Fájó megjegyzések és furcsa kérdések

2014-07-10 | Család| Családi élet

– Mikor adjátok be az intézetbe? – kérdezi egy Down-szindrómás gyerek nagymamája a lányától.

– Ó, nézd! Tud egyedül enni! Hát ez csodálatos! – mondja egy jó szándékú rokon egy másik Down-szindrómás gyerek anyjának.

– Néhány héttel azután, hogy a Down-szindrómás fiam megszületett, anyám felhívott, hogy talált egy helyet, ahol a fiam takarítónak tanulhat – meséli egy édesanya. – Azt mondta, azért keresi ezeket a lehetőségeket, hogy megtanulja szeretni őt.

A sajátos nevelési igényű gyerekek szüleivel gyakrabban fordulhat elő, hogy olyan megjegyzéseket kell hallaniuk, amelyek fájdalmat okoznak nekik. Bár utána sokszor hónapokig rágódunk rajta, hogy mit kellett volna felelnünk, előre felkészülni ezekre a megjegyzésekre nem igazán tudunk. Sokszor épp azért olyan megdöbbentőek, mert váratlanok és egy teljesen idegen gondolkodásból fakadnak. Míg meg nem történik, nem feltételezzük, hogy egy szemészeti vizsgálat időpontjának kiadása előtt az ismeretlen diszpécser szükségesnek látja majd sajnálkozva megkérdezni, hogy “Nem sikerült kiszűrni?” Van, amit mégis megfontolhatunk előre: például azt, hogy nem érdemes minden kérdésre válaszolni vagy legalább is nem azonnal.

Van, amikor olyan ember tesz megjegyzést, vagy kérdez tapintatlanul, akinek valójában nem sok köze van hozzánk. Ilyen esetekben nyugodtan elereszthetjük a fülünk mellett vagy mondhatjuk, hogy “Ne haragudjon, ezt most nem szeretném itt Önnel megbeszélni”. Dr. Kay Seligsohn, a Massachusetts General Hospital Down-szindróma programjának pszichológusa azt javasolja, hogy ha pl. a boltos megkérdezi, hogy nem lehet-e a gyerekünk állapotát gyógyítani, azzal is jelezhetjük hogy tolakodónak érezzük a kérdést, ha visszakérdezünk, hogy a többi vásárlóját is kikérdezi-e a gyógyszereikről vagy ha azt mondjuk, hogy különös, hogy a vásárlóinak ilyen kérdéseket tesz fel. Ha a fent említett diszpécsernél visszakérdezünk, hogy mi köze a Down-szűrésnek a szemészeti vizsgálat időpontjához, valószínűleg ő is rájön, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennie.

Előfordul, hogy olyan tesz fel kérdést, akinek valóban fontos tudnia bizonyos részleteket gyermekünk állapotáról, terápiájáról stb. (pl. egy tanárának az iskolában). Még ilyenkor is érdemes meggondolnunk, hogy akarunk-e és tudunk-e ott hirtelen válaszolni. Pl. ha velünk van a gyerek is, nem biztos, hogy minden kérdést ugyanolyan részletesen ki akarunk tárgyalni, mint négyszemközt. Az is lehet, hogy a kérdésre nincs rövid válasz, hogy át szeretnénk alaposabban gondolni, amit mondunk vagy hogy utána kell néznünk a kérdésnek. Ezekben az esetekben felelhetjük azt, hogy inkább négyszemközt beszélnénk vele a dologról egy megfelelőbb időpontban. Ilyen esetben mindenképpen térjünk vissza a kérdésre később.

forrás: [1]