Fotósorozat Down-szindrómás gyerekekről – egy testvér emlékére

2015-10-15 | Család| Down-szindrómával a világ

Julie Wilson hobbija a fényképezés, és azóta akart Down-szindrómás gyerekekről fotósorozatot készíteni, hogy a testvére, Dina négy évvel ezelőtt elhunyt. A terve idén nyáron fordult komolyra, amikor a barátnőivel megosztotta a vágyát, hogy a Down-szindróma hónapjában testvérére emlékezve Down-szindrómás gyerekeket fényképezzen. A barátnői lelkesen fogadták az ötletet és segítettek megfogalmazni a felhívást modellek keresésére. Julie-t azonnal elárasztották a jelentkező családok levelei. Amikor körvonalazódott benne, hogy milyen ruhában szeretné a gyerekeket lefotózni, megkeresett két üzletet, akik meglepetésére azonnal ingyen felajánlották a kis modellek felöltöztetését.

Fotó: Julie Wilson / JuleD Photography

Julie ezt írja blogjában:

Dina 1975-ben született. Amikor 2 éves volt, az orvosok azt mondták, hogy legfeljebb 5 éves koráig fog élni. Öt éves korában azt állították, nem éri meg a nyolcat. Aztán tizenkettőt jósoltak, végül azt mondták, a statisztikák szerint nem élhet többet 15 évnél. Ez a 15 év a szüleim számára szabályos hullámvasút volt. Képzeld csak el, hogy azzal a gondolattal kell együtt élned, hogy a gyereked meg fog halni egy adott életkorban! Anyaként el sem merem képzelni, hogy nekem valaki ilyet mondjon.

Dina Julie esküvőjén énekel

Nagyon jó visszaemlékezni Dinával kapcsolatban a beszélgetéseinkre a vacsoránál. Dina nem beszélt igazán érthetően és bár a legtöbbször megértettük, amit mond, máskor fogalmunk sem volt, mit akar mondani. Ez állandó téma a családban, de esténként a vacsoránál Dina mindig elmesélte, mi történt vele az iskolában, és az egész család azt találgatta, mit akar mondani. Volt, amikor valaki ki tudta találni és akkor nagyon örült, máskor senki sem tudta megfejteni, de mégis nevetett.

Dina nagyon fontos volt számomra és a mai napig, ha Down-szindrómás gyereket látok, a szívem dalol.

35 évesen elhunyt testvére tiszteletére október 11-én Julie Wilson megtartotta a fotózást. Végül 11 család jött el, és legalább harminc ember jelent meg: gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek, nagynénik és barátok.

Mindenki elképesztően boldog volt. Maga a fotózás is jó hangulatban zajlott. A gyerekek egy része vidám volt, másoknak elegük volt, voltak, akik rosszalkodtak, mások makacskodtak. Ezek jutnak eszembe a nővéremről is. A nagy érzelmi viharban sikerült néhány olyan képet készítenem, amik minden várakozásomat felülmúlták. Néhányszor ránéztem anyura és láttam, hogy könnyekkel a szemében mosolyog, ahogy felidézte, amikor Dina volt ilyen kicsi.

Dina 3 évesen

Julie nem csak azért fotózta le a gyerekeket, mert arra számított, hogy ez számára jó élmény lesz. Határozott szándéka, hogy “felnyissa az emberek szemét”:

– Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy egy Down-szindrómás gyerek az élet egyik legnagyobb ajándéka lehet – mondja. – Úgy hiszem, hogy aki nem ismer Down-szindrómás embert, annak valami nagyon fontos marad ki az életéből.

Julie elhatározta, hogy a fotózást megismétli minden év októberében, a Down-szindróma hónapjában. Úgy gondolja, hogy a testvére örülne, ha láthatná a képeket és nagyon büszke lenne most rá.

Dina most biztosan néz minket a Mennyből és vidáman kuncog.