Tökéletes gyerek helyett tökéletes szeretet

2014-09-12 | Család| Down-szindrómával a világ

Heath White mindig a legmagasabbra tört, mindig a tökéletesség volt a célja. Amikor a versenyszerűen futó pilóta és FBI ügynök megtudta, hogy második gyereke Down-szindrómával fog születni, meg sem akarta tartani. A tökéletes életébe nem illett egy fogyatékos gyermek.

 

 

– Leginkább amiatt aggódtam, hogy mit fognak gondolni rólam mások, milyen gyengeséget látnak majd ebben. Amikor az ember megtudja, hogy Down-szindrómás gyereke lesz, az olyan, mint egy halálhír. Legalább is én így éreztem. Mintha egy hibás kisbabát kapnék.

 

Mindent megpróbált, hogy a feleségét rávegye az abortuszra, Jennifer azonban ezt elutasította. Bár rettegett attól, hogy a férfi, akit az életénél is jobban szeret, elhagyja, a kislánya életének képtelen volt véget vetni. Amikor az újszülött Paisley-t elkezdte szoptatni, úgy érezte, a kislány tökéletes, és nem lesz semmi baj. Az apa azonban még néhány hónapig idegennek látta. A fordulat akkor következett be, amikor egy alkalommal megcsiklandozta a kislányát, ő pedig kacagva tolta el magától – és ekkor White rájött, hogy Paisley ugyanolyan, mint bármelyik másik gyerek, csak éppen az övé.

 

 

Ugyanolyan, mint bármelyik gyerek

 

Hamarosan már olyan büszke volt a lányára, hogy ezt az egész világnak kész volt megmutatni. Korábban évekig futóversenyeken vett részt, most eszébe jutott, hogy ezt akár együtt is folytathatnák. A kislánynak egy különleges kiskocsit készítettek, amiben az apja maga előtt tolta 5, 10 kilométeres versenyeken és kilenc (!) maratonon is.

 

 

– Futás közben csak ő volt meg én, semmi sem állt közénk – mondja White. – nagyon jó emlékeket ébreszt, amikor visszanézem a közös futásainkon készült fényképeket.

 

Első versenyükön közvetlenül Paisley első születésnapja előtt vettek részt, és öt éven át nyerték az érmeket. 321 mérföldet futottak együtt, ami a Down-szindrómát okozó, megháromszorozódott 21-es kromoszómára utal. Amikor a Paisley öt éves lett, apja úgy érezte, eljött az ideje, hogy a lánya immár maga fusson.

 

 

A mellkasára rátetováltatta a Down-szindróma feliratot, hogy aki ránéz, ugyanúgy “a Down-szindrómát lássa először,” mint aki a lányára néz.

 

Amikor a kislány másfél éves volt, apja elkezdett egy levelet írni neki. Arról, hogy születése előtt mit érzett, és arról is, hogy most már elmondhatatlanul szereti. Tudja, hogy a levél a jövőben felkavarhatja a lányt, de reméli, hogy azt is megérti belőle, mennyire szereti, és más aggódó szülőknek is reményt nyújthat.

 

– Senki sem tudta, mit éreztem, mielőtt megszületett. Ha egyetlen családot, egyetlen embert is vissza tudok tartani attól, hogy elkövesse a hibát, amit én majdnem elkövettem, már megéri, ha Paisley-nek rosszul esik, amikor megtudja, mit éreztem. Örökre elhallgathattam volna előle ezt a sötét titkot, de ne nem akartam, hogy titok legyen. Azt akartam, hogy tudja, nekem ő a mindenem. Mindaz, amit korábban csináltam, amit megpróbáltam megvalósítani, az soha nem is lett volna tökéletes. Paisley iránti szeretetem viszont tökéletes.

 

 

Először azt mondta, nem akar egész életében gondoskodni valakiről, ma már attól fél, hogy nem gondoskodhat Paisley-ről mindaddig, amíg csak a lány él.

 

A családot a megpróbáltatás még szorosabbra fűzte, azóta már negyedik kislányukat várják. A házaspár egy megrázóan őszinte riportban meséli el, hogy mit éltek át. A 14 perces angol nyelvű videó a levélből vett részlettel ér véget:

 

A születésed előtt csak azért aggódtam, hogy milyen fényt vet rám a fogyatékosságod. Most már tudom, hogy nincs is ennél jobb tükör a világon. Te vagy számomra a fénysugár a sötétben, és kitüntetésnek érzem, hogy az apukád lehetek.

 

Sok szeretettel,

 

Apa

 

 

 

 

Források: [1], [2], [3]

 

Kérjük, a cikket engedély nélkül ne utánközöljék!

Tetszett a cikk, szeretném, ha az én oldalamon is megjelenne!

 

Vélemény, hozzászólás?