet attól a perctől kezdve, hogy először a karjaimba fogtam őket. Az ujjuk köré csavartak, amikor először a szemembe néztek és megláttam az arcocskájukon a lehetőségeket és a hihetetlen egyedi vonásokat, amiket tőlem és a férjemtől kaptak, amikor kettőnk sejtjeiből létrejöttek.

Ha azon kevés szerencsés közé tartozol, akik Down-szindrómás gyereket szerethetnek, azt hiszem, te is meglepődsz majd és megtisztelve érzed magad, milyen sok lehetőséged nyílik megcáfolni azokat az egymást másoló, hibás és elfogult cikkeket, amelyekre rábukkansz, amikor a diagnózsra rákeresel. Milyen jó lenne, ha inkább ez lenne az első találat: “Gratulálunk! Különlegesen tökéletes ajándékot kapott!”

Írta: Joy Parman, kép és szöveg: The Mighty