Mit fogsz csinálni, ha felnő?

2016-09-07 | Család| Családi élet

Ezt a kérdést hallgatod húsz éve. És bár mindig adtál rá valamilyen választ, mégis úgy érzed, mintha ez a pillanat váratlanul tört volna rád.

Emlékszel, amikor kiderült, hogy várandós vagy? Már akkor tudtad, hogy a további életed erről a gyerekről fog szólni. És ez nem ijesztett meg. Nem annyira, mint kellett volna. A fiatalság legyőzhetetlen.

És aztán, amikor megszületett, megpróbáltad kideríteni, mi is a Down-szindróma és milyen következményei vannak, hogyan kell felkészíteni őt és magadat, hogy helyt álljatok a világban, és hogyan kell támogatásra lelni a közösségben. Így hát elmentél egy támogató csoportba sajátos nevelési igényű gyerekek szülei számára. Ez hibának bizonyult. Te akkor még mindig el voltál varázsolva a szépséges kisfiadtól, és hirtelen beléptél egy szobába, ami tele volt haraggal. Keserűség az iskolákkal szemben. Frusztráció a hivatali bürokrácia miatt. Megrémültél. Ez a te jövőd is? Te is tele leszel majd haraggal?

Igen, időnként tele voltál. Élete első öt évében harcoltál, érveltél, megpróbáltál jobban érvelni és megint csak harcoltál a közneveléssel. Jó tanárok és jó lehetőségek fordultak ellened. Hja. De aztán találtál egy magániskolát, ahol jól gondoskodtak róla és tényleg a legjobbat akarták neki. Ők is fejlődtek és tanultak, ami a kapcsolatot jobbá, erősebbé tette. Nem merültek el az előfeltevések mocsarában.

Úgyhogy megcsináltad, sikerült.
Túl vagytok a szívműtéten, tüdőgyulladáson, a H1 víruson. Elég hamar kimutatta szenvedélyét a színház, a zene, a fellépések és a szállodák iránt. Te szeretsz új városokat felfedezni, ő pedig szereti a szállodákat.

Aztán, amikor már nyilvánvalóan túl nagy volt ahhoz, hogy magaddal vidd a női vécébe, rettegtél tőle, hogy egyedül beengedd a férfi vécébe egy ismeretlen városban, egy ismeretlen reptéren, egy ismeretlen színházban. Minden alkalommal türelmetlenül várod az ajtó előtt, és reméled, hogy nem felejti el megmosni a kezét, egyedül boldogul a nadrágjával, és senki sem fogja bántani.

És mégis előfordul, hogy amikor kijön, azt mondja:
– Egy férfi segített.
A mosdóval, a papírtörlőkkel, az ajtóval. És az aggodalom legkisebb jelét sem mutatja. Soha egyetlen problémát sem említ. És te felsóhajtasz. És hálát adsz érte, hogy olyan a hólyagja, mint egy tevének, így a vécézések között elég sok időtök van megkeresni a biztonságos helyeket vagy a családi vécéket. Amiket egyébként ő utál, de te akkor is oda viszed.

Az iskolán kívül bizonyos fokig elszigetelve éltek. Dolgoztál és ő csatlakozott hozzád. Szükséged volt a fiatalságára és az ártatlanságára, hogy megvédjen… mitől is? A jövőtől?

És eljött a ballagás.
Úgy rontott rád, mintha sosem tudtad volna, hogy egyszer csak eljön. Két perc múlva becsengetnek, és te ott állsz házi feladat, felszerelés és órarend nélkül. Amikor Marcus megszületett, és volt 9 hónapod felkészülni, te akkor is csak két takarót, egy bölcsőt és egy pár újszülött méretű pizsamát szedtél össze. Akkor sem álltál igazán készen, de aztán minden jól alakult.

Holnap hivatalosan is “felnőtt” lesz.
Mit fogsz csinálni?

Hát, azt hiszem, ugyanazt, amit tegnap. Megkérdezed, hogy megreggelizett-e és bevette-e a pajzsmirigy gyógyszerét. Elviszed a munkába, és mosolyogsz, amikor visszajön és egy vidám dallamot dudorászik. Vitatkozol vele, hogy melyik rádióállomást hallgassátok a kocsiban és milyen hangosan. Utánanézel a dráma kurzusoknak, amikről hallottál, és továbbra is logopédust keresel.

Megpróbálsz nem pánikolni, amikor a korai Alzheimerről olvasol és vigyázol, hogy bevegye a vitaminjait és elmenjen edzeni.

Mosolyogni fogsz, amikor a kimerült pincérnőnek azt mondja: “Maga a legjobb!”, és a pincérnő egy pillanatra megáll, elmosolyodik és megköszöni.

Mindennap nevetni fogsz.

Tudni fogod, hogy szeretnek.

És csodálkozni fogsz, hogy miért is aggódtál annyira.

Szöveg és kép: Mardra Sikora