Hazafelé tartunk, megint
2015-02-25 | Család| Családi élet
Gurulunk a zónázóval, Zsófi meg én. Hazafelé tartunk, megint. Jó érzés, kellemes, ismerős fáradtság ül rám, már csak egy óra és hazaérünk. Elhagyjuk a Nyugatit, Zsófi gagyog, nevetgél. Ma nem volt túlságosan együttműködő a foglalkozáson, csupán egy feladatot sikerült megcsinálni, amikor még nem érezte meg a dolog feladat-ízét. Onnantól üvöltés, csak ölben a jó. Szalad velünk a táj, Rákosrendező. Nem tűri, ha belépnek a személyes terébe, mint ahogy azt sem, ha megszabják neki, mit tegyen. Ő ilyen. Jó gyorsan robogunk, Istvántelek.
Jaj de aranyos kisbaba! Vajon látja rajta? Mondjuk már nem izgat. Nem marad már rá energiám. Fejlesztések, vizsgálatok, kontrollok, bűntudatok. Ja, azt nem kéne. De van. Rákospalota-Újpest, ismerős, otthoni illat. Innen arra kanyarodok, és eljutok a régi otthonomba. Érzem, ahogy a meleg, jóleső érzés szétfolyik a lelkemben, a régi életem biztonságát juttatja eszembe, de szinte rögtön rájövök, hogy az már nem létezik. Nem vagyok már gyerek, szüleim még vannak, de apu nem hisz bennem, anyu meg már semmiben. Átszáguldunk az állomáson, magam mögött hagyom a fájdalmas sóvárgásaimat a szüleim után. A várakozó emberek nézik, ahogy elhúz mellettük a vonatunk, nem áll meg, nem menti meg őket. Lassan vége a télnek, de még nem. Ez még szürke, sötét, és fáradt. Vonszolja még magát, de már egyre nehezebben. A levegő illata hordozza magában a tavasz ígéretét. De még nem hiszek neki. Dunakeszi-alsó. Honnan tudhatnám, hogy mindent megteszek? Fejlesztések, otthoni torna, kislabda, nagylabda, billenő deszka, gördeszka, hinta, wingbo-hinta, huplé, zsippzsupp kenderzsupp, ha megázik, kidobjuk. És mit tud? Kúszik. Az jó. De 17 hónapos. Mááár? Hogy rohan az idő… Dunakeszi, türelem…….. türelem……. és még annál is több türelem. Máshogy nem lehet. Dunakeszi-Gyártelep. Nem érdekel, ki mit gondol, az már luxus lenne. Csak négyen vagyunk, és zárul a kör. Alsógöd. Ha benne van, hogy göd, akkor már közeledünk. Otthon vár az ovis, és a dackorszak. Jó a füle. Anya, Zsófi, miért dajnos? Mi az, hogy dajnos? Kicsit lassabban tanul meg dolgokat. Aha, jó. Akkor most gyere velem legózni. Göd. Megszáll valami érthetetlen nyugalom. Valami béke. Minden rendben van. Ez így van jól. Nagyon sok megoldatlan feladatom van, de ez így van jól. A többit még nem tudom, de most nem is kell. És hazafelé megyek. Felsőgöd. Mindjárt odaérünk. Ez már egy másik otthon. Nem adták készen, mi teremtettük. Meseház. Zsófi a hosszabb utak után látványosan megnyugszik, ha hazaérünk. Sződ. Na akkor sapka, sál, kabát, babakocsi, bundazsák. Nem akarom, vegyél ki. Nincs semmi baj, mindjárt megyünk… Vác-Alsóváros. Induljunk, kint már emberek. Időnként zavarba ejtően segítőkészek, időnként zavarba ejtően bunkók. Ezt sosem lehet előre látni. De azért többnyire segítőkészek. Mosolyognak, már amelyik Zsófira néz. Tudják, látják? Nem is érdekel. Vác. Segíthetek? Igen, köszi. Ismerős hely. Jó sok lépcső jön, lehömpölyög a tömeg. Na hajrá, csak 5,4 kg a babakocsi, plusz Zsófi 8,5. Nem vész. Fáj a térdem. Nem baj. Megyünk.
Bodó Erika
