15 kép – 15 üzenet, amitől mást jelent a “fogyatékos”

2015-09-09 | Család| Down-szindrómával a világ

Hogy a fogyatékosok igazi értékeket adhatnak, azt a legtöbben csak akkor értjük meg, ha megismerünk valakit, akit a “fogyatékos” kategóriába soroltak. És minél jobban megismerjük, annál kevésbé fogjuk érteni, hogy miért pont ezt hívják fogyatékosságnak
nem kell sajnálni“Minket nem kell sajnálni. Sajnálják inkább azt, hogy kirekesztik és semmibe veszik azokat az embereket, akikre büszkék lehetnének.” Szöveg: Katie Grace, kép innen

 

 

borzasztóA Down-szindróma nem egy borzasztó dolog. Elavult előítéletek alapján kirekeszteni, na az a borzasztó dolog. Kép innen, via: Down Syndrome in Arts and Media

 

 

az inklúzió mindenkiről szól “Az inklúzió célja nem az, hogy a befogadott gyerekek “felzárkózzanak” egy képzelt normához. A cél az, hogy a különbözőséget a tanulás forrásává tudjuk tenni: hogy tanulni tudjunk egymástól, hogy együtt tudjunk működni úgy, hogy annak előnyeiből mindnyájan részesedjünk. Az inklúzió nem a befogadott gyerekekről szól, hanem minden gyerekről.”

Szöveg: Gyarmati Andrea, kép innen

 

 

nagyobb hatása van “A szavaidnak, a tetteidnek és a hozzáállásodnak nagyobb hatása van az életemre, mint bármilyen fogyatékosságnak.” Szöveg innen, kép innen

 

 

megtaláltuk az örömünket “Amióta Aidan megszületett, szeretet és támogatást kaptunk olyan emberektől, akik addig idegenek voltak. Másképp látjuk a világot és szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy ez így van. Megtaláltuk az örömünket a lassabb tempóban – így jobban tudunk örülni minden apró lépésnek. És új szemmel nézünk arra is, hogy milyen értékes minden ember.”

Szöveg: Valle Dwight, kép innen

 

 

bővizű forrásaiA fogyatékosokra sokszor úgy tekintenek, mint akik csak szívják-szívják a környezetük energiáját, pénzét, erejét, bele abba a nagy lukba, amit a fogyatékosság ütött rajtuk. Hogy ők a forrásai lehetnek valami értékesnek, sőt egyedülállóan bővizű forrásai lehetnek valami igazán értékesnek, azt a legtöbben csak akkor értjük meg, ha az a szerencse ér minket, hogy közelről megismerünk valakit, akit a “fogyatékos” kategóriába soroltak. És minél jobban megismerjük, annál kevésbé fogjuk érteni, hogy miért pont ezt hívják fogyatékosságnak.”

Szöveg: Gyarmati Andrea, fotó: Németh Kinga, küldte: Sáránszkiné Lévai Judit

 

 

panoráma útvonal “Egy Down-szindrómás gyerek nevelése olyan, mintha a panoráma útvonalon haladnál. Ezen is eljutsz a célig – igaz, hogy lassabban, de az élmények bőven kárpótolnak.”

 

 

egymásrautaltság “Valószínűleg nem te termeled meg minden ennivalódat – ha fogyatékos vagy, ha nem. Minden bizonnyal nem te építetted az autót, kerékpárt, kerekesszéket, metrót vagy buszt, amivel közlekedsz, és nem te készítetted a cipődet sem. Valószínűleg nem te építetted a házadat. Jó eséllyel nem te varrtad a ruhád (vagy nem te készítetted hozzá a textilt és a cérnát). Mindnyájunknak szükségünk van egymásra, csak akiket nem bélyegzünk fogyatékosnak, azoknak az egymásrautaltságát magától értetődőnek tartjuk.”

Szöveg: A. J. Withers, kép innen

 

 

sosem hittem volna “Nem tudom, ki fogalmazta meg először, csak arra emlékszem, mennyire megütött, amikor először olvastam. Azt hiszem, a szívem mélyén nem hittem el, hogy lehetséges igazán elfogadni az értelmi fogyatékosságot, vagy hogy őszintén lehetne benne látni bármi pozitívumot. De megváltoztam és ma már én is azt mondom: Sosem hittem volna, hogy Down-szindrómás gyereket szeretnék, míg nem kaptam egyet.”

Szöveg: Meriah Nicols, kép innen

 

 

ameddig a fényszórók “Amikor éjszakai sötétségben autózunk, csak addig látunk, ameddig a fényszórók elvilágítanak. De ha erre kis útszakaszra figyelünk, és nem a távoli sötétet fürkésszük, átkelhetünk az egész kontinensen.”

Szöveg innen, kép innen

 

 

senki ne mondja meg “Amikor Mary Ellen megszületett, megkérdeztem a nővéreket, megszoptathatom-e. Azt mondták, a Down-szindrómás babák nem tudnak szopni, és felajánlották, hogy adnak egy cumisüveget. De elszánt voltam, és korábban már négy gyereket szoptattam. Mellre téve Mary Ellen azonnal intenzíven szopni kezdett. A férjemre néztem, és könnyek között megfogadtam, soha nem fogom hagyni senkinek, hogy megmondja nekünk, mire képes Mary Ellen és mire nem.”

Diane Grover, az International Down Syndrome Coalition (IDSC) alapítója és vezetője arról a pillanatról, amikor elkezdte az érdekképviseletet

Szöveg és kép innen

 

 

sajátos nevelési igény “Legfontosabb sajátos nevelési igényem, hogy szeress, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok.” Szöveg innen, kép innen

 

 

annál több lesz Connor Long 21 éves színész és modell három nyelven köszöni meg a Global Down Syndrome Foundation díját, amellyel a Down-szindrómások érdekében végzett munkáját ismerték el a 2015-ös Down Világnapon. A 2012-ben normál tanterv szerint érettségizett fiatalember édesapja szerint fia sikerének titka az inklúzió: “Minél több mindenben vesznek részt közösen, annál több lesz bennük a közös.”

Szöveg és kép innen

 

 

szükségünk van egymásra Szükségünk van egymásra. Nekünk rájuk, nekik ránk – és mindnyájunknak arra, hogy többet lássunk egymásban, mint “ők” és “mi” táborokat.

Szöveg: Gyarmati Andrea, kép innen

 

 

mi kell hozzá“Ne abból indulj ki, hogy nem vagyok rá képes, hanem azon gondolkozz, mi kell hozzá, hogy meg tudjam csinálni.”

Szöveg: Gyarmati Andrea, kép innen

 

 

 

A fenti képek és ezekhez hasonló más képek is megoszthatóak a Down Egyesület FaceBook albumából. Kérjük, hogy a képeket ne másolják le, hanem segítsék munkánkat azzal, hogy az eredeti képet osztják meg. Köszönjük!

 

 

Vélemény, hozzászólás?