Jessie Huggett, Down-szindrómás táncos: Hogyan lett a szenvedélyem a munkám?

2015-01-06 | Család| Down-szindrómával a világ

A 24 éves Down-szindrómás táncos, Jessie Huggett elmeséli, hogyan talált önmagára a táncban, és hogyan érte el kitartó munkával, hogy azzal kereshesse a kenyerét, amivel a legszívesebben foglalkozik.

 

Mindig is táncos szerettem volna lenni. Az emberek azt mondták, belőlem sosem lesz táncos, de nem hittem nekik, mert tudtam, hogy képes vagyok rá. Tudtam, hogy a tánc a szenvedélyem, és tudtam, hogy a szenvedélyemen keresztül tudom hallatni a hangomat.

 

Kiskoromban kezdtem táncolni. Táncórákra jártam, ahova a szüleim írattak be, de ez nem volt jó, mert pontosan kellett követnem az időzítést, pontosan kellett tartani a ritmust, és nekem ez nem jött be.

 

Később aztán a szüleim találtak egy olyan tanárt, aki mindenféle mozgásra nyitott volt. Olyat, aki azt gondolta, minden mozdulat jó mozdulat. Tőle vettem táncórákat és vele tudtam dolgozni a saját természetes mozdulataimmal. Először sok minden küzdelmet jelentett számomra, mint a tánc is. Középiskolában sokan elítéltek és megbélyegeztek, mert Down-szindrómás vagyok, mert más vagyok. Sok ilyen helyzetbe kerültem. És ez mind kihívás volt; anyunak kellett a jogaimért harcolnia. Azóta harcol a jogaimért, amióta csak megszülettem. Ez kemény munka és inspiráló hatással van rám!

 

Aqueous-Dress-RTudtam, hogy szeretek táncolni és egy olyan helyet kerestem, ahol hallathatom a hangomat, de először nem találtam meg. De rájöttem, hogy a tánc az, amit szeretek, ezért kitartóan táncoltam tovább. Találtam mentorokat, akik segítettek nekem, befogadtak, és együtt kreatív közösségeket alkottunk. Táncoltam egy női tánccsoportban, a Dandelion Dance-ban. A csoport 13-17 éves fiatalokból áll, akik a társadalmi egyenlőtlenség számukra fontos kérdéseivel foglalkoznak. Olyan társadalmi kérdésekkel, mint a befogadás, az éhezés, a nők jogai. A Dandelion művészeti vezetője Hannah Beach, aki bátorított, hogy állítsam össze első táncműsorom koreográfiáját, amelynek címe VAGYOK. A VAGYOK arról szólt, hogy milyen érzéseket kelt bennem, hogy Down-szindrómával élek. A darabot bemutattam a szenátus előtt, konferenciákon és egyetemeken. Még a Jane Cameron díjat is megkaptam, mint Down-szindrómás művész. Filmet készítettek rólam és Ontario több iskolájában adtam elő a táncról és a befogadásról.

 

A középiskola befejezése után el kellett hagynom a Dandeliont. Ez elszomorított, mert Hanna és a lányok nagyon fontosak voltak az életemben és művészi fejlődésemben.

 

screen_launch_dancers_2_350Ezután azonban tagja lehettem a Propellernek! A Propeller Ontario egyetlen  olyan kortárs tánccsoportja, ahol különböző fogyatékossággal élő és ép táncosok dolgoznak együtt. És egyre nagyobbak vagyunk! Most már tagjai vagyunk a Kanadai Színházszövetségnek. Befejeztünk egy együttműködést a kaliforniai Axis koreográfiájával, amit az amerikai nagykövetség támogatott. Most pedig egy Jesse Stewart nevű nagyszerű zenésszel dolgozunk együtt. Vele most volt egy fellépésem a “Művészetek ereje” konferencián, aminek házigazdája Michaelle Jean, korábbi főkormányzónk volt.

 

Ez volt az az én utam, hogy megtaláljam magam. És most 24 éves vagyok, hamarosan 25 leszek. Profi táncos vagyok! Fizetést kapok azért, hogy a Propeller tánccsoportban tanítsak és táncoljak. Azt, hogy az álmomat követhetem és megélhetem, azoknak a mentoroknak és nagyszerű embereknek köszönhetem, akikkel találkoztam. Mindezt egy nagy, kreatív család teszi lehetővé.

 

attitude-show-poster_web

 

Az első és legfontosabb lépés, hogy megtaláld a szenvedélyed. Ennek nem muszáj a művészethez kapcsolódnia, bármi lehet! Azt tanácsolom nektek, hogy ha van egy szenvedélyetek és ezt akarjátok követni, akkor csak rajta! Keressétek meg azokat, akiknek ugyanez a szenvedélye: higgyetek magatokban, osszátok meg egymással a tehetségeteket és a szenvedélyeteket, és együtt mind csodálatos lehetőségeket teremthettek, hogy megváltozzon a világ. Amíg a szenvedélyből munkát teremtünk, az nagyon hosszú időbe telhet. De ne adjátok fel! Működni fog, ha megtaláljátok a megfelelő embereket, azokat, akik osztoznak a szenvedélyeteken.

 

rachel_gray_2014_jessie

szöveg: Jessie Huggett

képek: VATTA blog és propellerdance.com

 

 

Vélemény, hozzászólás?