Egy sajátos nevelési igényű gyerek anyjának titkai

2016-08-17 | Család| Családi élet

Sajátos nevelési igényű gyereke van, és ez magával hozott néhány dolgot, amit még a barátainak és a családjának sem mondott el.

 

Az elmúlt két hetet azzal töltöttem, hogy a kislányomra, Sophiára vigyáztam a kórházban. Ez alatt az idő alatt volt alkalmam magamba nézni és rájöttem, hogy egy sajátos nevelési igényű gyerek anyjaként van néhány titkom. Ezekről még sosem beszéltem, még a barátaimnak vagy a családomnak sem.

 

Bevallom, sokat törtem a fejem, hogy megosszam-e mindezt, de néhány napos gondolkodás után úgy döntöttem, közzé teszem a titkaimat.

 

 

1. Nem mindig vagyok erős és bátor.

 

Aggódom. Sírok. Idegeskedem és szorongok. Elég gyakran hallom, hogy milyen erős anya vagyok, de a valóságban egyáltalán nem érzem magam annak. Megteszem, amit meg kell, mert meg kell. Nincs más választás. És ettől nem leszek különleges. Ez nem tesz bátorrá. Egész biztos nem leszek tőle szuperanyu, hiszen a helyemben más is pont ezt tenné. Nem ezt teszi minden anya a gyerekeiért?

 

 

2. Az emberek általában kedvesek. Udvariasak. Gyakorlatias, kinyitom-az-ajtót-és-előreengedlek kedvességgel. De vannak kegyetlen emberek is.

 

Nem élek burokban. Tudom, hogy a világban gyűlölet is van. Van rasszizmus, előítélet és kirekesztés. Azt azonban nem tudtam, hogy mindez milyen valóságos, míg egy sajátos nevelési igényű gyerek anyja nem lettem. Mondták már nekem, hogy el kellett volna vetetnem a gyerekemet. Hogy teher lesz a társadalom nyakán. Hogy szerencsés vagyok, hogy legalább van otthon egy másik, normális gyerekem is. Ezek fájnak. Tudom, hogy úgy néz ki, mintha fel se venném ezeket. Mintha leperegne rólam. De sírok. Minden alkalommal sírtam, amikor ezeket hallottam. De tovább is léptem. Az ilyen megjegyzések fájnak, de úgy döntöttem, nem hagyom, hogy megállítsanak vagy megszabják, merre menjek.

 

 

3. Barátokat veszítettem el és ettől magányosnak érzem magam.

 

Hogy miért? Lehet, hogy nem értik, min megyek keresztül. Lehet, hogy ez az egész túl nehéz ahhoz, hogy részt vegyenek benne. Lehet, hogy azt hiszik, van elég bajom nélkülük is, nem akarnak terhelni, inkább békén hagynak. Szeretném, ha most meghallanák az üzenetemet: szükségem volt rátok. Amikor az életem megtelt kontrollokkal, terápiákkal, fejlesztésekkel, orvoshoz járással, kórházi tartózkodásokkal és kezelésekkel – szükségem lett volna rátok. Nem az hiányzott, hogy távolságot tartsatok. Távolságból volt nekem elég nagy.

 

Az évek alatt néhány baráttal a távolság olyan nagyra nőtt, hogy végül már egyikünk sem tudta áthidalni. Megszakad a szívem.

 

 

4. Amit soha nem fogsz tőlem hallani: Félek a haláltól.

 

Főleg attól, hogy Sophia meghal. Iszonyú ezt leírni is. De ha a gyerekednek komoly egészségügyi problémái vannak, és nagyobb eséllyel lesz beteg, akkor ez bizony aggasztó. Nem engeded, hogy az érzés eluralkodjon rajtad, de ott motoszkál… Valahol a gondolataid mögött elásva a sarokban, valahol a szíved mélyén elrejtve – mert tudod, hogy milyen borzasztó erre csak gondolni is. Csak érezni is. És valahányszor mégis eszedbe jut “az”, gyorsan visszatemeted a sarokba és szégyelled magad, hogy egyáltalán eszedbe jutott, akármilyen rövid pillanatra is..

 

 

És a legfontosabb, amit ezzel a vallomással üzenni szeretnék:

 

5. Nem változtatnék rajta semmit. Egy napra sem, egy percre sem, egy pillanatra sem.

 

Nem számít, milyen nehéz vagy megterhelő mindez, hogy hány barátot veszítünk el, hány kegyetlen megjegyzést hallunk, milyen betegségekkel kell megküzdenünk – mindezzel együtt küzdünk meg.

 

titkok

 

Szeretlek, drága Sophia.

 

 

kép és szöveg: The Mighty

 

 

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?